Az jut az eszembe, hogy valahol a világ másik felén ekkor már forrong valami, amiből nemsokára megszületik a dzsessz. Az is eszembe jut, hogy Erkel mit szólt volna, ha látja, mibe torkollik annak a századnak az eleje, amit már nem ért meg. Vajon mely nevű őseim voltak a kortársai? Ez már egészen „közel” van hozzám; csupán 103 év… Ha megfogom anyám kezét, ő pedig az ő anyjáét és így tovább, majdnem elérem Erkel Ferencet. Nem az idő sok, ami közöttünk van, hanem két világháború, egy forradalom és több millió tonna műanyag hulladék.
Erkel Ferenc 1893. június 15-én távozott az élők sorából. Amikor ezt olvasom, éjjel egyre jár az idő, a gondolataim kezdenek összemosódni. Az jut az eszembe, hogy valahol a világ másik felén ekkor már forrong valami, amiből nemsokára megszületik a dzsessz. Az is eszembe jut, hogy Erkel mit szólt volna, ha látja, mibe torkollik annak a századnak az eleje, amit már nem ért meg. Vajon mely nevű őseim voltak a kortársai? Ez már egészen „közel” van hozzám; csupán 103 év… Ha megfogom anyám kezét, ő pedig az ő anyjáét és így tovább, majdnem elérem Erkel Ferencet. Nem az idő sok, ami közöttünk van, hanem két világháború, egy forradalom és több millió tonna műanyag hulladék.
Őseim által, akik képzeletemben egymás kezét fogva alkotnak egy árnyékba vesző, hosszú láncot, visszafelé kapaszkodhatom az évtizedeken. Elmegyek gyerek szüleim mellett, a színes-rongyos hippitömegek mellett, szemem előtt válik színessé és mozdul meg egy Beatles-kép; Martin Luther King éppen tömegekhez szól; elhaladok Marilyn Monroe bájos alakja mellett, s felcsendül a foxtrott. A világ épphogy kiheverte a második világháborút. Furcsa érzés fog el, mintha a világ demens hanyatlásban vigadna. Hiszen ez egyszer már megtörtént… valahol éppen csak végső nyugalomra tért fiatal dédanyám és egész családja, de már szól a dzsessz. Ükapám teste talán valahol a Don partján hever. Elmegyek magára maradt, síró egyéves nagyanyám mellett. Most csontig hatoló hideg van, tizenéves dédanyám fogságban éhezik idegenben – még nem tudja, mikor lesz ennek vége. Továbbhaladok a lánc mentén, és arra gondolok, ezek a boldog, táncoló párok pedig még azt nem tudják, hogy meg fog ismétlődni az iménti hagymázas rémálom. Mulassanak, amíg tudnak. Továbbmegyek, valahol útjára indul az első Tin Lizzy, majd pedig megszólal az első mozifilm. Haladok tovább; egy Semmelweis Ignác nevű orvos előáll a kézmosás gondolatával. Ha most tovább nézelődnék, bizonyára meglátnám ükanyámat abban az abroncsos-fűzős fekete ruhában… de továbbmegyek… Pesten forrong a tömeg. Otthagyom őket. Egy hírlap fejlécén az 1810-es év áll. Talán már megszületett Erkel Ferenc.
Továbbmenjek?
(Karantének)
{K1}