Szereplők:
Lóskuti Liliána
Lóskuti Szilárd
Lóskuti Anna
(Félhomály. Szól a Helen’s theme. Liliána jön be elegáns ruhában. Zavarban van. Középre áll, mintha szavalóversenyre készülne. A háttérben egy kép a családról. Anna és Szilárd két oldalt állnak)
Liliána: Van egy álmom, amely tudom, hogy valóra válik. Színésznő leszek. Én már mindennap játszom és próbálom a szerepeimet. A dívát (kihúzza magát), a tragikus hősnőt
(méltóságteljesen tesz egy kört), a rossz nőt (kitolja a dekoltázsát és megnyalja a száját), a naivát (összehúzza magát és ártatlanul pislog), az őrültet (beletúr a hajába), az öregasszonyt
(összegörnyed és lebiggyeszti a száját) és önmagamat. (Elkezd váltogatni az eddigiek közt, végül belezavarodva feladja.) Igazából ezt a szerepet a legnehezebb játszani. Nincs elég jól
megírva. És eljött a nap, hogy elétek állok és készülök a versekkel és a prózai monológokkal.
Szilárd: Csak nyugodtan, menni fog!
Anna: Ugye, ettél rendesen?
Szilárd: Legyél laza.
Anna: Mosolyogj!
Szilárd: Azzal a verssel kezdd, amelyiket a legjobban szereted.
Anna: Ugye, kiszedted a szemöldököd?
Szilárd: Ha nagyon elfogódott vagy, képzeld el, hogy a vállukon ül egy vidra.
Anna: Ne hadarj!
Lili: (toppant) Fogjátok már be! Ti itt se vagytok! Lóskuti Liliána vagyok, és az egyik kedvenc versemmel kezdeném Kosztolányitól.
Az én családom nagy, erős volt.
Egy fergetegre meg nem ingott.
Dörögtek háza kapujában
a hintók.
A nő szelíd, a férfi harcos
hívő, hatalmas, pénze-vesztő
s az élete vidám-viharzó
menyegző.
Most szerteszórva bujdokolnak
úri szolgák, úri cselédek.
Imádkoznak, sóhajtanak még
szegények.
Cigányzene száll a nyomukba,
mirtusz-csokor és pipafüst még
belengi kárhozott fejüknek
ezüstjét.
Az asztaluknál mások ülnek,
övék az emlék és a semmi.
Így tér a tékoz ivadék ma
pihenni.
Tán bírta volna még tovább is,
de egy halálosat kiáltott
s azzal bukott, szépen, mi szép volt,
az áldott.
Olyan, mintha a dédszüleimről szólna. Más kor, de a minta mégis felismerhetően ugyanez. Mindent tudok róluk és a nagyszüleimről is. Ez számomra nagyon fontos. Gyökerek nélkül a növény is elpusztul, akkor hogy maradhatna meg gyökerei nélkül az ember! Az osztálytársaim szerint én is egy kis gyökér vagyok. Kivéve Timit, vele imádjuk egymást! De a
családomról beszéltem, hisz nekik köszönhetek mindent. A mi családunk tényleg igazi boldog család, egy kis kertes házban élünk, Flokival, a kutyámmal és a szüleimmel. A szüleim
eredetileg bölcsész végzettségűek, de már sikeres vállalkozók. Érzik az idők szavát. Van egy cégük, nagyon sokat dolgoznak. Az apám szerintem a legokosabb ember a világon, mindenről
mindent tud, egy Apapédia, bármit is kérdezek. Anya pedig mindig gondoskodik rólam és ápolja a lelkemet, hallgatja a hülye iskolás sztorijaimat és nagyon kreatív. Rongyból, gombokból és pár kacatból ő csinálja a legédesebb állatkákat. Na, jó, ebből már kinőttem, de ő akár egy plüss Billie Eilisht is képes lenne csinálni – ő a kedvenc énekesem! Tik-tokon mindig az ő számait tolom. (Mutatja a képet) Na igen, itt vagyunk együtt! Ez a mi boldog családunk, ahol a legszebb, legjobb a karácsony! Ajj, jó ragyás vagyok ezen a képen, de… de… az