Megszülni anyámat, mellemre venni, megszoptatni, csak hagyni. Hagyni. Engedni, hogy sírjon, gyűlöljön. Szeretni. Újra mellemre venni, táplálni, nézni, ahogy szürke pergamenbőre lepereg arcáról, Istenre terít takarót. Itt a tél.
Cipőtalpnyi vallomás a friss hóban, pár lépésnyi múlt és jelen. Keveredik a hó és a sár. Fekete, fehér. Sakktábla. Lépések, taktika, kiütni, meghalni. Születni. Anyám sír. Fel kéne venni, ringatni, becézni. Játszani vele, álomba simítani, kopott haján keresztül érezni a lüktetést abból a vastag érből a koponyáján.
Beteg erek, beteg koponya, beteg gondolatok. Hallani a hangokat, érezni az égett bőr szagát.
Megszülni anyámat, mellemre venni, megszoptatni, csak hagyni. Hagyni. Engedni, hogy sírjon, gyűlöljön. Szeretni. Újra mellemre venni, táplálni, nézni, ahogy szürke pergamenbőre lepereg arcáról, Istenre terít takarót. Itt a tél.
Cipőtalpnyi vallomás a friss hóban, pár lépésnyi múlt és jelen. Keveredik a hó és a sár. Fekete, fehér. Sakktábla. Lépések, taktika, kiütni, meghalni. Születni. Anyám sír. Fel kéne venni, ringatni, becézni. Játszani vele, álomba simítani, kopott haján keresztül érezni a lüktetést abból a vastag érből a koponyáján.
Beteg erek, beteg koponya, beteg gondolatok. Hallani a hangokat, érezni az égett bőr szagát. Átjárja a testet, a lelket, léket vág a múltba. Tágul a rés, távolodik a valóság, beleereszkedik a realitás. Kutyák ugatnak a gödör alján, tágra nyitott pofájukon vér csorog, letörlöm. Már nem félek. Senkitől. Mélyül a szakadék, szárnyat kapnak a kutyák, repülnek, a vér rászárad a felhőkre. Besötétedik. Köhögnek a csillagok, finom víruspor takar mindent, anyám leplet készít belőle, aranyszínűt. Kimossa, kivasalja, összehajtogatja, ráncos kezével elsimítja a múltat. Szekrénybe teszi, sóhajt, kulcsra zárja az ajtót.
Hangokat hallok. Kipp-kopp-kipp-kopp. A sarokban málló vakolatból szonett pereg. Ki kopog?, kérdem, s nyitnám az ajtót. Indulok, de szétesik a tér, spirálban pörgő jelentörmelékekbe kapaszkodom. Élesek, felsebzik a tenyerem, kifolyik belőle a titok, elterül alattam, folyó lesz, majd tenger, óceán. Nem tudok úszni, üvöltök, megfulladok. Nyelem a sós vizet, nyelem a titkokat, egyre könnyebben csorog nyelőcsövemen, megtölti testem. Megtölti mellem minden sejtjét. Anyám sír. Felveszem. Szoptatnám, de kiköpi, fekete folyadék csepeg a fehér lepedőre.
Mosnom kellene. Gépbe dobni a szennyest, fehéríteni klórral, lúggal. Igazsággal. Elmondani, most végre kiköhögni tüdőből, mirigyekből mindent. Mindent, amit ellenetek tettem, amit ellenem tettetek. Mindent, amit anyám tett apámmal, mindent, amit apám tett anyámmal. Mindent, mindent, mindent. Szeretettel öblíteni illatosra, megbocsátással szárítani, makulátlanra vasalni a múltat, anyám koponyáján azt a vastag, lüktető beteg eret.
Tenyerembe veszem kezét, olvasom bőrén a boldogtalan esztendőket és a boldog napokat. Családregény molekulákból, szürkévé kopott szintézis, halott halhatatlanság, szerethető szeretetlenség. Így akartuk? Így lett. Tehetnénk díszdobozba vagy koporsóba. Rakhatnánk rá csillámos masnit vagy agyaggöröngyöket. Adhatnánk kézbe vagy szétszórhatnánk a temetőben. Vízsugárral mosatnánk ki gyomrunkból az emésztetlen maradékot, mielőtt szétmarja a testet.
Karácsonyutón szivárványhíd köztünk. Senki nem hiszi, hogy volt. Hazugság vagy te is, vagy apró magból csíráztatott remény, pillanatnyi feledése a vérző pofájú kutyáknak, ott fenn az alvadt vérben lélegző felhők között. Álmodom rólad, még nem tudom, hogyan képzeljem leheleted a párás ablakon, mit rajzol majd köréd a remegő kéz tavasszal. Apám vagy, anyám, testvérem, szeretőm? Egy kulcsra zárt elme ébredése a télben. Pattanó máz a zománcon, simogató borosta arcomon, megfáradt ér a megállni készülő szívben?
Minden vagy és semmi. Láttam apámat elmenni, felidézem görnyedt hátát az ajtórésben, cigarettája füstjét emlékeim kongó ürességében. Feszületre szegezett szerelem, hamuvá lett sikoly, kéjes tegnapok után csonttá száradt holnapok. Tenyeredből itass, cirógasd vágyaim, hazudj. Apámnak elhittem. Borospohárban porrá zúzott család, keverd fel vízzel, instant boldogság. Instant vízió.
Koffeinmentes, gluténmentes. Cukormentes cukrozott vágyak. Csak óvatosan, meg ne ülje a gyomrod, össze ne tapossa a szíved, ki ne folyassa testedből a sejtnedveket. Fordítsd oldalra, úgy nem fullad meg szeretetedtől. Kellene egy röntgen, világíts át, beszéltess, követelj, olvassz fel! Formálj sziklából fakadó patakká, fürödj meg bennem halálod óráján.
Bibliai igazság. Szeresd anyádat, apádat. Szeress, és ne kívánd a másét! Vésd fel kőtáblára új igazságát a vírussal terhelt világnak! Vésd fel, hogy kutyák szájáról, anyám homlokáról, apám görnyedt hátáról és rólad is. Mert megteszem még ma, ha kéred.
Anyám sír, megint csecsemő, pufók keze kalimpál. Feláll, kinövi a szobát, fejét Isten köpönyege alá rejti, már csak cipője sarkát látom, hallom, ahogy távolodik. Behunyom a szemem. Kell a csend, mielőtt széttapos a valóság.