A kutyák valamiért nem szeretik a macskákat. Pamacs, nagymama máltai selyemkutyája sem szereti őket. Főleg a szomszéd sárga szemű fekete macskáját nem. Ha meglátja, azonnal kergetni kezdi, mintha ősi ellenségek volnának. A macska persze azonnal felszalad előle a fára vagy a kerítés tetejére, de ha nincs rá elég ideje, akkor egyszerűen csak átbújik a kapu alatti résen.
A kutyák valamiért nem szeretik a macskákat. Pamacs, nagymama máltai selyemkutyája sem szereti őket. Főleg a szomszéd sárga szemű fekete macskáját nem. Ha meglátja, azonnal kergetni kezdi, mintha ősi ellenségek volnának. A macska persze azonnal felszalad előle a fára vagy a kerítés tetejére, de ha nincs rá elég ideje, akkor egyszerűen csak átbújik a kapu alatti résen. A saját udvarában aztán már biztonságban érzi magát. Oda ugyanis Pamacs nem tudja követni, mert ő nem fér át a résen. Ilyenkor mérgesen ugatni kezd, kaparja a kerítés alatti betont, de hiába, mert a betonba nem bír lyukat ásni a mancsával.
Annabé elég sokat jár nagymamához. Általában apa biciklijével mennek. Ő hátul utazik a gyerekülésben, onnan ad utasításokat apának, hogy gyorsítsanak vagy lassítsanak. Amikor jobbra vagy balra kell kanyarodniuk, néha a karját is kinyújtja oldalra, akár apa. Mindig azt, amerre éppen fordulni szeretnének.
Annabé nagyon ügyes, ha apa véletlenül elfelejt jelezni, kiabál neki hátulról, hogy apa, kanyarodunk!
Amikor megérkeznek, már az utcai kapu előtt hallják, ahogy Pamacs vakkant néhányat bent a szobában, hogy jelezze nagymamának, valaki jön. Hiába próbálnak csendben leszállni a bicikliről, hiába próbálják óvatosan nyitni a rácsos vaskapu ajtaját, a kutya a legapróbb ismerős neszre is ugatni kezd.
Mire belépnek a kertbe, nagymama már végigment a folyosón, és éppen nyitja a bejárati ajtót. Pamacs kibújik mellette, és farkcsóválva rohan a lugas alatti járdán, hogy üdvözölje őket.
A kutyák azt hiszik, hogy az üdvözlés az, ha felugrálnak az emberre és közben jól összetapicskolják a ruháját. Pamacs is azt hiszi. Sőt ő általában nem csak egyszer-kétszer ugrik, mert ha nem sikerül azonnal elérnie Annabé arcát, hogy megnyalja, akkor nekiszaladásból is próbálkozik néhányszor.
Pamacsot az ugrálásról nem lehet leszoktatni. Sokszor próbálták már, de hiába, mert akkor is ugyanúgy összetapicskolta a nadrágjukat, és közben még morgott is hozzá, mintha csak azt magyarázná, hogy most ne beszélgessetek velem, inkább figyeljétek, mennyire örülök nektek!
Szép időben nincs is ezzel különösebb gond, az ember mosolyog rajta, vagy megsimogatja Pamacs fejét, de eső után vagy a havas latyakban már nem annyira vicces dolog, amikor a ruhákat pillanatok alatt ellepik a kutyalábnyomok.
Azért a kutyák télen is tudnak vicces dolgokat művelni. Nagymama mesélte, hogy amikor Pamacs először látott havat, örömében körbeszaladt a hátsó udvaron és megpróbálta elkapni a szájával a hópelyheket. Ha sikerült neki egyet-egyet megfognia, gyorsan le is akarta nyelni, persze a hópihe azonnal elolvadt a szájában, ő meg csodálkozva nézett nagymamára, hogy hová tűnt a falat.
A következő télen pedig akkora hó esett, hogy amikor a kutya örömében körbe akart szaladni az udvaron, néhány lépés után nyakig elmerült benne, és se előre, se hátra nem tudott moccanni, nagymamának kellett kimentenie.
