Nem tudom, meddig lehet ez így.
Csókunk keserű, fekete íz.
Vádol a csönd is, a másikra rávall.
Isszuk a kávét Ophéliával.
Verssorokon túli
A verssorokon túli verssorok,
mint mikor találsz az életre okot.
Mikor rád csodálkozik a Létező
és fenntart magadban egy belső erő.
Negyvennégy éves, őszülő, nagy gyerek,
szívedben nyár, arcodban örök telek.
Hogy merre, hogyan, azt éppen sejtheted,
Még vagy, mint pillanat a végtelen felett.
Viszem a kávét
Viszem a kávét Ophéliának.
Fél tíz. De a nappal is csak látszat.
Most már egy hónapja lassan.
Nem is tudjuk, hogy milyen nap van.
Isszuk a kávét Ophéliával,
Szerelmünk fojtott, monoton táncdal.
Régen leszakadt velünk az ágy,
Teste mozdulatlan, furcsa tárgy.
Nem tudom, meddig lehet ez így.
Csókunk keserű, fekete íz.
Vádol a csönd is, a másikra rávall.
Isszuk a kávét Ophéliával.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. szeptember 21-i számában)