Szabó Lilla | Úton

Szabó Lilla 2020. december 18., 12:09

Ülök, és hajamra száradt fű hullik

idegen e földön, kinek gyökerei mélyen

gilisztákkal csúszom, a talaj lágyan omlik,

vihar lesz, de szirmaim nem remegnek a szélben.

Kuti Dénes: Értékeink (olaj, vászon, 150 × 120 cm, 1996)

 

Zörög a szerelvény, indulásra készen

robogok, és létem együtt robog velem,

Felteszem gerincem a mozdony tetejére

a kocsialjba rejtem matyóhímes keblem.

 

Táskám alján szégyen, meg egy marok önérzet,

feszítve lóg a kabátfogason nyelvem,

Megkopott, míg őseimtől eljutott énhozzám

mégis, féltve őrzőm, csak hogy el ne vesszen.

 

Kinevet a vonat, fülkéi rám recsegnek,

Hazavisz, de mégis, nem akar itt engem

ültem volna halkan, csak mértékkel fecsegjek

asszimilációval jutalmazza csendem.

 

Más kupéba szálljak és száramat elmetsszem?

Jobb lenne táncolni a Duna túlsó ajkán?

Otthon vagyok s mégis másodrendű a nyelv,

minek szavaival a bölcsőtől táplált anyám.

 

Ülök, és hajamra száradt fű hullik

idegen e földön, kinek gyökerei mélyen

gilisztákkal csúszom, a talaj lágyan omlik,

vihar lesz, de szirmaim nem remegnek a szélben.

 

(Trianon 100)

{K1}