Virág Mihályt, az elismert szabadkai rendezőt és főiskolai tanárt két éven át, 1961 és 1963 között tanulmányozta az állambiztonság beszervezés céljából. Virág Mihály azonban nem lett ügynök: emberi tulajdonságai alkalmatlanná tették a feladatra, az ügyet lezáró jelentés szerint. Ugyanis túl jó embernek bizonyult, nem áskálódónak, nem intrikálónak, a színházért élt és halt.
Virág Mihályt, az elismert szabadkai rendezőt és főiskolai tanárt két éven át, 1961 és 1963 között tanulmányozta az állambiztonság beszervezés céljából. Virág Mihály azonban nem lett ügynök: emberi tulajdonságai alkalmatlanná tették a feladatra, az ügyet lezáró jelentés szerint. Ugyanis túl jó embernek bizonyult, nem áskálódónak, nem intrikálónak, a színházért élt és halt. Ismeretlenekkel zárkózott, csak azoknak nyílt meg, akiket bizalmába fogadott. Az ÁBT-ben K-1277-es szám alatt őrzik dossziéját. Megfigyelték őt, családtagjait, ügynököknek kellett róla jelentéseket írniuk, sőt a titkosszolgálat egy magyarországi rendezőt szándékozott több hónapos tanulmányútra kiküldeni Szabadkára, csak azért, hogy Virág Mihályt otthoni közegében tanulmányozza.
Hogyan történhetett meg mindez?
Virág Mihály 1961-ben fél évet töltött Magyarországon tanulmányúton, több színházban (Nemzeti Színház, Madách Színház, Faluszínház, Egri Színház, Miskolci Színház) az akkori műsorpolitikával, rendezési irányzatokkal ismerkedett meg. Havonta 2000 forint ösztöndíjat kapott. Társasága eleinte egy egyiptomi rendező volt, aki szintén tanulmányúton tartózkodott Magyarországon, ő ajánlotta be Major Tamáshoz a Nemzetibe.
A féléves tanulmányút véget ért, ő hazament, 1961. szeptember 15-én azonban a BM II/3. alosztálya feljegyzést készített arról, hogy érdemes lenne őt ügynöknek beszervezni. A titkosszolgálati feljegyzésekből tudjuk, hogy Virág Mihály „az elismerés és elragadtatás hangján” beszélt a színházi életről, nagyon szerényen, intelligensen viselkedett, magatartása kifogástalannak mondható, csak jót tudtak róla mondani a kikérdezett minisztériumi elvtársnők. Virág Mihály túl becsületes állampolgárnak bizonyult: Garai Béla színházi rendező elmondta neki, hogy szövegkönyvekkel, kottákkal, arannyal csencsel. Magyarországról vitte Újvidékre az árut, és ott eladta. Egy-egy szövegkönyvért 1700 dinárt fizettek neki. Virág Mihály budapesti tartózkodása alatt bement a Szerzői Jogvédő Hivatalba, és ott ezt elmondta. Így került az állambiztonság látókörébe. Ezek után megfigyelték Magyarországon élő testvérét is. Fedőnevet választottak Virág Mihálynak: Peter Kew-ként emlegették az iratokban. Bevett gyakorlatnak számított az állambiztonságnál a fedőnevek alkalmazása mind a célszemélyek, mind az ügynökök esetében.
Csiki kultúrattasé elvtárs Belgrádból 1961. október 19- én jelentett Virág Mihályról, az összevont színház magyar részlegének vezetőjéről. „A beszélgetés során személyével kapcsolatban olyan kép alakult ki, mint aki szívesen foglalkozik a magyar kisebbség problémáival, igen kimért gondolkodású ember. A magyar kultúrával szívesen foglalkozik, magyarságát nem adja fel. (…) Édes bátyja él Magyarországon, arról szeretettel és tisztelettel beszél.” Információkat gyűjtöttek Virág Mihályról a Művelődési Minisztériumból, a megyei rendőrkapitányságoktól, olyan vidéki városokból, amelyeknek színházában járt. Sőt, összegyűjtötték, kik voltak évfolyamtársai az orvosi egyetemen az 1942/43-as tanévben. Kiderítették, hogy Miskolcon jó barátságba került Jákó Pál színházigazgatóval, mindezt „Szekfű” ügynök jelentése is megerősítette 1962. január 12-én. Jákó Pállal is elbeszélgettek, aki azt hangsúlyozta, Virág Mihály diszkréten, korrektül viselkedett, úgy, ahogy egy külföldinek viselkednie kell egy idegen országban. A színészképzés problémáiról is beszélt, hogy nincs megfelelő színészutánpótlásuk, ezért stúdiókban képezik az ifjú színészpalántákat.