látszik, mennyire szeretjük egymást. Hesteg boldog családunk ezzel a címmel raktam ki Instára, kapott is vagy kétszáz lájkot! Igazi öröm, amikor együtt vagyunk. Ünnep együtt enni, akkor is, ha apa szürcsöl, anya meg evés közben is dumál vagy az is ünnep, ha társasozunk… igaz mindig hagynak nyerni, mert kiakadok, hogy mindig az én birkáimat lopják. Hú, hát néha lehet, kimaxolom a hisztit. (nevet) Betöltik bennem az ürességet, ha megtámad. Vannak fura gondolataim is… de lehet, csak nekem fura, más is gondol biztos hasonlókra, csak magába zárja. Csak egy kisöcsi hiányzott mindig, de hiába kértem anyát, mindig azt mondta, hogy az nem úgy megy. És nem úgy ment. Akkor jöjjön a prózai monológ… vagy ne? Miért nem szólal meg senki? Tudok ám énekelni is… meg zenélni… Milyen hideg van itt. Libabőrös lettem teljesen. Belülről. Libabőrös a lelkem… Nem látom az arcokat… Nem tetszett a versem? Nincs bennem az X? Mindjárt megnyílik alattam a süllyesztő és elnyel… de én nem hagyom ám. Elérem, amit szeretnék az életben! Sikeres leszek és boldog! Egy boldog családdal a hátam mögött, ez gyerekjáték. Nem érdekel az arcotok, nem érdekel a véleményetek, ha az emberben van erő, akkor bármit elérhet és én elérem! (lefekszik a padlóra, úgy ismételgeti) Elérem, elérem, ELÉREM! Nem szóltok. Nincsenek vonások… Ugye, ez nem megint egy álom? Szeretném, már ha az életem lenne inkább egy álom, amelyből fel lehet ébredni és az álmaim, amelyek kifolynak, mint víz a szomjazó tenyeréből lennének az életem…
ANYAAAAA!
Anna: (hangja) Kislányom! Ébredj! Hasadra süt a nap. Lassan készülnöd kell! Indulnod kell suliba!
II.
(Fény le. Váltás. Asztal. Székek. Szilárd és Anna teáznak, beszélgetnek.)
Szilárd: Finom volt a vacsora.
Anna: Köszönöm, ha nem hoztál volna oregánót, nem lett volna ilyen finom.
Szilárd: (megpuszilja Anna kezét) Lili elég későn jön. Megint különórán van?
Anna: Gondolom. De már elmúlt tíz…
Szilárd: Most modern táncon van, színházi tréningen vagy hegedűórán? Néha az az érzésem, hogy túlvállalja magát.
Anna: Az a jó, ha sok mindenben kipróbálja magát. Így tanul, tapasztal és találja meg önmagát.
Szilárd: Az ötöseket is hozza, mi meg azt az új iPhone-t se tudjuk megvenni neki karácsonyra.
Anna: És akkor nem tudunk most elutazni Egyiptomba se? Hiszen annyi ideje tervezzük, hol idő nincs rá, hol pénz.
Szilárd: Nem tudunk mit csinálni, a ház törlesztője, Lili különórái, a rezsi meg a kocsi fenntartása szinte mindent elvisz.
Anna: Tudom, de hogyha Kunos Józsi ajánlatát elfogadnánk…
Szilárd: Nem tetszik ez nekem.
Anna: Tudom. Nekem sem, de végül is… nem nagy dolog, ő elküldi, az ötvenmilliót aztán mi a számlákkal lepapírozzuk és…Szilárd: Világos minden. De ez, akárhogy is nézzük, adócsalás és pénzmosás, meg még ki tudja, mi. Akár több év börtönt is kaphatunk.
Anna: Mindenki ügyeskedik. Örülhetünk, hogy minket keresett meg. Ő ezt már évek óta csinálja.
Szilárd: Csak most kell neki egy eddig tiszta, cinkos vállalkozás.
Anna: De hallottad, hogy eddig milyen tisztán ment minden. És félmillió a miénk maradna, miután visszajuttatjuk a többi pénzt… és egy-két hét alatt meglenne a tranzakció. Szinte
nulla a kockázat.
