Hegyi Damján | Falon mászó sakkbábuk - A vezércselről

Kubiszyn Viktor 2021. január 16., 06:34

Walter Tevis 1983-as, The Queen’s Gambit című regényének mozgóképes adaptálása nem most kezdte el foglalkoztatni a filmesek fantáziáját. Tizenkét éve az akkor csúcson lévő, ám tragikus hirtelenséggel elhunyt Heath Ledger karolta fel a fiatal sakkzseni történetét, Allan Scott forgatókönyvíró segítségével hozzá is fogtak a script írásához, ám a projekt nem valósult meg a színész halála miatt. 2019-ben aztán a Logan és a Sírok között írója, Scott Frank felkereste Ledger volt munkatársát, hogy immár a Netflix szárnyai alatt hozzanak össze valami igazán frankót.

A vezércsel - Forrás: Netflix

A kis Beth Harmonnak elég rosszul startol az élete. Apjával semmilyen kapcsolata sincs, matematikus anyja az őrület határán táncol, majd karambolozik egy szembejövő gépkocsival. Bethet így árvaházba teszik, ahol az alagsor polcai közt összeakad az intézmény gondnokával. A gondnok előtt fura tábla, rajta bábukat tologat. A lánykának megtetszik a szöszmötölés, a következő alkalommal helyet is foglal a gondnok előtt, és rátalál a sakkra, élete értelmére. Az alagsorban töltött idő azonban korlátozott, ezért pont kapóra jön a gyerekeknek osztott és függőséget okozó nyugtató, melynek hála Beth az ágyban fekve és a plafonra bámulva is képes elméjében sakkpartik lebonyolítására. A két szenvedély így összefonódik, Bethnek pedig társakra van szüksége, hogy szépen lassan kiszabaduljon a bogyók bűvöletéből és tiszta fejjel tudjon a világ legjobb sakkozójává válni.
Alkotásunk minisorozat, hat részre darabolva kaptuk meg, ám dramaturgiáját tekintve inkább hasonlít egy hatórás filmhez. Egyetlen történetszálat követünk nyomon, Beth felnövéstörténetét. Nem kalandozunk el, ahogy egy több évados sorozatnál szokás, ezért karakterből is annyi van, mint egy filmben – viszont ezek a játékidőnek hála sokkal több időt töltenek a képernyőn, emiatt jobb kidolgozást igényelnek. Akadnak sablonosabb és emlékezetesebb figurák is. Előbbihez tartoznak klasszikus comic relief karaktereink, Matt és Mike, a szépfiú, Townes és a főellenfelet játszó marcona orosz sakkmester, Vaszilij Borgov. Kár értük, de karaktereik semmivel sem lesznek többek a sorozat végére. A suttyó cowboy létére otthon kínai köpenyben flangáló országos bajnok Benny Watts, az először ellenségesnek tűnő, de aztán Beth trénerévé előlépő Harry Beltik, vagy a Bethet adoptáló, a nyárspolgári létből lánya zsenije miatt kiszabaduló Alma Wheatley viszont mind árnyalódnak, a történet előre haladtával unszimpatikusból szimpatikussá válnak, Bethel együtt kedveljük meg őket is. A legnagyobb benyomást pedig természetesen maga a főszereplő teszi ránk. Szakmai fejlődésről persze nem lehet szó, Beth egy isten adta tehetség, aki a gondnok után egyből megveri a gimnáziumi sakk-klub fiúcsapatát is (szimultánban, azaz egyszerre játszik tizenkét profival!). Ehelyett főszereplőnk jellemfejlődése kerül a középpontba: hogyan sajátítja el a szeretet képességét, hogyan tanul meg kötődni és bízni embertársaiban.

A vezércsel – Hivatalos előzetes


Az első részt követően az árvaház hideg, árnyékos, fojtogató atmoszférájából kikerülünk a nagyvilágba, a dübörgő hatvanas évekbe. Minden egyes családi ház, bárpult, autó, szoknya, kesztyű, cipő, szipka, whiskyspohár remekül ragadja meg a kor hangulatát, amit csak tovább erősít a felejthetetlen soundtrack. Gillian Hills, The Monkees, Peggy Lee, Herman’s Hermits, és az eredeti, Shocking Blue-féle Venus mind a tökéletes választás, maradéktalanul belesimulnak a sorozat stílusába.Az egyetlen probléma a látványvilággal, hogy nagyon letisztult, már-már animációsfilm-szerű, ami művinek hathat, hogyha CGI-animációval támogatják meg. Sajnos ez néha be is következik, és az eredmény valóban nem a legtökéletesebb.
Karakterfejlődés ide, retrózenék oda, a sorozat velejét mégiscsak a sakk adja. Aki nagyon bele akar mélyedni, ugyan találhat pár elég ismeretlen, ám színvonalasabb darabot (Searching for Bobby Fischer, The Dark Horse), ennek ellenére nem mondhatnánk, hogy tobzódunk a sakkfilmekben, a nagyközönség számára pedig egyenesen ismeretlen ez a tematika. Jelen filmünk mindenesetre prímán helytáll a játék ábrázolásában. Okos megoldás született az alkotók részéről: aki érti a sakkot, annak ott vannak a Garri Kaszparov felügyelete alatt megalkotott ténylegesen magas színvonalú, valóságos, végigjátszható partik. Aki pedig sakkantitalentum, annak a rendkívül jó ritmusban tálalt, feszült csenddel (pontosabban a sakkóra kattogásával) és lopott tekintetekkel operáló mentális birkózások nyújtanak élvezetes pillanatokat.
A sakk mellett fontos szerepet kap Beth személyes démona, a gyógyszer-, aztán később az alkoholfüggőség is. A sorozat elég könnyen kiköthetett volna egy sokkal sötétebb tónusnál, a rehabon, elektrosokk-terápián vagy a narkósok között, de ezt az alkotók messziről elkerülték, a hangulat sokkal barátságosabb, a züllést bemutató jelenetek alaposan meg vannak támogatva olyan zenékkel, melyek az élüket hivatottak tompítani.
A vezércsel érthető okokból vált az elmúlt hónapok legkörülrajongottabb mozgóképes produkciójává, markáns hangulatával, emlékezetes szereplőivel, a sakk ritkán látott tematikájával. Alaposan megdolgozott, hogy 62 milliószor kattintsanak rá, és a Netflix egyik legnépszerűbb tartalmává váljon.