Nehéz megfogni az ökokritika definícióját. Egy 2006-os, a Nyitott Műhelyben zajlott beszélgetést kell segítségül hívnunk. Az ott elhangzottak szerint Devescovi Balázs, az ELTE adjunktusának definíciója alapján ahogyan a feminista irodalomtudomány a nemet, az ökokritika a természet helyét nézi a nyelvben. A beszélgetés másik résztvevője, Horgas Judit, a Liget folyóirat szerkesztője erre akkor úgy reagált, hogy ez meglehetősen szűk meghatározás, és az irodalmi szövegeket élőlényekként kell kezelni. Édesapám szavaival élve ott vagyunk, ahol a part szakad.
Nehéz megfogni az ökokritika definícióját. Egy 2006-os, a Nyitott Műhelyben zajlott beszélgetést kell segítségül hívnunk. Az ott elhangzottak szerint Devescovi Balázs, az ELTE adjunktusának definíciója alapján ahogyan a feminista irodalomtudomány a nemet, az ökokritika a természet helyét nézi a nyelvben. A beszélgetés másik résztvevője, Horgas Judit, a Liget folyóirat szerkesztője erre akkor úgy reagált, hogy ez meglehetősen szűk meghatározás, és az irodalmi szövegeket élőlényekként kell kezelni. Édesapám szavaival élve ott vagyunk, ahol a part szakad.
Az ökokritika megnevezés sem igazán találó, az ecocriticism tükörfordításáról beszélünk. Egy angol megfogalmazás szerint az ökokritika az irodalom és az ökológiával foglalkozó interdiszciplináris nézőpontból működő tudományág, ahol az ezzel foglakozók az olyan szövegeket elemzik, amiben megjelenik a természet, és megvizsgálják, hogyan viszonyul a szöveg hozzá. Csalóka a szöveg, hisz nem csak irodalmi műveket vizsgálnak így, hanem gyakorlatilag bármit.
Az ökokritika az 1970-es években indult az irodalom és a környezet kapcsolatainak tanulmányozásaként. A kifejezést William Ruecker 1978-as esszéjéhez kötik, aminek a címében is szerepel a kifejezés. 1989-ig nem történt mozgolódás, de Cheryl Glotfelty, az Ökokritikai szöveggyűjtemény szerkesztője előszedte, és nem volt megállás. Akkor az volt a célkitűzés, hogy a természetábrázolás vizsgálatára legyen megfelelő kifejezés – bár Hódosy Annamária, a Biomozi – Ökokritika és populáris film című kötet szerzője szerint magyarul ez sem jó fordítása a the study of nature writingnak. Az ökokritika kezdetben a romantikus költészetre és a tájleíró (vagy azzal is rendelkező) művekre koncentrált, majd később szélesedett a horizont, és az összes művészeti szegmensen át egészen az építészeten át olyan intézmények vizsgálatáig, mint a vidámpark vagy a bevásárlóközpont. Persze szükséges hozzá, hogy az eljárás során a természetábrázolást és a természethez való viszonyt (retorika vagy filozófia köré szerveződve persze). Az ökokritikus arra kíváncsi, hogy milyen a környezettel kapcsolatos koncepciók és hogyan reprezentálják őket. Célja hogy átlássa a kultúra sok területén folyó ökológiai vitát, meg azt, hogy mit kell tennünk a környezet megmentése érdekében. A művekben az ökocentrikus értékeket, a kollektív erkölcsi felelősséget és az emberiségen túlmutató jelenségeket vizsgálja, és gyakran használja a természettudományok terminológiáját.
Legkönnyebben egy konkrét példán mutathatjuk be. Petőfi Sándor Tisza című versének elemzésén keresztül foghatjuk meg legjobban az ökokritika lényegét. Vagy érhetjük tetten.
Northrop Frye szerint a romantika természetközelisége az addig meghatározó apatípusú ősmítosszal szemben a természet anyatípusú mítoszát részesítette előnyben. Úgy látja, a romantika a természet ösztönös ciklikusságát az emberi civilizáció romboló racionalizmusa elé helyezi. A Petőfi-műben egy anyatípusú mítoszt vázol fel, a Tisza a kis Túr anyjaként a reprodukcióval és bővizűségével egyértelműen megszemélyesíti a folyó feminitását. A természet haragja, vagyis a kiöntő folyó szeszélye pedig egyrészt tűnik egy anyaistennő előjogának, másrészt pedig illeszkedik a nőiségről kialakult hagyományos képbe. Fried István szerint a versben megelevenedik a Füstbe ment terv anya-fia egysége is, ekkor még a nyilvános megfogalmazás előtti állapotában.
Az ökokritika alapvetése, hogy a romantika természetszeretetéhez kontrasztot az indusztrializáció pusztítása ad, esetünkben a haladás megnyilvánulása a folyószabályozás, amiről Petőfi sem volt jó véleménnyel – habár sajnálta a zabolázatlan Tiszát, azért támogatta a szabályozására irányuló törekvéseket. A Tiszáról szóló ökokritikai tanulmány ugyanakkor leszögezi, hogy az utolsó versszakban a folyó víz allegóriája valóban a nép, de a motívum feloldását nemcsak a kiöntő víz forradalmiságára vezeti vissza, hanem hogy a nép romlatlanságát a romantikus szemléletben jól szimbolizálja a víz.
Az ökokritika közel sem annyira ismert tudományterület, mint a feminista kritika. Való igaz, hogy néhány mű esetében érdemes lehet ezt a megközelítést választanunk, azonban kár lenne átesni a ló túloldalára. Egyértelmű dejà vu érzésem lenne, ha mégis megtörténne. Sokan gyakran felértékelik szerepüket a világban.