a szűrőig elszívtál egy szálat
ablakfényben néztem a port
mi oda vissza járt nem haladt
használt szavakból tervezem
diplomámba írni a gondjaim
Antikvárium
lefertőtlenítem ösztöneim
nincs bennük a generációs
természet ami visszavághat
ez a halálon túli átok tüntet
fel engem mindig elevenen
elhasználtnak és kopottnak
és azért a világért se veszem
magamra más régi időszakát
elkülönülök attól még a jelen
magára veszi jogilag a múltját
Kocsma
a szűrőig elszívtál egy szálat
ablakfényben néztem a port
mi oda vissza járt nem haladt
használt szavakból tervezem
diplomámba írni a gondjaim
kutatom a rám illő lényeget
egy irodalmi turkáló polcain
túlgondoltuk régen az életet
mégis léphetünk nyomtalan
Kripta
nem azoknak épül mindez
kiket magamhoz elhívtam
hanem kik majd bejönnek
nem látják a lényeget sem
sem az életnek értelmét
csak azt a megkerülhető
gondolatot egy séta alatt
csupán a működésnek egy
fejezetét amin túlhaladtam
nem lesz igaz végül semmi
a fejből kikopik a valóság
amire emlékezni lehetne
Vágóhíd
mégis kibelezett az unalom
míg álmodtam hogy egy nap
messzire elmegyek és az idő
falta fel az összes szervemet
fülemet rágták meg a férgek
húsom máshol fikarcot se ér
az ártatlanság kolbásszá lett
míg májam pálinkában ázott
füstös könnyű szavú esteken
lábamat akácon konzerválták
és eldobták a két rossz kezem
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. november 28-i számában.)