Pamacs egyébként is nagyon szeret játszani. Van egy zsinórom lógó pamut kisegere, ha Annabé elhúzza a kutya orra előtt, ő azonnal elkapja a szájával, és morogva rángatja. Amikor megunják a ráncigálást, Pamacsot a hátára lehet fordítani, simogatni a hasát, azt nagyon szereti, vagy pórázt tenni a nyakába, és kivinni az utcára sétálni. Annabé már kutyasétáltatásban is nagyon ügyes. Amikor Pamacs megáll, Annabé is megáll. Amikor Pamacs elindul, Annabé is elindul. Amikor Pamacs rossz felé megy, Annabé jó irányba tereli. Csak arra kell ügyelnie, hogy macska közelébe ne kerüljenek, mert akkor a kutya annyira megvadul, hogy nem lehet vele bírni. Ilyenkor Annabé apa kezébe nyomja a pórázt, és kiabál, hogy segíts, apa!
Nemrég azonban különös dolog történt.
Már hazafelé tartottak a sétából, amikor a nagymama házával szomszédos kis utcából keserves macskanyávogást hallottak. A hang irányába fordultak, elmentek egészen a kis utca végéig, de macskát sehol sem találtak. Pamacs fülelt, szagolgatott, aztán vakkantott néhányat, végül tanácstalanul nézett fel Annabére, majd apára, mintha csak azt kérdezné:
– Ti sem tudjátok, hol lehet?
Elindultak visszafelé. Éppen egy rácsos csatornafedél előtt jártak, amikor alulról újra meghallották a nyávogást. Pamacs azonnal szagolgatni kezdte a csatornafedelet, Annabé pedig lehajolt, hogy benézzen a rácsok közé, és ott végre megpillantotta a sárga szemű fekete macskát. A fedél alatti üregben ücsörgött.
– Hát te meg hogy kerültél ide? – hajolt le apa is.
– Nem tudom, de kérlek, szabadítsatok ki! – nyávogta a macska talán még az előbbinél is keservesebben.
Pamacs ismét jól megszaglászta a csatornafedelet, de nem ugatott. Csak felpillantott barna gombszemével, és úgy nézett Annabére és apára, hogy azonnal tudták, emberi nyelven ez azt jelenti: – Ugye, ti is látjátok, hogy nem bír kijönni? Kérlek, segítsetek rajta!
Nagyon meglepte őket a kutya viselkedése. Sok mindenre számítottak, de arra nem, hogy ilyen szelíd marad.
A biztonság kedvéért úgy döntöttek, mielőtt segítenének a macskán, elviszik nagymamához Pamacsot, ki tudja, mit csinálna, ha az ellenfele kiszabadulna.
Hazakísérték a kutyát, és azonnal visszafordultak.
Amikor újra a rácsos csatornafedélhez értek, csak akkor látták, hogy a csatorna a kövesút túloldalán lévő vizesárokba torkollik. A macska onnan, az árokból mászhatott be az üregbe, de a kivezető utat már nem találta.
Ahogy apa felemelte a csatornafedelet, a fekete macska villámgyorsan kiugrott a kövesútra. Futott néhány métert, aztán megállt, visszanézett, és amikor látta, hogy Pamacs nincs a közelben, hármat nyávogott, valami olyasmit, hogy köszönöm, amiért megmentettetek, majd hozok nektek cserébe egeret!
Azzal elszaladt, és bebújt a kapu alatti résen a saját udvarára. Ők pedig hazaindultak, hogy mindent elmeséljenek nagymamának.
Kimentek a hátsó udvari padládához, Pamacs eléjük ült, és figyelmesen hallgatta őket. Amikor a történet véget ért, a kutya felugrott Annabé lábára, boldogan csóválni kezdte a farkát, aztán körbeszaladt az udvaron és önfeledt csaholásba kezdett.
Mindhárman tudták, hogy ez most azt jelenti:
– Nagyon örülök, hogy kiszabadult a fekete macska! Nemsokára megint kergethetem!