A magyar–lengyel kapcsolatok a honfoglalás időszakában gyökereznek. Erre az a tény is utalhat, hogy a Kárpátoktól északra élő szláv néptörzseknek összefoglaló neve nyelvünkben a lengyel. Bizonysága ez annak, hogy a IX. és X. század fordulóján Przemyśl, Halics és Ladomér térségében egy magyar katonai „ütközőzóna” létezett a 950-es évekig, amelynek célja a Kárpátok északkeleti hágóinak ellenőrzése, védelme volt. A magyarok itt fél évszázadon át a helybéli lendzsánokkal éltek együtt. Erre a térség több mai településneve is utal – a Przemyśl-földi Nemzeti Múzeumban látható magyar honfoglalás kori síron
A magyar–lengyel kapcsolatok a honfoglalás időszakában gyökereznek. Erre az a tény is utalhat, hogy a Kárpátoktól északra élő szláv néptörzseknek összefoglaló neve nyelvünkben a lengyel. Bizonysága ez annak, hogy a IX. és X. század fordulóján Przemyśl, Halics és Ladomér térségében egy magyar katonai „ütközőzóna” létezett a 950-es évekig, amelynek célja a Kárpátok északkeleti hágóinak ellenőrzése, védelme volt. A magyarok itt fél évszázadon át a helybéli lendzsánokkal éltek együtt. Erre a térség több mai településneve is utal – a Przemyśl-földi Nemzeti Múzeumban látható magyar honfoglalás kori síron kívül.
A magyar–lengyel kapcsolatok alakulását az is meghatározta, hogy az államszervezés kezdetén mind a Piast-dinasztia, mind az Árpád-ház uralkodói a nyugati kereszténységet, Rómát választották, és nem az akkor befolyásosabb ortodox Bizáncot.
A Kárpátok vonalán húzódó „gránic”, amely közel ezer éven át Európa legstabilabb határának bizonyult, nem elválasztotta, hanem összekötötte a két nemzetet. Politikai, gazdasági, kulturális kapcsolataikat a középkorban a kölcsönös érdekeken alapuló sokrétűség és virágzás jellemezte. II. János Pál pápa IV. Béla lányának, Kingának szentté avatásakor, 1999 júniusában homíliájában aláhúzta, hogy a dinasztiák közül az Árpád-ház adta a legtöbb szentet és boldogot az egyetemes történelemnek és a katolikus egyháznak. Többen közülük közös szentjeink és boldogjaink. Szent Lászlóra, a lovagkirályra, akinek édesanyja lengyel volt, egész Európában uralkodói példaképként tekintettek a középkorban és a kora újkorban, Kingát pedig már életében Lengyelország patrónájának tartották.
Nagy Lajos nemcsak közös király volt, hanem nápolyi hadjáratai révén az itáliai humanizmus közvetítője is Lengyelország felé. Az ő kiváltságai emelték – mai értelemben vett jogi személyként – a lengyel nemességet uralkodótárssá. A lengyel slahta ekkor már ötnegyed százada az Aranybulla pontjait tartotta megvalósítandónak. A lengyel, a magyar és a horvát nemességnek rendkívül hasonló volt a mentalitása, a közéletben részt vállalt arányuk pedig kiemelkedő Európában. A lengyelek által „magyar”-nak hívott Lajos lánya, Szent Hedvig királynő – Jogaila litván nagyfejedelemmel kötött házassága révén – a négyszáz évig fennálló lengyel– litván perszonálunió megteremtője lett. Ő volt az, aki személyes kincsei adományozásával újjáalapította a Krakkói Egyetemet, amelynek falai között a mohácsi katasztrófáig 4475 magyarországi diák tanult. (Ma néhány magyar ösztöndíjast tartanak számon ugyanitt.)
Az 1440-ben magyar királlyá választott – majd négy év múlva Várnánál elesett – I. Ulászló a hatalmas Jagelló-birodalom gazdasági és katonai erejének jelentős részét mozgósította a Balkánon mind nagyobb teret nyerő oszmán hódítás elhárítására.
A magyar szempontból katasztrofális XVI. század a lengyel–litván nemesi köztársaság arany évszázadává vált. Ebben nagy az érdeme az 1576-ban lengyel királlyá koronázott erdélyi fejedelemnek, az erős kézzel és eredményesen uralkodó Báthory Istvánnak, aki három hadjáratban mért vereséget az országának határait nyugat felé eltolni igyekvő Rettegett Ivánra.
Az 1683-as bécsi diadal után a császárvárost felmentő Sobieski (III.) János király követelte legeredményesebben, hogy azonnal indítsák meg a Magyarországot felszabadító hadjáratot. II. Rákóczi Ferenc „Istennel a hazáért és szabadságért” jelszó alatt a lengyelhoni Brezánban bontotta ki a felkelés zászlaját, s kíséretében több száz lengyel dragonyos lépte át a magyar–lengyel határt 1703 késő tavaszán.
1795-ben három szomszédja, Oroszország, a Habsburg Birodalom és a Porosz Királyság leradírozta Lengyelországot Európa térképéről. Intő jel volt a magyar nemesség számára, hogy Magyarországot ugyanez a sors érheti felkészületlensége, felelőtlen politizálása esetén. A reformkori közgondolkodásba beleivódott a lengyelkérdés, s az 1830–31-es lengyel szabadságharc leverése után fogalom lett a lengyel bujdosó, „a mi lengyelünk”.
A szabadságharc zászlai alatt 1848–49ben küzdő több ezer lengyel honvéd és légionista is érdemes a magyar közemlékezetre – Bem tábornok mellett. Lengyel vonatkozásban ugyanez mondható el az 1863–64-es lengyel szabadságharc több száz magyar önkénteséről is. Közülük legismertebb Herman Ottó.
Ha a magyarok bármit is jó szívvel ünnepelhetnek 2018 őszén, az Lengyelország helyreállítása, amelyre a lengyelek a harc minden formáját, lehetőségét kihasználva készültek 123 éven át. A trianoni Magyarország legfőbb társadalompszichológiai támasza az újjászületett Lengyelország volt. A magyar lakosságot áthatotta a lengyelek iránt hivatalosan is táplált, erősített barátság érzése. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a lengyel menekülteket oly odaadó szeretettel fogadták 1939 őszén. „Utunk valóságos diadalmenet volt” – emlékezik vissza a X. motorizált-páncélos lovasdandár élén a Kárpátalján átvonuló Stanisław Maczek ezredes, a majdani legendás tábornok. A hitleri német és a sztálini szovjet birodalom által hosszú távon kiirtásra ítélt lengyelség magyar részről a legkülönfélébb módú támogatásra talált. A háború alatt legálisan Magyarországon, Balatonbogláron működött a világ egyetlen lengyel középiskolája. A magyar hadvezetés megtagadta a németek kérését 1944 nyarán, hogy Varsó ellen vonuljanak a Vörös Hadsereg által a Visztuláig visszaszorított magyar csapatok. Ennél többet is tett azzal, hogy a lengyel felkelőket fegyverrel, gyógyszerrel, információkkal segítette, s tőle telhető odaadással mentette a polgári lakosságot.
A lengyelek többek között a magyarság háború alatti közösségvállalása miatt álltak ki segítőkészen és egységesen az 1956-os magyar forradalom mellett, s emlékét évtizedeken át híven ápolták. Az 1960-as és 1970-es években Lengyelországot autóstoppal bejáró magyar fiatalok nagyrészt nekik köszönhetően szerezhették vissza nemzeti önbecsülésüket.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. március 24-i számában)