Az idő rácsai mögött az ember
azért így is elvan, megvan.
Az őr átrendezi a levélszemetet
kinn az utcán és benn a mailboxban.
Éle is van már a szélnek,
minden résbe belefér
beretvája, hogy lemetssze,
ami már csak picit él.
Gyászoló fák szomorkodnak –
számolatlanul hull, zörög
szélrázta, fázós platánok száraz
könnye forog, pörög. Forog, pörög.
Az idő rácsai mögött az ember
azért így is elvan, megvan.
Az őr átrendezi a levélszemetet
kinn az utcán és benn a mailboxban.
A csökkentés rítusát gyakorolja
ma minden lelketlen létező.
Csak mi nem vesztenénk egy porcicát sem,
de ez – valamelyest – érthető.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. december 5-i számában.)