Minden régi magyar–latin és latin–magyar szótár behozza a cultura szó magyarázatára a vitium szót is. Lehet, hogy tréfásak voltak ezek a régi szótárírók, mert a cultura vitium azt jelenti, hogy szőlőművelés, a cultura: vitium pedig azt, hogy „a művelődés: bűn”.
Mikor a címben szereplő Csokonai-vígjáték férfi főszereplője, Lehelfi megtudja, hogy szíve választottja olvasni is szokott, felujjong, és így nyilatkozik: „Az igaz, hogy ez cultura és ez minél ritkább, annál szebb valamely személyben.”
Tehát az a valami, amelynek napját üljük a Hymnus születésnapján, mindenesetre mutatott valami közösséget az olvasással, bár már akkor is ritka volt. Persze Kölcsey a Hymnust írta, de olvasni azóta se nagyon szokták, énekelni pedig legfeljebb az első versszakot.
Mégis jó választás ezen nemzeti kalendáriumi ünnepnap védőszentjéül Kölcseyt megtenni, hiszen írt ő olyan verseket is, amelyeket nem kell énekelni, lehet őket olvasni, akkor is, ha ettől többnyire elzárkózik a felnőtt közönség. Pedig ezekben olyan eszméket találhatnak, amelyeknek látszólag nem sok közük van a Bibliához, tehát akár modernnek is tekinthetők. Például az 1814 augusztusában Káván írott Bor-király csupa olyan pozitív életértékről nyilatkozik, mint nő, dal és alkohol:
Csak bor, csak lyány szerelme
Szivem fő gerjedelme,
Mit nékem a világ?
Ha más trónusra hág,
S hírnek fut ellenébe,
Pálcájától kezébe
Félvén a sokaság:
Fennáll királyi székem,
Országot a sors nékem,
És pálcát szintúgy ád.
A szék a lyány ölében,
Ország borom kelyhében,
S a pálca mirtuszág.
A költő tehát megveti a világot mindenestül, a hírt és a rangot, és választja helyette az ölet, a kelyhet és a szerelmi és borköltészetet jelképező mirtuszágat. Így viszont már egyáltalán nem modern a vers, hiszen egy szót sem ejt a pénzről, nem kell neki hatalom, sem hírnév. Ráadásul az elvetemült, cinikus költő leleplezte magát gyorsan, a Hymnus után egy-két hónappal, amikor a Vanitatum vanitas című fideista-anarchista verset követte el, ahol Salamon királynak álcázva magát és a Szentírásra hivatkozva tesz mindenre. Nem szégyelli magát, és ahelyett, hogy megelégednék a különben is idegenszívű Nagy Sándor és Napóleon ócsárlásával, lerántja talapzatáról még magát Attilát és Mátyás királyt is!
Sándor csillogó pályája,
Nyúlvadászat, őzfutás;
Etele dúló csordája
Patkánycsoport, foltdarázs;
Mátyás dicső csatázási,
Napoleon hódítási,
S waterlooi diadal:
Mind csak kakasviadal.
Persze Kölcsey is folyton olvasott. Olvasta például Cicerót, és tőle megtudhatta, a Tusculumi beszélgetésekből (II, 5, 13.), hogy „ahogy a termékeny föld sem hoz művelés, azaz »cultura« nélkül gyümölcsöt, ugyanúgy a lélek sem tudás nélkül”. Ezt általánosítja Leveleiben, az első könyvének első darabjában Horatius, miután felsorolta az összes elképzelhető és ma is tökéletesen korszerű bűnt, vagyis a pénzvágyat, dicsvágyat, irigységet, haragot, lustaságot, részegességet, kurválkodást, hiszen ezek megszállottjai közül „egy sem oly elvetemült, hogy csillapitóra ne leljen, / csak hallgasson a művelt ész diktálta tanácsra”.
Minden régi magyar–latin és latin–magyar szótár behozza a cultura szó magyarázatára a vitium szót is. Lehet, hogy tréfásak voltak ezek a régi szótárírók, mert a cultura vitium azt jelenti, hogy szőlőművelés, a cultura: vitium pedig azt, hogy „a művelődés: bűn”.
Szerencsére nem kell új, javított kiadást szerkeszteni latinszótárból, mert éppen most hagyták ki a latint mint holt nyelvet a Nemzeti alaptantervből.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. január 18-i számában)