Amikor odaértünk,
már feküdt.
A kórházakban tilos így meghalni, ezért otthon.
(A kórházak ugyanis gyógyításra esküdtek fel.)
EXIT 2.*
(Michèle)
Amikor odaértünk,
már feküdt.
A kórházakban tilos így meghalni, ezért otthon.
(A kórházak ugyanis gyógyításra esküdtek fel.)
Elegáns, méregzöld nadrágkosztüm volt rajta.
Ragaszkodott hozzá, hogy végig szóljon a zene,
amit kiválasztott.
Egyetlen hozzátartozója,
az unokaöccse egyik lábáról a másikra állva törölgette a könnyeit.
Ő mosolygott és szó nélkül kiitta a méregpoharat.
11 gramm nátrium-pentobarbitál.
Utána málnaszörpöt kért,
ne ez a keserű íz legyen az, ami elkíséri odaátra.
Hamar elaludt.
Békés volt az arca.
Az orvos várt egy kicsit,
megvizsgálta és bólintott.
Az ápoló felírta az időpontot,
majd kiment a hordágyért.
Hangosan szólt
Mozarttól a Requiem.
*Svájcban lehetséges az eutanázia
Görgey, 1849. augusztus 13., hajnali öt körül
Az ég gyászkendőjén
lassan felszáradnak augusztus
odaköpködött csillagai.
A honvédok még pihennek
a harapófogóban.
Ő már tudja.
Feladja.
Vértanú lesz a Hazáért.
Csak ül, térdére hajtott fejjel
és siratja az eltaposott
reményeket.
De inkább az oroszok előtt,
dönti el.
„…tagadom, hogy … ellenállásunk tartós lehet;
és szembe kell néznünk azzal a ténnyel,
hogy a háborúnak … folytatása tulajdon hazánkban – bűn.”
Lehunyja a szemét.
Közben, szép lassan
elősettenkedik a régi várrom mögül
a vérszomjas napkorong.
souvenirs de tendresse
furcsa dolgok maradnak meg
az emberben arról akit elveszített
a haja illata
ahogy vállat vont
ahogy kacagott hátravetve a fejét
vagy ahogy mocorgott álmában
s hogy nélküle fekete-fehér volt a világ
hogyan vitt bele színeket
s jelentést a csöndbe
szavakon túli értelmet
a félig gondolt mondatokba
lelket kitáró
gyorsan elillanó békét
emlékeket hozó
mély értelmű álmokat
szikraként kipattanó
fényeket s
hitet
hogy az
örökkévaló hullámverésében
ami lényeges az
előbb-utóbb
megtörténik velünk
(Karantének)
{K1}