Karkó Ádám | Blődli, szerepjáték, Sasha Baron Cohen

Kubiszyn Viktor 2021. február 05., 07:33

2020 októberében mutatták be Jason Woliner rendezésében a Borat második részét, aminek teljes címét már leírni is fáj: Borat utólagos mozifilm: Produkciós kenőpénz szállítása az amerikai rezsimnek a Kazahsztán egyszeri dicsőséges nemzetének hasznára. Az első rész (a Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika) 2006-ban került a mozikba, Sacha Baron Cohen főszereplésével, aki természetesen az új részben is viszi tovább a karaktert. Az első rész sikere miatt – és mert a Borat figura szinte önálló életre kelt –várható volt hogy elkészül a folytatás is.

  Borat 2. - Forrás: IMDb

A film célja könnyen definiálható: minél nagyobbat röhögni a republikánusokon, mindezt teljesen gátlástalanul, az eszközökben nem válogatva. A film a végletekről szól. Ezt már az első képkockák és az első feliratok bemutatják, hogy mit érthetünk a végletek alatt: „3 éven aluliak számára nem ajánlott.” Nyilvánvaló fricskája ez a korhatároknak, amellett hogy a néző szellemi színvonalát sem értékeli többre, mint egy óvodásét. Aki ismeri a Borat első részét, azt gondolhatja, hogy ugyanolyan ökörködés és hülyéskedés lesz megint, mint 14 évvel ezelőtt. Ha ezt várjuk, azt hiszem, csalódást kell okoznom, mert ez a Borat, bár megtartotta magához hűen a „hülyeség” címszót, de felvet néhány morális problémát, például hogy miként alakul a nők helyzete Kazahsztánban és mi van időközben Amerikában.

Persze megjelenik benne McDonald Trump és haverjainak köre (Putyin, Kim Dzsongun és Bolsonaro), illetve helyet kapott Michael Pence is a listán. Várható volt, hogy az összes poén tulajdonképpen az amerikai választások és a koronavírus köré fog épülni. Borat börtönbe került a másfél évtizeddel korábban elkövetett bűne miatt: kinevettette az egész világgal Kazahsztánt. Viszont új küldetést kap. Ekkor tudja meg, hogy létezik egy lánya, Tutar (Maria Bakalova). Ha elég Agatha Christie-t olvastunk, sejthetjük, hogy a lánynak még fontos szerepe lesz. Borat megérkezése Amerikába nem felhőtlen. Mindenki felismeri őt. Ezért álruhát vásárol. Miután sikerült „elbújnia”, konstatálja, hogy a világ megváltozott ennyi idő után, mert mindenki számológép-bolonddá vált – nem tudja, hogy mi az a mobiltelefon. Az okostelefonokkal való ismerkedése például egy olyan jelenet, amit alapvetően elvártunk Borattól.


Borat 2. – előzetes

Borat lánya, Tutar a véletlen műve folytán Amerikába kerül vele, ahol – a küldetés tervének változása miatt – ő lesz az ajándék Michael Pence számára (a cél kazah külügyek javítása!). Tutar a kazah hagyományok értelmében valakinek a tulajdona, jelenleg az apjáé, aki birtokolja A lány kézikönyve című alkotást, ami alapvetően deklarálja a patriarchátus hatalmon maradását. Viszont Tutar szembesül az amerikai világképpel, ahol óriási kérdőjeleket állíthat fel maga elé, például hogy a női szabadság létezik-e.

„Most szavazz, vagy ki leszel végezve.”

A film nem akar letérni a humor és a provokáció, a fricska és a paródia útjáról, ezért felhasználja a létező összes viccet, amin az emberek tudnak röhögni. Ilyenek például a zsidóviccek, amelyek természetesen magukba foglalják a fekete humort. Szóval ha valaki nem kedveli ezt a provokatív stílust, aligha érdemes erre a filmre ránéznie. „Ez olyasmi, amiről nem beszélünk nyilvánosan” – mondja az egyik szereplő mintegy metareflexív módon, utalva az események eseményeire, vagyis magára a film mondanivalójára.

Az egyébként önmagát dokumentumfilmként definiáló vígjáték az előző részhez képest több érzelmességet vállal fel, Borat, a patriarchátusban felnőtt férfi érezni kezd. Nevezhetnénk ezt úgy, hogy a szeretet és az empátia születésének filmje, de ez azért erős túlzás lenne. A pandémia megjelenése kacifántos, bár tulajdonképpen minden úgy történik, ahogy annak történnie kellett. Mivel ennek az életünkben jelenleg óriási szerepe van, Cohen aligha tudott elmenni emellett. Az, hogy milyen frappáns jelentéstartalmat tud szánni neki, vitathatatlan tehetségét mutatja.

Sacha Baron Cohen másfél órás filmje abszolút aktualitásokról szól, amelyek még komolyabbá és ezzel egy időben viccesebbé is teszik a világban lezajló folyamatokat. Karinthy Előszava után szabadon: nem ajánlom senkinek, ajánlom hát mindenkinek.