Heten laktak a parasztházban.
Két fiú a kert végében dolgozott, amikor meglátták a gubókat.
– Te. Látod?
– Látom.
– Már meg lehetne metszeni.
– Meg. Folyna ki belőle a tej.
Heten laktak a parasztházban.
Két fiú a kert végében dolgozott, amikor meglátták a gubókat.
– Te. Látod?
– Látom.
– Már meg lehetne metszeni.
– Meg. Folyna ki belőle a tej.
– Negyvenfokos láz, ha nem főzöd ki rendesen.
– Teába. Teába szoktam, nem lövöm.
Napsütéses délután volt. Aranybarna fényben fürödtek a mákfejek.
– Te.
– Tudom. Mit csináljunk?
– Párat megmetszhetnénk.
– Itt? Itt nem. Menj el akkor.
– Mintha egy bennem alvó sárkány tüzet okádna az agyamra.
– Gyere, menjünk. Szóljunk nekik.
Az orvos csak nézett. Mák? Hát mák. Most mit csináljunk. Haszonnövény.
Szabad a vásár. Az orvos bekopog a házba.
– Tiszteletem, ön termeszti itt a mákot? A kert végében.
– Igen – mondja a bácsi.
– Megvennénk.
– Mindet?
– Ami csak van.
Eltelt egy év.
Elcsordogáltak a napok, a két fiú elutazott a nagyvárosba, az egyik megházasodott és családja lett, a másik meghalt túladagolásban, amikor már nem a lengyel kompótot lőtték, hanem az afgán barna heroint.
Új fiúk vannak a házban. A faluban híre ment, hogy a mákban nagy pénz van, veszik a pestiek.
Az orvos bekopogott az első házba, aminek kertjében tündököl a gubóerdő.
– Megvennénk.
– Mindet?
– Mindet.
Mire a falu végére ért, elfogyott a pénz, a plató megtelt mákkal.
Napsütéses délután volt. Aranybarna fény borította be a falut.
Az orvos és egy újonnan jött önkéntes beszélgettek a parasztház kapujában, hogy a vén drogosok ne hallják.
– Megvettem mind.
– Mindet?
– Mindet.
– És? Most mit csináljunk vele?
– Eltüntetjük. Mindegy. A lényeg, hogy a srácok ne kattogjanak.
– És ha eladnánk?
– Hagyjuk. Ilyen ez a popszakma.