Szilárd: És a becsület?
Anna: (nevet) Igen, látod, hogy hova jutunk vele.
Szilárd: Gyakran a tejjel teli sajtárba esett békának érzem magam. Mama mesélt róla. Belezuhansz a tejbe, ölel a halálos fehérség, és tudod, hogy ha feladod, elengeded magad, véged van, lesüllyedsz és nem jutsz fel többé De ha minden erődet megfeszítve taposol, rúgsz, akkor a tejből először sűrű tejszín lesz, aztán ha még mindig ugrálsz, vergődsz, egyszer csak kőkemény vajat érzel a talpad alatt, és ha ezt eléred, ott vagy a vaj tetején, és szabad vagy. Nos, mi csak taposunk, de a vaj még sehol. Ugyanakkor…
(Lili beóvakodik. Már egy ideje az előszobában ácsorog, lassan vetkőzik. Szülei háta mögött osonna be. Egy darabig nem veszik észre.)
Anna: Pedig a tejben-vajban fürdés jó dolognak tűnik.
Szilárd: Én szeretnék tükörbe nézni, és nem akarom, hogy Kunos miatt az egy börtöntükör legyen.
Anna: (észreveszi Lilit) Hohó, kisasszony! Nem is köszönsz? A hűtőben találsz kaját.
Lili: Nagyon fáradt vagyok, hosszú napom volt, csak egy jó nagy alvásra vágyom.
Anna: Remélem, most nem lesznek rémálmaid, mint a múltkor, amikor annyira kiabáltál.
Lili: Jaj, az nagyon fura volt! Egy Kosztolányi-verset szavaltam egy csomó embernek, egy arctalan zsűrinek, és rólatok beszéltem. Megint felvételiztem álmomban a színműre.
Anna: És felvettek?
Lili: Tudod, anya, hogy elsőre nem sikerül az igazán nagy tehetségeknek. (nevet) De megyek.
Anna: Nem is eszel?
Lili: Ettem már… egy haverommal a Mekiben.
Anna: (megfogja a homlokát) Csak nem vagy lázas?
Szilárd: Hagyd már, látod, mennyire fáradt.
Anna: (szimatol) Mi ez a cigiszag?
Lili: Kimentem a többiekkel cigizni a Meki előtt, de csak passzívtam, becsszó! Tudod, milyen kellemetlen, hogy mindenki cigizik, te meg maradhatsz bent a cuccokra vigyázva, miközben a társaid nevetgélve beszélgetnek odakinn?
Anna: Lehelj rám!
Lili: (kínban, óvatosan rálehel) Anya… izé vagy…
Anna: A leheleteden annyira nem érezni a cigit a pálinkától!
Szilárd: A Mekiben mióta árulnak pálinkát?
Lili: Apa, ne izélj már te is! Jó egy kicsit ittam, és? Mindenki iszik. De nem vagyok részeg! Nem tarthattok burokban!
Anna: Akkor most szépen elmeséled, hogy hol is voltál.
Lili: De anya, mi ütött beléd? Nem szoktál ilyen lenni.
Anna: Te se szoktál pálinkától és cigiszagtól bűzölögve hazajönni. Mi az ott a nyakadon?
Lili: Se-se-semmi.
Anna: De, Szilárd, nézd már!
Szilárd: (olvasna inkább, odanéz) Ejnye. Jó nagy szúnyog.
Lili: Lehet, bevágtam valahova és belilult.
Anna: Hülyének nézel? Azt hiszed, apád sosem szívta ki a nyakamat?
Lili: Akkor végképp nem értem, mit izélsz.
Anna: Nem arról van szó… nem érted, nem akarom, hogy elzüllj.
Lili: Anya, most komolyan csalódtam benned, azt hittem te vagy a legelgf…lefelg… legelfogadóbb anya, erre itt vaskalapozol!
Anna: Nem érted… nem akarom, hogy… hisz semmit se tudunk arról a fiúról…
Lili: Melyikről?
Anna: Több is van?
