Pál-Lukács Zsófia | „Ez nem a magadra maradtál, vagy a minden mindegy”

Pál-Lukács Zsófia 2020. december 07., 01:45

Számvetés ez a munka, de nem a klasszikus értelemben. Nincsenek benne erős állítások, nem terheli az olvasót meglátásaival, megállapításaival. Noha egyfajta filozofikus igény jellemzi a dolgok, jelenségek, emlékképek felkutatását (életképek írják vissza magukat a jelenbe), a nézőpont csak addig érdekes, amíg ezek miértjét – s nem az okát – érti meg: „a várakozásnak nincs oka, / csak miértje. / Mint az imádságnak, / az örökkévalóságba vetett hitnek.” (Várakozás) Közben pedig egyéb hitek is leomlanak, valamitől mindig megfoszt a világ.

Egy verssort kérek karácsonyra,
csakis olyat, amely vadul perel
a rosszal,
lágyan szeret, körbeölel,
amely lát, fenyőfaágon himbál,
olyat, ami megnyugvást hoz,
és a tágra nyitott vaskapun
barátként beköszön.

(Egy verssort kérek)

 

Nemcsak az ünnepek közeledtével lehet jó okunk rá, hogy elolvassuk Hodossy Gyula fenti idézett versét, valamint a Minden addig című kötet többi szövegét, de az év végi számvetés időszakában inspiratív lehet a szubjektív és közösségi kitekintés is, melyet a kötet vállaltan céljául tűz ki. Több oka van annak, hogy az Egy verssort kérek című művet emeltem ki a kötetben szereplő szövegek közül. Sok mindennek foglalata ez a vers. Meglátásai, kívánalmai éppen addig érvényesek, ameddig azok kell hogy legyenek vagy kellene hogy legyenek. Ez a feltételes mód sokféle érzelmet indíthat útnak a befogadóban, egyéni szempontból egyfajta út a teljesség felé, amit az év vége, egy születésnap vagy éppen egy kerek évforduló határol (Hodossy Gyula idén hatvan éves), közösségi szempontból pedig nosztalgiát, bánatot, esetleg reményt ébreszt a befogadóban.

A kötet kettős kódolását követi szerkezeti építkezése is: míg az első két egységben (Hidak és partok; Morzsák) főként versek és aforizmák, morzsák szerepelnek, s a saját, személyes lét kérdéseit taglalják, a harmadik és negyedik egységben rövidprózák és esszék kapnak helyet, melyek azonban a kisebbségi lét felől értelmezik az élet alakulását. Mindkét szempontnál lényeges a megszólaló mint közvetítő szerepe, amit a Rácz Éva által készített borítóterv is kiemel: hidat látunk tükröződni a víz felszínén, a híd mellett és mögött pedig ott van természetesen a távlat, a part. Ez azonban, azt hiszem, kevésbé lényeges, ebben a kötetben inkább a híd a központi hely, jelentésárnyalataival a költő is könnyebben, nagyobb biztonsággal tud azonosulni – kultúraközvetítőként, szerkesztőként, a Katedra Alapítvány igazgatójaként, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága elnökeként. Hogyan tudok a közösség és a saját elképzeléseim, indíttatásaim hasznára válni? S vajon meddig? A part e felé a személyesebb élettér felé viszi az értelmezést, ahol az azonosság sokfélesége irányadó: „Én vagyok Te, Te vagy én, én vagyok Madách Imre, Te vagy Arany János” (Én vagyok Madách Imre). Szövi a lélek vásznát, mondhatnánk, utalva a tíz évvel ezelőtt megjelent kötet címére, hiszen ez a folyamat és technika itt is megfigyelhető.

Számvetés ez a munka, de nem a klasszikus értelemben. Nincsenek benne erős állítások, nem terheli az olvasót meglátásaival, megállapításaival. Noha egyfajta filozofikus igény jellemzi a dolgok, jelenségek, emlékképek felkutatását (életképek írják vissza magukat a jelenbe), a nézőpont csak addig érdekes, amíg ezek miértjét – s nem az okát – érti meg: „a várakozásnak nincs oka, / csak miértje. / Mint az imádságnak, / az örökkévalóságba vetett hitnek.” (Várakozás) Közben pedig egyéb hitek is leomlanak, valamitől mindig megfoszt a világ. A belátások során vállalja a beszélő a fásultságot, a kiábrándultságot, néhol sztoikusan, néhol pedig hetykén, játékosan veszi tudomásul Az átláthatatlanság gyönyörűségét. A világban a sok újítással „az életeket tékozló valami” jelent meg, ahol magam is tékozlófiú vagyok, de te talán te sem különbözöl (A tékozlófiú esete a tékozlófiúval). Tandori Dezső Pillanatnyi (?) végszó című versét idézi fel bennem mindez. Ily morzsák, ez voltál – foglalja össze az alcímben Tandori a világ függőleges és vízszintes szerkezetét: vagy szétszórt poraid felett madarak röppennek, kutatnak esetleg, / és nem leszel hasznukra, ha nem szórnak veled morzsákat is.

Hodossy Gyula a második részben képletesen hatvan morzsát, számozott gondolattöredéket tesz közzé, melyek szintén egyfajta lelki táplálékaink lehetnek; a morzsa motívumként is megjelenik a kötetben például a kenyérmorzsát csipegető galamb képben (Ha másként alakul). Ebben a kötetben ugyan „leomlanak az akadályok, a gátak, / elhalványul a félsz” (A szó misztériuma), mégis tapintattal beszél például Csallóközről, a szülőföldről mint utópiáról vagy az értelmiség szerepvállalásáról. Itt kapcsolódik össze tehát a saját múlt a szlovákiai magyarság múltjával, még akkor is, ha sok mindent eltakar a tekintetünk elől a falura telepedő köd (a múló idő). Az ismert cselekvéssorok, jellemző élethelyzetek, mint a mosás, ásás, fiatalkori emlékek és szülőkről szóló feljegyzések mindmind közelebb hozzák az életet, s benne ezt a „kiveszőben lévő emberpéldányt”.

 

Hodossy Gyula: Minden addig. Vámbéry Polgári Társulás, Dunaszerdahely, 2020

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. december 5-i számában.)