Bolemant László | Versek

Bolemant László 2021. január 25., 10:14

álmomban apámat láttam
ahogy kinyitotta a nagykaput
és kisétált rajta

Kádár Tibor: Kapu II. (100 × 80 cm)

álom

valahonnan mélyről
az álom hajszáleres testéből
megíródott a vers


álmomban apámat láttam
ahogy kinyitotta a nagykaput
és kisétált rajta


most a kapu hegesztett acéllemezeit
a nyomott lapos piramisokat
szórja be

 

az udvar és a járda porával
a márciusba tévedt havas szél


ezekről a kapuszárnyakról szólt a vers
kitámasztva ugyan de a szél útjában
ezek a kiterjedt felületek
mozgásra vannak kényszerítve

s meg-megzörren a rusztikus acélpántban a keret
a szárnyak lemezei meghajlanak és a támasztórúd
elforduló szára belecsapódik mint egy tóba dobott faág
a hullámok ugyanúgy koncentrikusan terjednek körülötte

hangba és némaságba vesznek


zörgés
pléhlemezhajlás
néma deformálódás
az atomrács hálójában


s te valahol éppen
szárnyakra rakod zsoltáraidat
hogy hallj valami valódit


Bajcs, 2020

 

Egy beszélgetés a KEG-ben (2020.10.11. 21:20)

A padló felületéből alig kiemelkedő
kerek foltok, elfojtott
beszédem, idegen hangzók
lapos halmaza, asztala
a ma este előhívott meséknek.
Gondosan megformált szóalakok,
régi, berögzült kristályok
átpréselése a nyelv
szürkület-puha, más természetű
testén. Kísérlet egy másik időben
bezárult egó-szilánkok
elengedésére. Távoli, lakatlan
mezőre kiszórt kellékek,
időtől elrabolt használati
tárgyak, szikár szavakba
merevült örömszobrok, a soha-nem-
-elégszer megosztott örömöké.
Most esetlenül, alig megtalálva,
úgy emelem ki e törmelékdarabokat,
az udvar és a járda porával
a márciusba tévedt havas szél
ezekről a kapuszárnyakról szólt a vers
kitámasztva ugyan de a szél útjában
ezek a kiterjedt felületek
mozgásra vannak kényszerítve
s meg-megzörren a rusztikus acélpántban a keret
a szárnyak lemezei meghajlanak és a támasztórúd
elforduló szára belecsapódik mint egy tóba dobott faág
a hullámok ugyanúgy koncentrikusan terjednek körülötte
a néhol felfejtődött élményhálót,
magányom gazokkal teli, kettétört,
drótjaszakadt, csavarig-motortekercsig
kibelezett, gyönyörű lélekvarrógépet
a belenőtt fű szálai közül, hogy
közben a nyelvemből
kiszóródó magok kis cserjéket
hoznak, és én ezeken lépkedek
tovább ügyetlenül, térdem
megroggyan, bokám megbicsaklik.


A teraszról elsiető pincérnő egy
utcai betonrepedésben megbotlott,
kibicsaklotta bokája, elejtette
a poharakat, összetört mind,
csak egy söröspohár maradt
teljesen épen, s ezt az egyik
vendég fennhangon, büszkén
hangba és némaságba vesznek
zörgés
pléhlemezhajlás
néma deformálódás
az atomrács hálójában
s te valahol éppen
szárnyakra rakod zsoltáraidat
hogy hallj valami valódit
Bajcs, 2020
tudatta vele, mintegy vigaszként,
s közben én, távolabb
megállva túl messze voltam
ahhoz, hogy lehajoljak felszedni
a törmeléket, már úgyis ketten
elkezdték, és nem kell oda
több segítség, így egy pillanatig
mindhárman tanácstalanul
álltunk, majd ők ketten – az
ép-poharas és a másik,
elkezdték felszedni a törmeléket.
Én visszamentem az asztalunkhoz,
és leültem azzal, hogy úgy sincs ott
rám szükség, és ez a halk mondat
le is blokkolt végleg.
A terasz padlója rusztikus, hornyolt,
pácolt, kemény falécekből készült.


2020.10.07. Budapest

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. januári számában)