Lili: Semmi közöd hozzá!
Anna: Hát… csak előjön belőled a vér, meg a gének! Na mars, mosd meg az arcod, kisasszony!
(Lili duzzogva el.)
Szilárd: Nem kellene felfújnod.
Anna: Neked meg nem kellene cinkosan elfogadni a kilengéseit.
Szilárd: Bíznunk kell benne. Egy ilyen okos lány nem fog egyik pillanatról a másikra elzülleni, belekóstol, aztán hidd el ennyi volt. Amúgy meg te sem szoktál meggondolatlanul fecsegni, mint most.
Anna: Elfáradtam szívem.
(Szilárd szorosan átöleli)
Lili: (kijön) Ti meg? Pfuj. (Szétrebbennek) Ne haragudj, anya, hogy nem szóltam és kiabáltam. Egyébként a Henrik nagyon jó fej fiú.
Anna: Nem haragszom, édesem. (Megöleli))
Szilárd: Mamának volt egy meséje. Egy süncsalád fázik éjszaka. Összebújnak hát, hogy egymást melegítve védekezzenek a hideg ellen. De minél jobban összebújnak, annál jobban szúrják egymást. Próbálnak távolodni. De akkor ismét dideregnek. Valahogy így van ez az emberrel is. Ha eltávolodik a
családjától, minden kihűl. Ha közelít hozzájuk, némi szúrást el kell viselnie.
Lili: Oké, Apci, oké. Megvolt az esti mese. Hétvégén ugye megyünk teniszezni? Csak mi ketten.
Szilárd: (megsimogatja a kezét) Megyünk, Lilim! Csak mi ketten.
Lili: Jó éjt! (Indul lefeküdni. Telefonját az asztalon hagyja, Anna felemeli, nézii.)
Szilárd: Három hét múlva karácsony. Szerintem kapja meg a legújabb iPhone-t.
Lili: Biztos?
Szilárd: Szólok Kunosnak, hogy mehet a biznisz.
III.
(Anna nyúzottnak néz ki. Egy lányka zoknit stoppol az asztalnál. Lili megérkezik)
Lili: Csá, anyci!
Anna: Még hamar.
Lili: Eljöttem az utolsó óráról. Nagyon felhúzott az a kis ribanc Timi.
Anna: Hogy beszélsz?
Lili: Magyarul! Mondom, hogy felhúzott!
Anna: Mostanában sokkal hamarabb felhúznak. Meg látom, besikerült mostanában néhány kettes is. Hogy mész így a színműre? Ki ez a Timi és mit csinált?
Lili: Azt pletykálta, hogy bejön a Noel. Gyűlölöm. Kis mocsadék. Az Országh Timi.
Anna: De hiszen ő volt a legjobb barátnőd!
Lili: Ajj, Anya, mikor volt az!
Anna: Múlt héten még…
Lili: De azóta rájöttem, hogy egy kis mocsadék.
Anna: És bejön Noel?
Lili: Hát be.
Anna: Akkor ez nem pletyka.
Lili: De, mert én ennek kis szipirtyónak meséltem csak el, és ez meg továbbadta.
Anna: És Henrik?
Lili: Ó, anya. hol van az már! Már nem beszéltünk, letiltottam Facen, meg Instán is kikövettem.
Anna: De miért?
Lili: Mert egy éretlen kis tacskó.
Anna: És akkor az a Noel?
Lili: Igazából ő is. Szóval hagyom.
Anna: És ki az a Kővári András?
Lili (arca megmerevedik, maszkká fagy.) Ki?
Anna: Akinek félmeztelen képeket küldözgetsz. És 40 éves a Facebook-adatlapja szerint.
Lili: Te belenéztél a telefonomba…
Anna: Az most lényegtelen.
Lili: A múltkor itt hagytam az asztalon, és le sem volt zárva, aztán később behoztad a szobámba…
Anna: Csak a Messengeredbe kukkantottam be. És szeretném, ha válaszolnál.
Lili: (belerúg az asztalba) Ekkora aljasságot sose hittem rólad, anya! Egyébként ő festőművész, és csak azt akarom, hogy fessen rólam egy félaktot, csak azért küldtem neki a képet. De persze a te mocskos fantáziád…!
