Előfordul, hogy nincs szükségünk újrakezdésre, csupán félünk megbirkózni a problémáinkkal. Erről szól az Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004). Joel (Jim Carrey) első kézből tapasztalja meg, milyen veszélyes lehet ez, amikor fizet egy vállalatnak, hogy töröljék ki az emlékeiből volt barátnőjét, Clementine-t (Kate Winslet). Joel túl későn jön rá, hogy nem szeretné pár rossz élmény miatt elfelejteni a kapcsolatát, és saját elméjét járva próbálja megmenteni szerelme emlékét. A film ügyesen csavarja sci-fi-köntösbe az emberi érzelmek komplexitását, és hitelesen mesél arról, hogy a tiszta lap nem lehet a válaszunk minden
Mindannyian szeretünk megújulási lehetőségként tekinteni egy új évre, és talán még soha nem igényeltük annyira ezt a jelképes tiszta lapot, mint az idén. Az utóbbi időben gyakran érezhetjük úgy, mintha egy valóságshow-ban élnénk. Truman Burbank (Jim Carrey) azonban nemcsak átvitt, de konkrét értelemben is ebben a helyzetben találja magát, amikor kiderül, az egész élete egy tévéműsor, és minden ismerőse színész. A Truman show (1998) remekül egyensúlyoz a komédia és a dráma határán, hiszen abszurd alaphelyzete legalább annyira nevetséges, mint amennyire nyomasztó. 2020-ban többen együttérezhettünk Truman kétségbeesett harcával egy olyan világban, mely minden sarkon ellene szövetkezik, ám ettől a cselekmény még felemelőbb lesz. Elvégre rámutat: minden börtönből van kiút.
Frank Abagnale Jr. (Leonardo DiCaprio) valódi mestere az újrakezdésnek, hiszen hetente új személyazonossággal veri át a világ legnagyobb intézményeit. Steven Spielberg a Kapj el, ha tudsz! (2002) című izgalmas kalandfi lmjében meséli el az egyik leghíresebb szélhámos történetét, akit végül a megszállott Carl Hanratty nyomozó (Tom Hanks) állított a törvény elé. A film amellett, hogy roppant leleményes, arra is rávilágít, hogy túl sok hitelt adunk az egyszerű papírfecnik szavainak. A tehetség, általa pedig a változás lehetősége mindannyiunkban ott rejlik, és a terveinknek csak az szabhat határt, mennyire hisszük el a világnak, hogy nem vagyunk elég jók.
Az újévi fogadalmak veszélye, hogy könnyen a fejlődés látszatát keltik valódi haladás nélkül. Erről szól az Idétlen időkig (1993) című film. Phil (Bill Murray) a riporter alapos leckében részesül ezen a téren, amikor azon kapja magát, hogy szó szerint ugyanarra a napra ébred minden reggel. A helyzet kezdetben roppant mókás, elvégre gondtalan az az ember, akinek nincs holnapja, ám a film egyre sötétebbé válik, ahogy Phil ráeszmél, hogy az élete semerre nem halad. Vérbeli 90-es évekbeli komédia, amely nem fél a kreatív humort mélyebb gondolatokkal ötvözni, és történetével mindenkori emlékeztető, hogy az újrakezdésnek akkor van igazán értelme, ha célt is szabunk neki.
Előfordul, hogy nincs szükségünk újrakezdésre, csupán félünk megbirkózni a problémáinkkal. Erről szól az Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004). Joel (Jim Carrey) első kézből tapasztalja meg, milyen veszélyes lehet ez, amikor fizet egy vállalatnak, hogy töröljék ki az emlékeiből volt barátnőjét, Clementine-t (Kate Winslet). Joel túl későn jön rá, hogy nem szeretné pár rossz élmény miatt elfelejteni a kapcsolatát, és saját elméjét járva próbálja megmenteni szerelme emlékét. A film ügyesen csavarja sci-fi-köntösbe az emberi érzelmek komplexitását, és hitelesen mesél arról, hogy a tiszta lap nem lehet a válaszunk minden megpróbáltatásra. Néha egy radír is elég a változáshoz.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. januári számában)