Kubiszyn Viktor | A paródia pléhkirálya – Frank Drebin halott és élvezi

Kubiszyn Viktor 2021. február 04., 10:18

„– De szép kis szőrös! – Ugye? Tavaly tömték” – hangzik az egyik vegytisztaságú mini-blőd párbeszéd a Csupasz pisztoly sorozatból. Buta és egyszerű poén. Amitől viszont ellenállhatatlanul, reflexszerűen vigyorra görbül a szánk, az a párbeszéd férfi résztvevőjének gesztusrendszere, ahogy ezt kimondja, ahogy elnéz a kamera mellett, ezüstös ősz hajával és a sok vihart látott pléharcról sütő megkövesedett debilitás minden bájával. 

Leslie Nielsen - Forrás: IMDb

Bár Leslie Nielsen nevéhez több száz alakítás fűződik, és hosszú karrierje során Kertész Mihálytól kezdve George Romerón át Mel Brooksig igen sok markáns kézjegyű rendezővel dolgozott együtt, mégsem emiatt marad meg a celluloidemlékezetben. Hanem mert ő a pléhpofájú blődli altesti poénokkal koronázott udvari bolondja, a full debilitás Laurence Olivier-ja. Klasszikus alakításai és az ő karakterére épített filmek (Nagyon különleges ügyosztályok, Csupasz pisztoly sorozat, Airplane, Drakula halott és élvezi, Drágám, add az életed!, illetve a kilencvenes évek azon vígjátékai, ahol az alkotók egy-egy konkrét filmet vagy épp filmtípust parodizálnak, a legprimkóbb, legdebilebb, éppen ezért hasfalszaggatóan szórakoztató módon) nélkülözik a szofisztikált finomságokat, az intellektuális pozőrködést és a nézővel összekacsintó „ez már igen” típusú komédiázó kékvérűséget. Leslie Nielsen filmjei alsóbb néprétegeknek szánt gagyi cuccoknak vannak elkönyvelve, rajongani érte, idézni a filmjeiből ritkán sikkes dolog, hisz ő oly egyszerű, mint egy vakolókanál. Pedig dehogy. 

Humorra akadva

Leslie Nielsen védjegye a semmilyen hőfokon meg nem olvadó pléhpofa, a filmképen megjelenő kisember egzisztenciális védőmaszkja, amiről az őt körülvevő gegvilág minden abszurditása lepattan. Ami pedig külön truváj, hogy ezeknek a debilen abszurd szituációknak a karakter nemcsak a főszereplője és elszenvedője, hanem a legtöbb esetben az okozója is. Mondhatnánk, hogy B kategóriás Monty Pythont látunk, de ez degradáló lenne, hisz kategóriájában Nielsen maga az Ász. Színészként későn érő típus, a karaktert ötvennégy évesen találta meg – de nyugodtan kimondhatjuk, hogy megérte várni.

Leslie Nielsen az amerikai himnuszt énekli a Csupasz pisztoly című filmben 

Föntebb említett filmjeiben alig-alig van a józan ésszel értelmezhető, realisztikusan „ép” jelenet, az esztétikai horizont az ad absurdum túlzásra van belőve: galamb a ventilátorba, bekapcsolt mikrofonnal vizelés egy konferencián, revütánc és szeretkezés óriáskotonban, tubába hányás, katartikus belépő a női hálóba egy szoborról letört, óriásfallosznak kinéző tárggyal, és persze a non plusz ultra, a Csillagos-sávos lobogó előadása operaénekesként sok tízezer baseballrajongó előtt, fahangon, debilen, sokszoros posztmodern idézőjelekkel körítve. Filmjeiben gyakorlatilag folyamatosan gegfelhőben lubickolunk, sorjáznak a blődebbnél blődebb szituációk, amelyeknek a Stirlitz-szerű belső narráció már csak a végleteges ellenpontját adja meg – és e helyütt Leslie Nielsen nevében is megköszönjük Sztankay Istvánnak és Sinkó Lászlónak, hogy az általa játszott karakterek oda emelkedtek az egyszerű, rajongani képes magyar nézők tudatában, ahova megérdemlik.