Anna: Honnan ismered?
Lili: Noel mostohaapja egyébként, de nem tilthatsz meg nekem semmit.
Anna: Az a baj, kislányom, hogy nem vagy őszinte. Ez fáj.
Lili: Őszinte? Akkor azt mondd meg, ki az a Kunos?
Anna: Ezt a nevet meg kitől hallottad…
Lili: Akkor én válaszolok. Egy idősebb pasi, aki az egyik osztálytársam nagyapja, és a srác mindig azzal dicsekszik, hogy egy maffiózó.
Anna: Magyarországon nincs is maffia.
Lili: Lehet, túloz a gyerek, de akkor is nagyon gyanús az öreg.
Anna: És nekem ehhez mi közöm?
Lili: Őszinteség, anya! Hallottam múltkor, hogy vele üzleteltek.
Anna: (az arca eltorzul) Nem kell mindenről tudnod. Ez nem hazugság.
Lili: Akkor te se vájkálj a magánéletemben.
Anna: Nem érted, én csak megakarlak védeni..
Lili: Mitől?
Anna: (hallgat és varr)
Lili: Amúgy meg, nem képzeled, hogy ezt a zoknit fel fogom még venni? Nem vagyok olyan lúzer. Esik a családunk színvonala anya!
Anna: (hallgat, és összeszorított szájjal, de varr)
Lili: Egyébként meg mi volt az a beszólásod a múltkor a génekről?
Anna: Félreértetted.
Lili: Azt mesélted, hogy ti voltatok apával az egyetlenek egymásnak. Akkor ez is egy hazugság volt? Mindig azzal jöttetek, hogy azért nincs sok pénzünk, mert becsületesek vagyunk, de úgy látom, ez is hazugság volt, meg amit a ti kapcsolatotokról mondtatok is! Lehet, minden hazugság volt? Tizenhét éven át hazugságban éltem? És még te mersz számonkérni?
(felugrik és elrohan)
IV.
( Szilárd hazajön, fáradtan lerogy az asztalhoz. Anna bejön)
Anna: Beszélnünk kell.
Szilárd: Jézusom! Van valakid?
Anna: Jaj, most ne hülyéskedj. Tudod, hogy…
Szilárd: Tudom.
Anna: Lili elszabadult.
Szilárd: Kamasz.
Anna: Nem csak erről van szó. Lehet, hogy… hibát követtünk el.
Szilárd: Biztos, hogy hibát követtünk el, kérdés, mikor.
Anna: Hogy még nem tudja. Tizenhét éves. Meg kell neki mondani. Szerintem érzi, hogy valami nem stimmel ezzel a mi kis boldog családunkkal.
Szilárd: De hát boldogok vagyunk.
Anna: Az a baj, hogy te mindent állandónak hiszel, de a világ változik, az emberek is, és ahogy gyorsul a világ, a kapcsolatok is, akit ma szeretsz, holnap beletörlöd a lábad, aki ma fontos, lehet, még ma eldobod, mert akad ígéretesebb, érdekesebb. Instantak az érzelmek is, mint a kávé, és félek, hogy hiába volt minden.
Szilárd: Ez csak rajtunk múlik. Nem akarok itthon is harcolni. Nyugalmat akarok, békét!
Anna: Ő istenített minket, hiszen tudod. Olvastad a fogalmazásait, tudod, miket mondott a tanárainak rólunk, bálványt épített belőlünk, és ez most rá dől lassan. Nekem is kezd egyre idegenebbé válni.
Szilárd: A mi lányunk.
Anna: Igen, mindig is a mi lányunk marad, de akkor is…
Szilárd: A Kunos pénze miatt is necces most a helyzet, mondjuk el karácsony után. Megkapja az Iphone-t, elmegyünk hármasban Egyiptomba, és ott, a szfinx lábánál elmondjuk neki.
Anna: Milyen romantikus vagy! Legyen így. De van pár gond. Egy jóval idősebb pasival csetel és mindenféle erotikus képekkel bombázza, meg úgy általában kaotikusak a kapcsolatai.
