Rónai-Balázs Zoltán | Versek

Rónai-Balázs Zoltán 2020. május 08., 09:16

az életem, mint telepített erdő,

szabályos, rács és nem kerek,

nem járom be mind, ez csak hasonlat,

tényleg nincs más: a fák, meg hogy megyek.

Gesztelyi Nagy Zsuzsanna: Belső balkon VIII. (vegyes technika, vászon, 80 × 60 cm, 2016)

Esőnap

 

I.

Az ablakon vízcseppek.

Lefutnak, újak verődnek

helyükbe. Micsoda spleen,

micsoda szomorúság

ül ma a bútorainkon!

A csilláron lóg, a búrákba döglött

gyümölcspoloskák és legyek

kiszáradt testei körül.

A szekrény oldalán kapirgál,

erőtlen ujjai csíkokat sem hagynak.

A fotelba rogyott, és hever,

mint a tegnapi ruháink,

gyűrötten, rendetlenül.

Futnak a vízcseppek, aztán –

felfénylenek: Egy tompa fénynyaláb

talpával a falnak feszül.

 

II.

Mint tollal írt, kinnfelejtett,

régimódi hirdetések

mondandóját a városi esők,

mossa belőlem a szétfolyt,

olvashatatlan

megbánást az idő.

 

Nem tudom, mit bánok meg.

Ez csak a front. Meleg vagy hideg.

Már rég nem iszom alkoholt ilyenkor.

Csak megbánok, tökmindegy, miket.

 

III.

Minden csak gyengeség volt,

minden csak egy kis késés,

egy kicsit túl későn megértés

és észrevétlenül fogyó erő.

Van még az ének,

de az csak flepni,

társadalmi

igazolás.

A valóság az,

hogy egy dolmányos varjú

kapirgál a Szenes Hanna-parkban,

potyog a rozsdás levél a fákról,

és mint egy giccses sanzon, úgy szól

az eső.

 

Szelfi

 

fák között megyek,

csillagos éj, csak levelek,

haladok, mint íráskor a sor,

szavak vagyok, központozás, ékezet.

 

az életem, mint telepített erdő,

szabályos, rács és nem kerek,

nem járom be mind, ez csak hasonlat,

tényleg nincs más: a fák, meg hogy megyek.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2019. áprilisi számában)