Egyébként minden rendben:
talpammal tapintom a tófenéket
s a fecskék, mint apró vágyak
néha vitorlámra szállnak.
Hajó a vállamon
Egy vitorlást viszek a vállamon,
rajta alma, kenyér,
hintaszék és minden egyéb,
ha a túlparton esetleg nem lenne.
Hullámverésben kissé
lábujjhegyre emelkedem,
hogy a habos ár,
ne mossa el terhem.
Egyébként minden rendben:
talpammal tapintom a tófenéket
s a fecskék, mint apró vágyak
néha vitorlámra szállnak.
Örökérvény
Már egészen korán,
mikor állán serkenni
kezd a szakáll-burján
a Férfi
elindul feléje: tavon,
sziklák közt, szegélyen
és fagyott havon –
a Nő
csak áll mint szikla,
mint tó
és éjszakák vérével
fest útjelzőket,
akárha varázsigéket,
hogy lépteit bevonzza.
Ha poézis lenne…
Ahány asszony,
annyi módozata
a bejáratott szerelemnek.
Sőt – mivel földünkön
több a nő, mint férfi-
néhányon ki lehet próbálni
egy-egy újabb szerepet,
hogy aztán az igazi
előtt mesteri szinten
lehessen bevetni.
Ha mindezt a poézis
nyelvén akarjuk eldalolni,
az a néhány tartalék
lenne a piszkozat,
a legszebb pedig
a letisztult szonett,
pompás jelzőkkel ékítve
s könnyed, mint Don Juan
lépte ha suhan
fátyolos termeken.
(Karantének)
{K1}