Tallián Mariann | Igazkönny – Börcsök Enikő emlékének

Tallián Mariann 2021. január 30., 06:54

Hiába figyeltem évekig a takarásban, nem tudtam leleplezni, hogyan csinálja, de most, hogy nem láthatom többet, tudom, nagyon egyszerű a válasz. Börcsi ezzel az igazkönnyel született a földre. Küldetésként kapta és magával cipelte egész életén át. Gyűlt benne a sok lelki fájdalom, nehéz sorsának harcos küzdelmeiben folyamatosan termelődött és ha éppen meríteni kellett ebből a végtelen vízből, egyszerűen kicsordult a szeméből.

Börcsök Enikő - Fotó: MTI/Czimbal Gyula

Életem első színpadi főszerepét friss diplomásként Szolnokon alakítottam és abba a kitüntető helyzetbe kerültem, hogy a magyar színjátszás egyik legnagyobb színészóriásával, Törőcsik Marival játszhattam egy színpadon. Gyönyörködtem a játékában. Az előadásban történt egy mozzanat, amit egész életem során a szívemben hordozok. Schwajda György Rátóti legényanya című darabjának egyik monológjában Mari elmondta a slambuc nevű étel receptjét. Ez állt a szövegben, amit ő azon a jól ismert, természetes, egyszerű, átélt őszinteségével adott elő. Egy ponton elhangzik egy mondat, miszerint az étel attól lesz igazán finom, hogy belekerül az igazkönny. A szív mélységes fájdalma által születendő igazkönny. Törőcsik Mari minden előadáson azon a ponton, ahol az igazkönny elhangzott a szájából, egy – nem több –, csupán egy darab könnyet hullatott. Lassan végigcsordogált az arcán, ő elnémult, elnézett a nézők feje felett, megállt az idő, rezzenéstelen csend követte a pillanatot, majd ugyanazzal a természetes hanglejtéssel folytatta a monológot. Megrázó pillanat volt a maga nagyszerűségében.  

Huszonöt évvel később, egy másik színészóriással kerültem egy színpadra, a Ferencvárosi Pinceszínházban játszhattam együtt Börcsök Enikővel. Huszonöt évet kellett várni egy hasonlóan megrázó pillanatra, amikor is Börcsi Háy János Gézagyerek című előadásában arról beszélt, hogy hiányzik a fia. Nem akartam lemaradni erről a pillanatról, az előadásokon ott álltam a takarásban és szerettem volna leleplezni a turpisságot, vajon hogy csinálja? Hogyan tud minden alkalommal ugyanazon a ponton ilyen mély átéltségben igazkönnyet hullatni? Nem pityeregni, hisztizni, zokogni görcsösen, amit egy technikás, profi színész megold, ha szükséges, hanem igazkönnyet hullatni. Olyat, ami legbelül termelődik, a szívünk mélyén, vagy épp ellenkezőleg fenn a mennyországban, ha van ilyen, az angyalok között, a felhők felett egy olyan régióban, amit épeszű hétköznapisággal nem lehet felfogni. Egy olyan istenadta szférában, ahová mi, átlag halandók nem juthatunk el, csupán megérinthetjük a szegletét egy ajándékpillanatban. Azt a transzcendentált létezést, melynek kegyeiben a legendás alkotók részesülhetnek.

Hiába figyeltem évekig a takarásban, nem tudtam leleplezni, hogyan csinálja, de most, hogy nem láthatom többet, tudom, nagyon egyszerű a válasz. Börcsi ezzel az igazkönnyel született a földre. Küldetésként kapta és magával cipelte egész életén át. Gyűlt benne a sok lelki fájdalom, nehéz sorsának harcos küzdelmeiben folyamatosan termelődött és ha éppen meríteni kellett ebből a végtelen vízből, egyszerűen kicsordult a szeméből.

Sokat beszélgettünk az öltözőben, Istenről, hitről, barátságról, szerelemről. De, amiről a legjobban szeretett beszélni, azok a receptek voltak. Olyankor kipirult az arca az izgalomtól, milyen húshoz mennyi pác és milyen fűszer dukál, a köret hányfajta legyen és a káposztát meddig, milyen lábasban kell főzni. A legapróbb részletekbe is beavatott, és kikérdezett az eredményességéről. Ha hibáztam, nem haragudott, kivesézte, hogy az általam elkészített variációból mit lehet hasznosítani, néha még hálás is volt egy-egy receptmódosításért. El is határoztam, hogy írunk közösen egy szakácskönyvet, ő mesél majd nekem az életéről, én pedig szép, irodalmi mondatokkal csinosítom a recepteket.

 Erre már nem lesz lehetőségünk, január 28-án, a születésnapján meghalt. Szerintem azért engedte el a földi kapcsolatot éppen a születésnapján, hogy mi, az ittmaradtak, süssünk-főzzünk egy jót, és emlékezzünk rá tortával, pogácsával, és hidegsülttel. Természetesen az ő receptjeivel.

Sok receptet megtanultam tőle, és az ő inspirációjára kezdtem főzni, piacra járni, hogy büszke legyen rám, és tudjak vele beszélgetni az öltözőben a vasárnapi húslevesről, a Hunyadi téri sajtosról vagy a karácsonyi habcsókról. Azokról a hétköznapi dolgokról, amiket ő igazán szeretett. Mert ilyenkor tudta kicsit elfeledni azt a tengernyi igazkönnyet, amivel a lelke csordultig volt.

Én megígérem neked, drága Börcsi, hogy ezentúl még jobban igyekszem finomakat sütni-főzni, hogy büszke legyél rám odafenn és a slambuc készítése közben, mely szintén a terveink között szerepelt, rád fogok gondolni, és akkor egészen biztosan ki fog csordulni a szememből egy igazkönny.

 Neked megadom, de ígérd meg, hogy nem adod meg senkinek. Tíz deka húsos szalonnát kis kockákra vágva bográcsban kisütünk, közben egy közepes vereshagymát megtisztítunk, lereszelünk, és harminc deka tarhonyával együtt a szalonnazsíron megpirítjuk. Pirospaprikával és két liter füstölt lével felöntjük. Héját lehúzva harminc deka kolbászt fölszeletelünk, fél kiló krumplit megtisztítva kockákra, egy paprikát, egy paradicsomot cikkekre vágunk, meg egy csokor zellert fölaprítunk. Mindezeket a levesbe öntjük, és húsz perc alatt puhára főzzük, közben megkóstoljuk, utánasózzuk, és most jön a lényeg, kell minél több csepp igazkönny… Ez a lényeg. Ettől lesz ilyen. A lényeg, hogy igazkönny legyen, mert például ami a vereshagymától folyik vagy mástól, az nem ér semmit. Erre úgy jött rá az édesanyám, hogy mikor tavasszal édesapám elindult, hogy fölhajtsa a nyájat a hegyekbe, azt őszig el volt, akkor induláskor anyám nekiállt készíteni a slambuct, de annyira szerette az édesapámat, de annyira fájt neki, hogy meddig nem látja, hogy csak hullt, csak hullt a könnye, bele a slambucba. Hát attól lett ilyen. Én meg csak rágondolok szegény édesanyámra, ahogy áll ott, és annyira fáj, hogy már nincsen, hogy már állok is neki a slambucnak.

Schwajda György: A rátóti legényanya (részlet)