„Viszlát, Infernó!”
A Sátán úgyis csak génmanipulált,
nyakában kiscsengős humánokat fogad be a
klímaváltozás sújtotta pokolba,
és engem, aki bérli ezt a házasságot.
Földrajz és minden más
A szívem dobogással dombot formált testemen,
mellkasomon nyálharmat lengte be a ritka mezőt.
S máshol is emelkedtek a hegyek völgyekre várva,
közeledtek egymáshoz az arányos partvonalak,
a földtest talpai várkapukat képeztek,
rövid hadakozással hirtelen egyesültek a kontinensek.
Megérkeztek lentről a hófehér hadak,
a déli féltekén a lemeztektonikai mozgások
hatalmas cunamit okoztak,
a Csendes hirtelen hangoskodni kezdett.
Megindult az újabb kontinensvándorlás:
Szibéria agyagedény arca krátert generált,
fagyos tekintete sarkvidékek hangulatát idézi.
Sivataggá vált a perzsa szőnyeg, ahol a
mámoros szájüreg nedve megrészegítő oázis.
Óriás mamutfenyő terem a mezőségen,
a Homo sapiens nem bír magával, megrázza,
és hóesésben fedezi fel, hogyan ültethető el az élet magva.
Nem megy
Egyszerűen nem megy.
Valakinek elmondani, hogy
láttam Máriát férfiakkal,
nem megy. Farizeusokkal hempergett
a glóriák sokaságán, körülötte
sóval hintették be az angyalok
a megváltást.
Anyja méhéből Jézus hangyaháton abortált,
a bűnbocsánatot uzsorások kezéből
kapkodták ki a kanos hipokriták.
„Viszlát, Infernó!”
A Sátán úgyis csak génmanipulált,
nyakában kiscsengős humánokat fogad be a
klímaváltozás sújtotta pokolba,
és engem, aki bérli ezt a házasságot.
Szálkásodnak összekulcsolt ujjaim,
arcomon felébred lassan a fény,
megrökönyödöm az apostolok cselekedetein,
véres csókjelenetek, nő a kereszten,
szurkálás,
erőszak.
A rendező megelégedvén
zárja le a főpróbát, a gőzölgő embertömeg
pedig nyugtázza, hogy van értelme
a mennyei őrületnek.
A férfiak is sírnak
Minden négyzetméterre jut egy úr,
nedves szemei akár a prémes bakancsok,
úgy száradnak
az öntöttvas radiátor közelében.
Az asztalon fanyar tablettás borok
és egyszer lefőzött vizes pálinkák
fokozzák az ösztönös elmebajt.
Az asszony tálal, s nézi a tébolyt,
ahogy a férfiak szovjet katonán vitatkoznak,
aki magyarabb volt a magyarnál,
mert nem indult a forradalom ellen, s árokba lőtte
az egyetlen és igaz ideológia,
legalábbis a legkisebbnek így mesélte a nagyapja.
„Vond vissza, vond vissza, hogy dögöljenek meg
a szovjetek.” A másik zsibbadó ajakkal engedett,
de nem felejtette el a bűneiket.
A páncéloshadosztály az asztal másik sarkában
támadta meg az érzelem könnyed erődítményét:
a férfi egy Messenger-üzenet miatt mossa tisztára
foltozott kockás ingét. Szánalmas közhelyek
hagyták el száját, aztán elcsendesedik.
Rögtönzött antipátia,
káromkodás, zsebkendő, ütögette férfiatlan, gyenge vállát,
a futóbolond dühében dönt,
a Tejút 32. szám alatt lakik pszichológusa,
elmegy majd oda, értékelhető panasza megér
egy órát a csillagkanapén. Csenget, hív automatikusan,
nyaralni ment a nyavalyás, 20 fényév múlva esetleg.
Bánat lett lelkének hasztalan kovásza.
A harmadik nem sír, a sós folyadék nyálával
együtt lecsorog a torkán, így éled újra
testén és lelkén a gyomorfekély. Végig szótlan a
nyúlékony délután.
Ketten maradtunk, a félig megivott
libafesztiválos pálinka már csak megszokásból
csúszott le kólával áztatott nyelőcsövünkön.
Én haragudtam erre az emberre,
csuklóját az alkohol bilincse nem engedte szabadjára,
pedig szájában megnyílt a modernitás és
az értelmiségi szarkazmus kapuja, elméje
lomtárában mégsem győz a racionalitás.
Az apját is a pia viszi el, szájrák, szép győzelem,
s a rákot, tény, ami tény, azon az estén már
én sem kedveltem. Rongyos zoknijából kitüremkedett
egy lábujj, úgy mondta el, hogy haldoklik, akit nem szeret.
Bőgtem hát én is, ki ne maradjak a sorból, nagyapa-figurámat
földbe ültette az élet, arról is elkéstem.
Ketten beszélgettünk, elmondtam neki, hogy halad
az életem. Nem volt idő a fodrásznál,
utolsó találkozás volt, szikkadt testéből
minden anyagot elszippantott a halál,
érzelmeit ásványi anyagokká alakította át,
amiatt élt még.
Négy év, Bandi,
ennyit veszítettem tengerész történeteidből.
Az ádámcsutkám már nem látszik, igen, még
mindig tanulok, meg néha írok, van egy kis refluxom,
sokat köhögök a bagótól, van egy szép barátnőm,
majd bemutatom neked, de nincsenek barátaim,
sem apám, sem nagyapám, sem dédapám,
most te is földminőségi ellenőr lettél és sajnálom,
hogy nem látogattalak meg utolsó napjaidban,
de értsd meg, Bandi, képtelen vagyok
haldokló emberrel beszélgetni.
A hűvös szürke sírból nem válaszolt senki,
halottnak érzelmi komposzt? Ugyan.
És én este elbőgtem magam, mert rájöttem,
hogy a férfiak is sírhatnak, csak az nem,
akinek fejfája van.
Éhség
D. közbenjárására
Járnak a lángok fényvacsorára,
de belehalnak a hamutálba.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. február 29-i számában)