...te hová valósi vagy? azt mondta a fa,
kinek lába földes: tőled 2 méterre való vagyok.
A viszonyunk határozná meg az otthonod?
És mi a te vágyad? A távolság. Hát akkor jól
benne vagyunk a vágyban. És innen hova
vágyódsz? 2 méterre tőled, hol sarjad a vágy,
és mentek tovább a fák, öles léptekkel, mi mással.
Ólommadár
Mikor az ólomkatonák átöltöznek, viszkóz-
selyem ingben cirpel a szívük, majd lehull
az eső, a napé, melyen száradnak a háborús
nedvek térképek hálóin, udvarok szigetén,
jó napokra eljövendő, színt váltanak az állatok,
a folyót magához veszi a Nap, sorban állok,
érveimen áthajolsz, kiszolgálsz a pultnál,
nem mertem remélni én leszek a szó, amivel
bólogatsz, talpalatnyi teremtéssel ringok
a kisebbik égen, jöjj el hozzám, légy jó
vendégem, lehelj a falamon csüngő képekre
szünetet, amit majd átdöf a tücsök nyirettyűje,
lehelj kakasszót a fülembe, mintha reggel volna,
kakasszó ólmát, mintha reggel volna minden
napszak, és minden napnak vége, mintha akkor
hunyna ki minden szemünk fénye, parázsló
pillanattal, eleven szénnel, azon a reggelen
lábaimhoz dől a sötétség, dorombol a padkán,
éveken, napokon, amin áthajol az ember,
áthajol egyszer és annyiszor aztán.
Ünnepi ösvény
Kacagjunk, míg a házam összedől,
ez a fölösleges, ásító mentsvár,
már kihoztam minden gyümölcsöt, lekvárt,
talán maradt benn néhány szörp, befőtt.
A többire omolhat a tető,
akár a hó, a kincseim rég elszállt
bogarak, azokról nem készült leltár,
és bog sincs az elveszett keszkenőn.
Majd néhány rokon piszkálja a földet,
s arra még szitál a por, törmelék,
ha nevetek sem lesz aranyeső,
gyűjthetek tündöklést háromnál többet,
ünnepi ösvényhez legyen elég –
találjon szép utat, ki erre jön.
Rosszul láncolt képzetek
Találjon szép utat, ki erre jön,
ezen a pompás ösvényen a romhoz,
mi itt leszünk, hogy itt legyünk, a boltok
nélkülünk is mennek, nem szívvel költ
a férfi, és nem ésszel szeret engem
ideát a kisasszony, még ne oldozz
föl, ha a bűnbánat gyanúsan boldog,
toldd meg egy lánccal, ha örül az ember.
Most már a partokból nincs elég túlsó,
és kupacokban állnak fogaink
nyomai, csak kondul reggelnek, délnek
a káván megingó egyszeri korsó,
széles e vízen hallom hangjait,
magasabb utakon, erősebb szélben.
A fák vadászni mentek
Azt mondták a fák, elmegyünk vadászni,
és elmentek vadászni a fák. Mentek, néha
megpihentek, olyankor ledőltek egymás
árnyékába, és azt mondta a fa, ki lehetne
föld is: te hová valósi vagy? azt mondta a fa,
kinek lába földes: tőled 2 méterre való vagyok.
A viszonyunk határozná meg az otthonod?
És mi a te vágyad? A távolság. Hát akkor jól
benne vagyunk a vágyban. És innen hova
vágyódsz? 2 méterre tőled, hol sarjad a vágy,
és mentek tovább a fák, öles léptekkel, mi mással.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2019. áprilisi számában)