A nagymama, aki egy haláltáborban szült, az anya, aki Auschwitzban született, és az unoka, aki titkolja a saját gyerekei előtt a múltat – anyák és lányaik történetei, túlélési stratégiák és a megbékélés lehetőségei. Leginkább ezekről szól a film. Attól érvényes, hogy az életben gyökerezik.
1944 decemberében egy kislány született az auschwitzi haláltáborban. Egykilós volt. Az édesanyja rejtegette, mert a zsidó újszülöttekre vagy a gázkamra, vagy a hírhedt dr. Joseph Mengele halálos kísérletei vártak. Öt hét múlva, 1945. január 27-én felszabadították a tábort, az újszülött Angéla és az édesanyja megmenekült.
Ennek évfordulóján, a holokauszt nemzetközi emléknapján, ma 22 órakor a Spektrum Tv mutatja be Cseke Eszter és S. Takács András új alkotását, a Born in Auschwitz (Születési helye: Auschwitz) című dokumentumfilmet, mely Angéla és családja történetén keresztül vizsgálja, hogyan befolyásolja ez a trauma a következő generációk életét, hogyan próbál anya és lánya kilépni a múlt fogságából.
A Kanadában élő Angélával és lányával öt éven keresztül forgattak, visszatértek velük szülőhazájukba, Magyarországra, elutaztak Németországba, Izraelbe és Lengyelországba, ahol Ferenc pápa is fogadta őket, miután történelmi látogatást tett Auschwitzban.
A nagymama, aki egy haláltáborban szült, az anya, aki Auschwitzban született, és az unoka, aki titkolja a saját gyerekei előtt a múltat – anyák és lányaik történetei, túlélési stratégiák és a megbékélés lehetőségei. Leginkább ezekről szól a film. Attól érvényes, hogy az életben gyökerezik.
Az Arany Nimfa-, Prima Primissima díjas és Pulitzer-emlékdíjas Cseke Eszter és S. Takács András korábbi filmjeiben, az On the Spot sorozataiban, mely háborús övezetekbe vagy a diktátorok gyermekeinek otthonába is betekintést engedett, azt szokhattuk meg, hogy a két filmes kézi kamerával rögzíti ezeket a meghökkentő riportokat, közvetlen közelről, olykor résztvevőként mutatja be azt a különleges helyzetet, mely az adott epizód témája. Volt sorozatuk, mely négy kontinensen át azt kutatta, milyen hatással vannak az életünkre a születésünk körülményei, később olyan felnőttekkel forgattak, akik a 20. század legsötétebb korszakaiban jöttek a világra a vietnami háborútól Szarajevó ostromán keresztül egy észak-koreai fogolytáborig. Most viszont a riporterpáros a háttérben marad, bár a közvetlenséget és a beszélgetések mélységét megteremtik – Angéla és családja története egy egész estés dokumentumfilm témája lett, mely igen különleges helyet foglal el a holokausztfilmek sorában. Ugyanis nem a holokauszt borzalmainak feltárására fókuszál, hanem a jelenre, a túlélők és leszármazottaik életére. Természetesen a borzalmakat és a szenvedést sem bagatellizálja, de az erős arányérzékkel komponált film az archív felvételek mellett animációs technikákkal mutatja be nemcsak a brutalitást és kegyetlenséget, hanem azokat a lélekrezdüléseket is, melyek a kamera elől – olykor az időbeli távolság okán – rejtve maradnak.
Bár a film egy holokauszttörténeten alapul, a fő erősségét mégis épp az adja, ahogyan meghaladja azt: valójában az anya-lánya viszony dinamikáját és zsákutcáit engedi látni.
Megismerünk egy borzalmak közepette született nőt, aki felnőttként is csodálattal és áhítattal emlékszik az édesanyjára, az erős asszonyra. Angéla nehéz korban született, de állítja, szép gyerekkora volt. Megismerjük a lányát, Katit is, akit túlélőnek nevelt – már háromévesen arra készítette fel, hogy ha egyedül marad, akkor se legyen elveszett a világban. Ő most úgy emlékszik, nehéz gyerekkora volt, rettegésben telt, és hatalmas munka, hogy megbékéljen ezzel. Határozott döntése, hogy a gyerekeit kiskorukban nem terheli ezzel a múlttal. Kati így próbálja megakadályozni a trauma továbbörökítését. Két világ feszül egymásnak, két életstratégia, mely egyaránt érvényes lehet. A hűvös, érintéseket, babusgatásokat kerülő szülő-gyermek kapcsolat helyett Kati gondoskodó szeretettel veszi körbe a gyerekeit, és a hit jelenti a biztonságérzete alapját. A film erénye, hogy mindkét nő érvrendszerét és tapasztalatait érthetővé és átélhetővé teszi, és nem egyszerűsíti sémává ezt az igen sajátos családtapasztalatot. Bár az apák hiánya is meghatározó lehetne, mégis mintha minden feszültség e két nő különböző világszemléletéből eredne.
Szép, torokszorító film, sok kellemetlen utóízzel. Azt látjuk, ahogy egy idős nőt a lánya szembesít azzal, mi mindent csinált rosszul – és van ebben valami zavarba ejtő igazságtalanság. Az idő miatt. Hiszen nem visszafordítható. Nem lehet legközelebb jobban csinálni, ez adja a szembesítés abszurditását, még ha közelebb visz is egymás megértéséhez. Jelenthet egyfajta felszabadító érzést, ha végre kimondódnak a sérelmek, segíthet a továbblépésben – valahol itt marad nyitva a történet. Látjuk a bizakodást, hogy talán megszakadt ez a traumaátörökítés. A kesernyés utóízt az adja, ha eszünkbe jut, Angéla hogyan tudhat megbékélni azokkal a tévedésekkel, melyek mind abból eredtek, hogy Auschwitzban született.