Szilárd: Figyeljünk rá, de ne tiltsunk neki semmit, mert azzal többet ártunk, mint használunk.
V.
Szilárd: Nah, megvan a fenyő…
Anna: Megvan az iPhone. De csitt. Elég, hogy a Jézuska fecsegett arról, hogy mit hoz majd.
Szilárd: (nevet) Na, már csak két nap szentestéig. Lili itthon van? Hisz már szünet van.
Anna: Igen, meg itthon is volt ma egész nap. Fáj a feje.
(Lili kicsoszog)
Lili: Hát itt vagytok.
Szilárd: Igen, kicsim. Várod már a Jézuskát?
Lili: Hagyjuk már.
Anna: Pedig Jézuska készült ám!
Lili: Kár volt!
Szilárd: Lili! Mi ez a hang?!
Lili: Nos, ma volt egy kis időm. Anya a telefonomban kotorászott, én pedig ma a szobájában, a kisszekrényben, ahová sose nyúlhattam. Ha ő megteheti én miért ne? Nyugodjatok meg, a számzáras bőröndöt nem nyitottam ki, de így is találtam egy kis érdekességet. (Elővesz egy papírt) Kórházi zárójelentés. Lóskutiné Demény Anna 21 éves nőbeteg nevére. Nőgyógyászati műtét. Méheltávolítás daganat miatt. Gondolom, nem újdonság nektek a tartalma. 18 évvel ezelőtt kelt. Én viszont 17 vagyok, kedves szüleim. Vagy pontosabban kik is vagytok?
Szilárd: A szüleid vagyunk és leszünk.
Lili: Hagyjuk a nyálas dumát! Az igazat akarom.
Szilárd: Igen, örökbe fogadtunk téged, hároméves voltál akkor… de ezt már épp el akartuk mondani…
Lili: Hiszi a piszi aki elhiszi! És az igazi szüleim?
Anna: Édesanyád 15 évesen szült téged, és a kórházban hagyott… azt mondta, nem tudja ki a gyerek apja. Ezért is akartunk annyira megvédeni téged, nem akartuk, hogy neked is derékba törjön az életed.
Lili: És sosem keresett?
Anna: N-nem.
Lili: Hazudsz! Mint ahogy mindig hazudtál! Gyűlöllek! (elrohan)
Anna: Istenem, hogy így kellett megtudnia.
Szilárd: Most már talán túl vagyunk a nehezén.
VI.
Lili: Nem bírom, belém harapott és felfal az üresség. Az üresség, amely mindig bennem volt és amit csak most értek igazán… A fekete lyuk bujkál bennem. Ugyanazok a gondolatok kergetik egymást a fejemben, mint egy kattant foxterrier a farkát… körbe-körbe. Nem érdekel semmi, a suli se, lehet, kicsapnak a hiányzások miatt, nem baj. Gyűlölöm az egészet! Csak András… fel kell hívnom! (Telefont vesz elő) Halló, András! De jó, hogy hallom a hangodat! Jó, tudom, hogy már elmúlt éjfél… Beszélnem kell veled, tudunk találkozni? Legyél holnap kettőkor a Nagytemplom előtt. Én ott leszek! Nem érdekel, hogy nem érsz rá, én addig várok rád, amíg nem jössz! Mi az, hogy szálljak le rólad? Én csak… Nem, ez most nem kettőnkről szól, meg kell hallgatnod… Mi, hogy az anyám rád írt? Ne vedd komolyan. De hát… Hogy a feleségeddel mész bevásárolni? Mi az, felejtsem el ezt a számot? Ezt nem teheted velem! Halló, halló! (Ököllel a falba vág) Dögölj meg! Dögölj meg te is! (Szól a Helen’s Theme, Lili elővesz két kést. Nézi, nézi.) Éles kis vackok. Fényes, félelmetes kicsi szerszámok, ti segítetek. Meg akarok halni! Nem, nem akarok meghalni! Előbb haljanak meg ők. Vagy haljak meg, és András szenvedjen! Meg ez a két családot hazudó szemét. Egész hátralévő életében! Legszívesebben
szétverném magam. Folyjék a vérem! Nem tudok kitörni magamból. Be vagyok szorítva ebbe a bőrrel bevont hús-, zsír- és izomkötegbe – a csontjaim meg vázként kifeszítenek, hogy össze ne csukódjak. Ember küzdj, és bízva bízzál! Igen, tudom, de minek? Vagy miben? (Leveszi a fényképet. Lassan cafatokra vagdalja. Minden vágással fájdalom suhan át az arcán, mintha magát vagdalná. Sötét. Feljön a fény. Bejön Szilárd és Anna, a padlóra felrajzolnak egy fenyőfát.)
