Kertész Dávid 2017-ben kezdte meg tanulmányait az Előretolt Helyőrség Íróakadémián. Néhány hete jelent meg első kötete A keresztúri vámpír és más történetek címmel. Erről kérdezte őt Viola Szandra az Olvasat folyóirat oldalán.
– Ezt a kérdést gyakran fel szokták tenni, mégis úgy gondolom, minden eset egyedi, ezért a válaszok is megismételhetetlenségükkel kecsegtetnek, tehát: hogy dőlt el, hogy nem a líra felé fordulsz, hanem a novella és a regény műfaja érdekel?
– A rövid válasz az, hogy nincs ritmusérzékem, nem érzek magamban tehetséget a lírához. Komolyabbra fordítva a szót, szeretek mesélni, világot építeni, a próza pedig erre nagyobb teret ad. Mindig szerettem nagyot mondani, sztorizni, ezt versben nem tudom megtenni, kell egyfajta játszótér a gondolataimnak.
– Mennyire érezted nehéznek életed első kötetének megírását? Mennyi időt ölelt fel? Pillanatnyi szünet, könyvmegjelenési sokk következik ezután, vagy megállás nélkül alkotsz tovább?
– A kötet összeállítása okozott nehézséget. A történetek fel-felbukkantak, megírtam őket, megjelentek, gyűjtögettem az ötleteket, aztán ezeknek kellett koherenciát adnom, egy világot alkotni, ami mindezt összefogja. Nagyjából két év volt, amíg ezt a rendszert megalkottuk; óriási segítséget jelentett ebben a világ legcsodásabb szerkesztője, Bonczidai Éva, aki nélkül talán soha nem sikerül kötetbe rendezni az írásaimat. Ami a szünetet illeti, megálltam, de ez inkább egyéb elfoglaltságaim miatt volt/van. Ötleteim már vannak a folytatásra, az új kötetre. Szeretnék meséket írni, ami egy elképesztően nehéz, de hálás műfaj, éppen ezért rendkívül időigényes is.
– Mintha populáris zsánerek, például: rémtörténet, horror, western, akciófilm stb. előtt tisztelegne A keresztúri vámpír és más történetek. Mennyire volt tudatos választás ez a szintetizáló hommage-jelleg?
– A történeteim írás közben nyernek stílust. Az első mondat leírása után általában szoktam tudni, hogy amin éppen dolgozom, végül milyen zsánerbe kerül majd. Az eltérő műfajok használatában annyi a tudatosság, hogy igyekszem egy egységes világot alkotni, azonban ahhoz, hogy ez a világ reális legyen, mégis misztikus, szerintem elkerülhetetlen egyfajta popkulturális lefolyó hozzáállás, amikor minden egymással legalább köszönőviszonyban lévő műfaj találkozik, hogy valami új csússzon ki belőle végül a másik oldalon. Amolyan novellalecsó, egy keverék, ami egyben adja ki az ízét.
– Ha regényt írnál, akkor a fent említett zsánerek közül melyik irányába mozdulnál el?
– Van néhány regényötletem. Ami jelenleg körvonalazódik bennem, az amolyan paranormális James Bond-történet lenne, misztikuskrimi-noir. De van egy régi álmom, egy nagyszabású regény. Szeretném megalkotni az igazán magyar epikus fantasyt, úgy, hogy az ne történelmi átirat legyen, hanem pusztán a mitológiánkra épített hőstörténet.
A teljes interjú az Olvasat oldalán olvasható.