Baricz Dezső | A fogvatartott állatokról

Baricz Dezső 2020. december 16., 23:40

rövid kabátujj vagy csupán,
nagyon szegény a házunk.
van, hogy a múltra gondolok.
utálsz engem és fázunk.
és megalkuszunk és meghalunk

Csurka Eszter: Cím nélkül (olaj, vászon, 2017)

1.
bal szememre míg sebek nőnek,
rázárom többször az ajtót kintről.
megnyugszik az állat odabent.
és csak falak és csak magány.
és a magányban a gyerekkori
rémek bútorok, ágyak alól
és félek, magamra hagysz velük.
pedig tudod, hogy nem bírom
egyedül a sötétet, a szörnyeket,
ha egy hétnél tovább nem láthatlak.
gyerek vagyok, nem engedted
megtanulni kezeimnek a tapintást.
a sötétben, ahol az állat él.
sötétet és falakat eszik.
sosem tudom melyik pillanatban
veti rám haragját és mindenét.

2.
rövid kabátujj vagy csupán,
nagyon szegény a házunk.
van, hogy a múltra gondolok.
utálsz engem és fázunk.
és megalkuszunk és meghalunk.
s velünk halnak a szörnyek.
és benned az örök sárkány,
várom a viharfelhőket, hogy lehűlj.
a tegnap meg nem érkezett esőt,
hogy illatos füvet szedj az asztalunkra.
de nekünk nincs, nem lesz asztalunk.
és mi sem leszünk, mert saját magad
egyetlen bolygója vagy és én hiába
keringek körülötted.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. december 12-i számában.)