H. Nagy Péter saját elmondása szerint nem tud a naplóírással azonosulni, mégis valami hasonló került ki a kezéből a Karanténkultúra és járványvilág című mű kiadásával. Vajon hogyan hat a vírus az irodalomra? Erre és még sok más kérdésre válaszolt nekünk H. Nagy Péter irodalomtörténész, egyetemi oktató.
– A karantén és a vírus kialakulása számos mű megszületésére volt ,,alkalmas”. Mégis, hogyan indult el a saját könyved útja?
– Spontán ötlet vezérelt a megírása során. Az elején még egyáltalán nem voltam tisztában azzal sem, hogyan épül majd fel a kötet. Illetve azt sem tudhattuk biztosra, meddig tart az első hullám. Tudományos körökben előrelátható volt a többhullámos járványveszély, de az intézkedések szinte kiszámíthatatlanok voltak. Mindenesetre a home office alatt negyven bekezdést sikerült írnom, ami inkább naplószerű, mellette pedig inkább a tudományosabb megközelítését szerettem volna bemutatni a vírussal kapcsolatos irodalomnak. Még azt is megkockáztatom, hogy a könyv felépítését és a szövegeket tekintve úgy tűnhet, nem is egyetlenegy ember írta azokat, hanem több alkotó – köszönhetően a stílusváltásoknak, a többféle hang és műfaj keveredésének. Mindez jól visszaadja a kulturális átrendeződés kakofóniáját.
– Két részre osztható a kötet: az első a naplóműfajhoz köthető szövegek, illetve a második a tudományos megközelítése az egész helyzetnek – tanulmányokra való reflektálás a különféle szövegekben.
– Valóban, és ahogy már említettem, nemcsak a stílusváltást kell kiemelni, hanem a műfajváltást is. A naplóműfaj és a tudományos megközelítés mellett találhatunk benne elemzéseket, különféle lírai alkotásokra reflektálva, és a vizuális kultúrából is bemutatok pár érdekes példát, amely a járványhelyzetre reagál. Eddig még nem írtam ehhez hasonló könyvet, számomra is kihívást jelentett, és sokan mondták azt is, hogy folytatnom kéne. Ami még érdekes, hogy a kötet első felében található írásokat folyamatosan keletkező anyagként töltöttem fel a facebookra valós időben, ami egy monográfia megjelenését sejtette. Ez a sorozat folytatódik, tehát túl is fut a könyvön.
– Rengetegen írtak szövegeket a naplóműfaj segítségének köszönhetően a járvány ideje alatt. Szerinted miért ilyen fontos a karanténhelyzetben a naplószerű szövegek megjelenése, felhalmozódása?
– A naplóírásnak van egyfajta funkciója, amelynek leginkább az archiválás és a rögzítés lenne a feladata. Veszélyhelyzetekben felerősödik az emberekben a listázás, ami végül is leköti az ember figyelmét egy időre, vagyis leírják a mindennapi tevékenységüket. Vannak írók, akik valóban profi módon művelik a naplóműfajt, de mostanában számos kezdő író művével találkozhattunk, először akár blog-, majd pedig könyvformátumú karanténnaplóval is. Tulajdonképpen még nem látjuk a karanténnaplók teljes spektrumát, de idővel minden bizonnyal egyre több fog megjelenni. Másrészt rengeteg egyéb műfajú szövegekkel is találkozhatunk. A napokban például megjelent Kenyában egy több mint 500 költő műveiből álló versantológia Okemwa szerkesztésében, amelyben három magyar szerző munkái is szerepelnek (Balázs F. Attila, Pál Dániel Levente, Turczi István). A művészi és irodalmi hálózatok ilyen szempontból is jól működnek, és bizonyos, hogy a kultúra szinte minden szegmenséből kapunk visszacsatolást a jelenlegi helyzetre.
– Hogyan befolyásolja a járvány az irodalmi művek kialakulását, milyen változásokat észlelhetünk az irodalomban?
