Hideg van, csontjaimba rögzítem
a történelmet, szólni sem mer szívem,
pedig már egy évszázada itt vagyok –
magyar síneken, budapesti tűzcsapokon,
magyarul rezgő aknafedőkön.
Mégis, idegenek vesznek körül,
akárhová megyek
Magyarok!
Román csapatok szállják meg
Erdélyt és átveszik a közigazgatást, [1]
esküdtünk Uram, mennyit esküdtünk,
és most úgy repedünk szét, mint katonák
sebeiből a genny.
Hideg van, csontjaimba rögzítem
a történelmet, szólni sem mer szívem,
pedig már egy évszázada itt vagyok –
magyar síneken, budapesti tűzcsapokon,
magyarul rezgő aknafedőkön.
Mégis, idegenek vesznek körül,
akárhová megyek,
román vagyok a magyaroknak és
magyar vagyok a románoknak –
van egy jó szó – románul van –
hozzám nőtt, mert bozgor vagyok.
Bozgornak lenni annyit tesz, hazátlan,
és az vagyok, nincs otthonom csak
véresre tépdelt térképeim.
2020-ban vagyok trianoni árva,
erdélyi csukló látványkép,
turistalátványosság-szőttesbe
öltöztetett bánatleány.
Mégis megkérdezik Versailles után:
beszélek-e magyarul…?
Nekem az is elég, ha a mellkasom
ugyanolyan lapos, mint a pannon táj.
A maradék méltóság, dupla csokorba
kötött vasdrót kerítés –
ennyi emlékeztet arra, hogy még
ott van a túloldalon a kopott,
bőrkabátos hazám, mely nem melegít,
csak néha karcol, majd magához ölel
és nem vagyok már útpadkán hagyott zokni.
Békeszerződés a jelennel –
én tűröm a pofont, ha Trianon
felém vág puskája markával:
„vorbește românește bozgorule!” [2]
Și acum o să scriu românește,
trăiască România mare! [3]
Jönnek velem szembe holtan,
jönnek felém, mindazok, kik
békét kötöttek a csuklóinkra
és bebörtönöztek egy évszázadnyi
kölcsönkenyérbe.
[1] Károlyi Mihály proklamációja a magyar néphez 1918. december 3.
[2] „Beszélj románul, te hontalam!”
[3]És akkor most románul írok,
éljen Nagy-Románia!
Trianon 100
{K1}