Szívembe magas rózsabokrokat ültettem, úgy vártam,
míg jön és elhozza zárt fehér tenyereiben a méheket
Ilyen nyárban kékülnek a forrás menti dombok
Onnan érkezik ő, ahol csobogó napfény növeszt
tiszta kortyot és csókot a kövek arcán
Néha, mikor kacag
Néha, mikor kacag, megroppan az ég,
az isten megdöbben, és kihullnak az alkony darabkái
Szívembe magas rózsabokrokat ültettem, úgy vártam,
míg jön és elhozza zárt fehér tenyereiben a méheket
Ilyen nyárban kékülnek a forrás menti dombok
Onnan érkezik ő, ahol csobogó napfény növeszt
tiszta kortyot és csókot a kövek arcán
Ki a megmondhatója, hogy mennyire szeretem,
ha nem az augusztusi forróság s az üveggé hűlő éjszakák.
Olykor kialszanak
Olykor kialszanak bennünk a lámpák,
madarak lángvörös sziluettje, szemünk tükrén suhanók
Megyünk fejlehajtva
Túlhevített alkonyat van, reggeli képek sötét zugaiban
gyakran megmutatkozó képhiba
Ritka egy ilyen pillanat,
szemmel kapaszkodni bele a testtelenbe
Pukkanó kapillárisok naplemezkéket öntenek
bejáratott keringésünkbe
Árnyak lombja, mint az oldalon megfutott homok
a napba omlik
Levelek fényének egymás színén való elcsúszása:
valami spontán emlék a paradicsomból
Mezítlábunk alatt darabkáit a föld morzsolja feszülve,
mint acélsodrony kötelek szikráznak
fájdalomimpulzusokat futtató idegrendszerekben
Kiürült emberek, szürkén úgy gondoltunk a mára,
hogy a temetőkert besétál a városba
Az isten fülre tapasztott kézzel önként költözik
az erdők árnyékába
És pillangót rejtő markok nyílnak a merőleges fénybe,
a sötét bezúzza az ólomüveges pályaudvarokat
Helyette üzenet érkezik a négy égtájra nyíló királyságból.
(Karantének)
{K1}