– Paládi Zsolt kezdett el folytatásos regényt írni (ami időigényesebb vállalkozás). A karanténdrámák közül eddig a legkiemelkedőbb szerintem Garaczi László Veszteg című alkotása. Említésre érdemes A teremtés koronája című prózai antológia, Cserna-Szabó András szerkesztésében, illetve nagyon sok lírai szöveg keletkezett eddig is. Ezek bizonyítják, hogy a vírus képes volt új műfajt, sőt, műfajokat teremteni. Kialakíthat-e új beszédmódokat, új stílusokat egy vírus? Ez talán az egyik legérdekesebb kérdés. Nagyon sokan például újraértelmezték a már meglévő műveiket, visszamenőlegesen tálalták úgy ezeket, mint valamilyen karanténról szóló szövegeket. Barak László és Vida Gergely pedig költői dialógusba fogott, ugyanis felváltva, egymásnak küldözgetve írnak a karanténidőszakról. Másfelől, természetesen, tudománynépszerűsítő munkákra is számíthatunk, melyek közül az egyik mértékadó, Christakis Apollo’s Arrow című munkája pár hete jelent meg. Emellett rengeteg magas színvonalú esszével, tárcával találkozhatunk, a könyvben Bánki Éva, Molnár T. Eszter írásait említem.
– Miért van az, hogy az emberek inkább a negatív felhangú könyveket keresik, mint például Albert Camus Pestise?
– Erre nagyon jó példák a könyvem második felében felsorakoztatott és bemutatott művek (filmek és könyvek), persze sorolhattam volna ezeket a végtelenségig, mert rengeteg van még. Viszont a választott művek komplexek, így általuk be lehetett mutatni a jelenlegi helyzettel kapcsolatos kulturális előzményeket. A vírustéma leginkább a sci-fiben és a horror műfajában található meg. Ha belegondolunk, hogy a II. világháborúban Tolsztoj Háború és békéje bestseller lett, akkor érthető, hogy a karantén- és a járvány(vírus)könyvek miért most kerülnek elő. Japánban valóban Camus Pestise tarolt a mostani időszakban. Így is fel lehet dolgozni a járványt, hogy erről sokat olvasunk, és megpróbáljuk megérteni a mechanizmust. A vírustörténetek mindig is népszerűek voltak, csak most nagyobb figyelem irányul rájuk. A katasztrófaforgatókönyvek persze sok esetben pozitív megoldásokkal is társulnak. Stephen King Végítélet című művében például nagy hangsúlyt kap az újrakezdés.
– Vissza tudunk-e majd térni a ,,rendes kerékvágásba” a járvány után, ha már King is ír erről? El lehet képzelni vírusmentesen a továbbiakban az adventi időszakot és a karácsonyvárást?
– Úgy gondolom, abba a bizonyos „kerékvágásba” már nem fogunk tudni sosem visszatérni, de szerencsére sok kulturális projekt és kezdeményezés indult, ami például pont a karácsonyi időszakot célozta meg. A filmipar 2020-ban nem igazán tudott előrelendülni, de azért még vannak csodák. A Pixartól érkezett egy újabb animációs fiilm, a Soul, amelyet, talán nem véletlenül, karácsonyra időzítettek. Viszont a művészek és a filmesek számára ez az időszak a kreativitásról is szól. Arról, hogy a karanténkultúra hogyan próbálja meg a világot átalakítani, hogy élhessünk benne, hiszen számos remek produkciót, ötletet és megannyi művészi megnyilvánulást követhettünk és követhetünk nyomon a karantén időszaka alatt. Alkalmazkodni próbálunk a szituációhoz, s még mindig ebben mozgunk, mindeközben adaptálódunk és igyekszünk kezelni a mindennapi problémákat is. A kultúrára ebből a szempontból mindig lehet számítani. Ha megváltozik a világ, a kultúra azonnal reagál, és megújítja azt a közeget, amelyben feltehetjük a minket foglalkoztató legfontosabb kérdéseket. Ilyen a mostani karanténkultúra is. A karácsony nem maradt el, csak más lett. Kevesebb külsőséggel, és valószínűleg több odafigyeléssel találkozhattunk december folyamán.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. januári számában)