László Noémi költő, szerkesztő, műfordító, néhány hónapja a Napsugár Kiadó főszerkesztője is. A Petőfi Irodalmi Ügynökség Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrumának szakmai blogján, a Mesecentrumon Németh Gábor Dávid interjúzott vele.
– Nemrég jelent meg új, Műrepülés című köteted, amelynek egyik érdekessége, hogy viszonylag rég látott napvilágot felnőtteknek szánt verseskönyved, másrészt nem először dolgoztál együtt a Gutenberg Kiadóval, de eddig csak gyerekversek kapcsán. Hogyan jött létre pontosan a kötet?
– 2013-ban jelent meg utoljára felnőtt verseskötetem, és 2017-ben a Gutenbergnél a Bodzabél című gyerekverses kiadványom, melyet Kürti Andrea illusztrált. A Gutenberg Kiadó nem igazán foglalkozik versekkel, noha például Fekete Vincének is ott jelent meg a Szélhárfa című haikukötete, de összességében mégiscsak a gyerekirodalomra fókuszálnak. Valójában Kürti Andreától érkezett az ötlet, aki szerette volna, ha kicsit kivájhatja magát a gyerekkönyv-illusztrátor skatulyából. Felvetette, hogy kellene közösen csinálnunk egy könyvet, és mivel ő a Gutenberg illusztrátora, így ott lett is helye a könyvnek. Én pedig igent mondtam az ötletre, egyrészt, mert szeretem Kürti Andrea képi világát, másrészt a Gutenberg mindig nagyon esztétikus könyveket ad ki, és nekem mindig is az volt a célom, hogy szép könyvet hozzak létre.
Azért is jelenhetett meg ez a kötet, mert a kiadóknak lehetőségük van pályázni olyan támogatásokra, amelyek lehetővé teszik, hogy például a Gutenberg Kiadó adott esetben a verseskötet felé mozduljon. Verseskötetet kiadni inkább szolgálat, mint kereskedelem, mert valójában nincs piacuk.
– Ezt a megjelenést úgy is lehet értelmezni, hogy reagálsz a minket körülvevő mediális térre és használod azt. Szerzőként hogyan hatnak rád a technikai médiumok?
– Azt gondolom, ez a könyv igazán a Gutenberg-galaxis tárgya – nemcsak a kiadó neve miatti vicc kedvéért –, a könyv szép tárgy, hozzátartozik a vizuális karakter. A könyv be tudja cserkészni az olvasót, és ezt nem szabadna feladni. Ebben az esetben már a papír is csodálatos, és Andrea festett illusztrációkkal dolgozott, amelyek izgalmas hangulatot teremtenek. A kiadó is hasonló gondolatok mellett kötelezte el magát, ráadásul nemcsak könyveket, hanem különböző egyéb nyomdai termékeket is gyártanak.
– Nem publikálsz túl gyakran, többször el is mondtad, hogy nem akarsz mechanikusan dolgozni, gyerekverseid azonban rendszeresen jelennek meg a Szivárványban. Másképp gondolkodsz, amikor gyerekverseket írsz?
– Kolozsváron működik a Szivárvány és a Napsugár című gyermeklappár, és a főszerkesztővel, Zsigmond Emesével régi munkakapcsolatban állunk; minden hónapban megkeresett, hogy szeretne kérni egy-egy verset ezekbe a lapokba. Én pedig szent ügyként kezeltem ezeket a felkéréseket, a Napsugár Kiadó kapcsán mindig kivételt tettem és penzumszerűen írtam a verseket. Emiatt épp ezek voltak a legnehezebben megírt verseim, mert nem szerettem volna, ha a rendszeres határidő miatt rossz minőségűek lesznek. Aztán szinte mindig úgy alakult, hogy húztam-halasztottam, kicsúsztam a határidőkből. Most az az érdekes helyzet állt elő, hogy nemrég átvettem Zsigmond Emesétől a stafétát, én lettem a főszerkesztő, és magamat nem fogom tudni kapacitálni a versírásra.
– Mennyire sodorta bajba a lapokat a vírus?
– A májusi és júniusi számokat nem is tudtuk kinyomtatni, így ezek bevételétől el is esett a kiadó. Tegyük hozzá, hogy ezek a lapok azon kivételek közé tartoznak, amelyek önfenntartók, tehát nagyon számít a példányszám. Némi pályázati pénzzel is meg vannak támogatva, de azok inkább az eseményszervezésben segítenek, mint a működésben. A szeptemberi és októberi számok már kijöttek a nyomdából, és a novemberi is úton van már. Állandó aggodalom, hogy hány tanítónő és óvónő mondja majd azt, hogy nem kérik a lapot ebben a nehéz helyzetben. Egyelőre bízunk benne, hogy a közösségünk fenn tudja tartani a működést a nehéz időszak ellenére is, persze emellett fel kell készülnünk mindenféle eshetőségre is.
– Bár korábban is voltál már szerkesztő, úgy képzelem, hogy ez a poszt rengeteg új kihívást jelent.
– Persze, a Helikonnál például nem kellett a terjesztéssel foglalkoznom, itt pedig fontos, hogy tudjam, hogyan működnek a dolgok. A Napsugárnak hatalmas kapcsolati hálózata van, elképesztő rendszer, amelyet a csapat épített ki, ők tartják életben. Nem lesz könnyű kiismernem minden csínját-bínját ennek a kommunikációs helyzetnek, de igyekszem megbirkózni vele.
– Ezek a lapok óvodás és általános iskolás korosztálynak szólnak. Amikor young adult irodalomról beszélünk, általában prózát értünk alatta. Szerinted miért nincs olyan, hogy young adult költészet?
– Én úgy érzem, versben nem igazán létezik ez a terület. Bár felhoznám a Péczely Dóra által szerkesztett Szívlapát antológiát, amelyben olyan versek találhatók, amelyek a fiatal felnőttek problémáival, élethelyzeteivel foglalkoznak. De azt gondolom, hogy az a vers, amely egy fiatal felnőttet megszólíthat, az már kortalan. A verset nem lehet ilyen finom kategóriákba sorolni, annál sokkal megfoghatatlanabb.
A teljes interjú a MeseCentrum oldalán.