VII.
Anna: Nem így gondoltam ez a karácsonyt. De eltelt.
Szilárd: Igen. Még az iPhone-t se adtuk oda neki.
Anna: Azért jó, hogy ma már hazaengedték a kórházból. Szerencsére nem annyira mélyek a sebek, amiket vágott magán.
Szilárd: Azért ijesztő volt az a rengeteg vér…
Anna: Ne gondolj most már rá. Átugrok Vas nénihez.
Szilárd: Menj csak.
(Lili bejön. Vidáman mosolyog, szinte vigyorog. Bal alkarja, csuklója be van fáslizva.)
Lili: Apci, mikor megyünk teniszezni? Most két hétvégét is kihagytunk.
Szilárd: Jövő héten mindenképp. Jaj, miért kellett ezt csinálnod?
Lili: A fájdalommal kiszállt belőlem az üresség, a harag. És az érzés, ahogy utat engedtem a vérnek… Úgy éreztem, megtisztul a lelkem. Ez az igazi önkéntes véradás!
Szilárd: Örülök, hogy már jobban vagy.
Lili: Meg jó volt, hogy azért bejött hozzám, a kórházba Henrik is. Kis nyálas gyerek, de hátha majd kikupálódik. (Hátulról átöleli apját, majd hirtelen felnéz.) Tudod, hogy tökre hasonlítasz Andrásra?
(Lassan megsimogatja Szilárd arcát, majd kétfelől megragadja.) Csókolj meg! Tudod, mióta szeretném?
Szilárd: (eltolja) Az apád vagyok.
Lili: Nem vagy az apám! Sosem voltál, és ezt éreztem mindig is.
Szilárd: Lili, ez nem normális érzés, ezt sürgősen verd ki a fejedből. Mindig az apád leszek, én neveltelek, szerettelek 14 éven át.
Lili: Nem normális? Szóval szerinted én nem vagyok normális? Menj innen. Nem akarlak látni. Gyűlöllek téged is. ( Lök rajta.)
Szilárd: Vedd be a Rivotrilt. (Kimegy.)
Anna: (bejön) Vas néni küldött egy kis süteményt, gyere ki a konyhába és edd meg.
Lili: A férjed erőszakkal meg akart csókolni.
Anna: Mi…?
Lili: Mondom, kettesben maradtunk és rögtön rám mászott. Gondolom, most már nem türtőzteti magát, hogy tudom, mi a helyzet.
Anna: Hazudsz!
Lili: Végül is nem csoda. Lehet, én még tudnék neki szülni gyereket.
Anna: Teee! (Anna keze ütésre lendül, aztán lehanyatlik Lili arca előtt.)
Lili: Üss csak meg. Nem mersz, mi? De annak, gondolom, örültetek volna, ha meghalok! Na, majd legközelebb örülhettek!
(Anna sírni kezd.)
Anna: Ki vagy te? Mit tettünk veled? (Kirohan.)
Lili: Hát így állunk. (Böngészik a telefonon) Na. Megvan. (Telefonál) Halló? Igen, igen. Bejelentést szeretnék tenni. Igen, nagyon komoly gazdasági bűncselekmény. Agria Kft. A Lóskuti házaspár cége. A nevem? A nevem lényegtelen. (Kinyomja, lassan, tagoltan szaval.)
„Az asztaluknál mások ülnek,
övék az emlék és a semmi.
Így tér a tékoz ivadék ma
pihenni”
(Karantének)
{K1}