Képzeljünk el egy cselekmény nélküli regényt. Nemcsak unalmasnak és hiábavalónak tartanánk, de azt is kifogásolhatnánk, hogy nem felel meg a műfaji sajátosságoknak. A Fazekas kulturális enciklopédia szerint a regény legfontosabb jellemvonásai: „Nagy terjedelmű, rendszerint hos - szú időtartamot felölelő történetet ábrázol szerteágazó cselekménnyel, fő- és mellékszereplőkkel. Középpontjában a részletesen ábrázolt háttér előtt játszódó eseménysor áll.” Ezek alapján eleve fölösleges vállalkozás lenne a cselekmény nélküli regény megteremtésével kísérletezni.
Képzeljünk el egy cselekmény nélküli regényt. Nemcsak unalmasnak és hiábavalónak tartanánk, de azt is kifogásolhatnánk, hogy nem felel meg a műfaji sajátosságoknak. A Fazekas kulturális enciklopédia szerint a regény legfontosabb jellemvonásai: „Nagy terjedelmű, rendszerint hos - szú időtartamot felölelő történetet ábrázol szerteágazó cselekménnyel, fő- és mellékszereplőkkel. Középpontjában a részletesen ábrázolt háttér előtt játszódó eseménysor áll.” Ezek alapján eleve fölösleges vállalkozás lenne a cselekmény nélküli regény megteremtésével kísérletezni. Krasznahorkai László Aprómunka egy palotáért című kisregényével mégis rácáfol erre.
Herman Melvill New York-i könyvtáros nevének súlya alatt tengeti életét – újságírók, egyetemisták és rajongók zaklatják a különös és nyomasztó egybeesés miatt. Létezésének átlagossága szöges ellentétben áll a Moby Dick írójának mozgalmas életével, és az ebből fakadó frusztráció depresszív állapotba sodorja. Felesége nem foglalkozik vele, munkájában lenézik, és még lúdtalpas is, vagyis „… az én esetemben valójában nem »lúdtalpról«, hanem boka-, még pontosabban harántboltozat-süllyedésről kell beszélni, ami nagyon nem ugyanaz…”
Amint fizikai rendellenességét is leírja, beszédmódja aprólékos és végletesen mániákus, végeérhetetlen mondatai is ezt a kántáló, önszuggesztív hangulatot tükrözik. Az elbeszélő őrületig kényszeres és megrögzött viselkedésében néha mégis megcsillannak a zsenialitásról árulkodó tiszta pillanatok: „…a művészet, az egy felhő, amelyik árnyékot vet a hőségben, vagy villám, ami eltöri egy helyen az eget, ahol az árnyék alatt vagy a villámfényben egyszerűen már nem lesz a világ olyan, mint azelőtt volt, egy tér áll elő, ahol hirtelen vagy nagyon hideg, vagy nagyon forró az, ami van, azaz ahol távoli hatásra az adott tér összes részecskéje átmenet nélkül más, mint a környezete…” Fontos igazságokat fogalmaz meg nemcsak névrokona, de Lebbeus Woods műépítész, Malcolm Lowry prózaíró és Bartók Béla művészetéről is.
Zaklatottságában a naplóírás és a tökéletes könyvtár ötletének kidolgozása marad az egyetlen szilárd pont, az értelem: „…a könyvtárak: tornyok könyvekkel, ahol a »torony« éppolyan fontos, mint az, hogy »könyvek« – tornyok tehát, amelyek mindig zárva kellene legyenek…” Álma a könyvtár, mely örökké zárva tart, amelyben nem garázdálkodnak olvasók, amelyben nem szolga könyvtáros, hanem elhivatott és áldozatos őr, amelyben a dokumentumok méltó helyükön, zavartalanul pihenhetnek, és sértetlenül megmaradnak – az örökkévalóságnak.
Az elbeszélés tökéletes íve, a gondolati kapcsolódások elképesztő hídjai, a néhol lelassított, máskor száguldó ritmus csakis az elbeszélő szavaival írható le, amivel a melville-i elbeszéléstechnikát idézi fel: „…rögtön Melville-re kellett gondolnom, arra a zaklatott metódusra, ahogyan ő gondolkozott, hogy belekezdett valamibe, mintha csak fecsegne, és pár sorral lejjebb már ott is voltunk a lényegesnél, az univerzálisnál…”
Krasznahorkai kisregénye igazi mestermunka – és aprómunka is, hisz a tökéletes irodalmi mű megalkotásához legalább annyi tervezés és olyan precíz kivitelezés szükségeltetik, mint az ideális könyvtár elméleti és gyakorlati létrehozásához, és megteremtőjének személye éppoly fontos és egyszerre jelentéktelen, mint a New York Public Library arctalan könyvtárosa – egy igazi palotaőr.
Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért. Magvető Kiadó, Budapest, 2018
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. december 29-i számában)