Egerben Vass Károly főrendezővel barátkozott, akit a rendőrség veszélyesen ellenséges elemként tartott nyilván, ez azt jelentette, nem volt a kommunista diktatúra híve. Az állambiztonság hosszasan foglalkozott azzal, mely magyarországi színházi rendező lenne alkalmas arra, hogy egy tanulmányutat kapjon Újvidékre, és mindeközben jelentsen az állambiztonságnak Virág Mihályról. Benedek Árpáddal, a József Attila Színház rendezőjével találkozott a BM II/3. alosztályának tisztje. Benedek Árpád azt mondta, ősszel amúgy is Újvidékre kell utaznia, és akkor szívesen együttműködik a szervvel. Benedeket olyan rendes elvtársnak tartották, aki bár „1956-ban hőbörgött”, de azóta normálisan viselkedik. Végül őt azért nem javasolták a tanulmányútra, mert korábban öt évig a Szovjetunióban élt, így feltűnő lett volna, ha újabb lehetőséget kap. Vadász Ibi, a Nemzeti Színház egyik rendezője szintén találkozott az állambiztonsági tiszttel, kétszer is egy eszpresszóban, de elutasította az utazási lehetőséget, arra hivatkozva, hogy színházában új igazgató van, és bizonyítani szeretne neki szakmailag.
Virág Józsefről, Virág Mihály Budapesten élő testvéréről környezettanulmányt készíttetett és egy 1950-es környezettanulmányt is bekért az állambiztonság. 1943-ban költözött Budapestre. Feleségével először albérletben éltek. Nehezen tudott eleinte elhelyezkedni, a Külügyminisztériumban dolgozott tisztviselőként, majd a Márvány utcai gimnáziumban tanárként. Úgy jutott kétszobás lakáshoz, hogy egy disszidált nyilas tisztviselő lakását igényelte a tanácsnál.
Virág Mihályról kiderült, hogy feleségével visszavonultan élnek, szomszédjaikkal nem barátkoznak. Pártonkívüliek, Mihály tanár, felesége gépírónő. Albérlőjük gépkocsivezetőként dolgozott.
Az 1962. április 21-ei jelentés tanúsága szerint a Szeress belém című darab előadásán részt vett Hegedűs és Csiki elvtárs, azzal a céllal, hogy Virág Mihály közelébe férkőzzenek. Dévics Imre odahívta, hogy a szünetekben beszélgessen az elvtársakkal. Virág csendes volt, csak a budapesti színházi tapasztalatairól beszélt szívesen. Szeretett volna rokonlátogatásra ismét Budapestre utazni ősszel, de nem kapott útlevelet. Szintén említette, milyen nehéz az, hogy színiiskola nincs. Megjelent Dévics, onnantól kezdve Virág Mihály szótlanná és komorrá vált a jelentést írók szerint. Feleségét víg kedélyűnek írták le, aki mindenben támogatja férjét, maga is visszahúzódónak és csendesnek jellemzi. Az elvtársak Mihályt megajándékozták végül egy üveg borral. Mihály megígérte, hogy felkeresi őket a követségen, de ezt nem tette meg. Vízumügyét küldönc útján intézte, karácsonyi üdvözlőlapra nem válaszolt.
Az állambiztonság nem tudott dűlőre jutni abban a kérdésben, mely rendező utazzon Szabadkára. Legutolsó ötlet az volt, hogy Jákó Pál utazzon, de ő mint nyugdíjas színiigazgató nem bizonyult alkalmasnak arra, hogy tapasztalatcserére éhes, ambiciózus rendezőként lépjen fel.
Egy helyben topogtak, eredményt nem értek el Virág Mihály beszervezésével kapcsolatban. Leváltották azt a tisztségviselőt, aki az ügyével foglalkozott, de az új alkalmazott sem ért el eredményt. Hiába vásárolták meg az állambiztonság tisztjei a Színházi kalauz és A magyar színház története című köteteket, ez sem hozott eredményt. Pedig el is számoltatták mint operatív költséget. Az 1963. május 18-ai jelentés szerint az újvidéki Sterijajátékokon is ráküldték a Pénzes nevű állambiztonsági alkalmazottat, de ugyanúgy viselkedett, mint korábban.
1964. július 23-án született meg a döntés, hogy mivel Virág Mihály beszervezése sikertelen, arra ő nem alkalmas, ügyével nem foglalkoznak tovább, dossziéját irattározták.
A kutatások során gyakran merül fel kérdésként, lehetett-e nemet mondani az állambiztonság beszervezési kísérleteinek. Mint Virág Mihály esetében is láthattuk, igen. Ehhez azonban erős, sziklaszilárd jellemnek kellett lenni. Úgy vélem, nem véletlen, hogy Virág Mihály visszafogottan viselkedett. Joggal tartott ezektől az emberektől, megérezte, kikkel nem érdemes közelebbi kapcsolatot kialakítania. Élete szép példa arra, hogyan lehetett embernek maradni a diktatúrában is.
Magánlevelek és titkosszolgálat az 1960-as években
Virág Mihály színházi rendező Szabadkán élt, testvére, Virág József, a Szerzői Jogvédő Hivatal munkatársa Budapesten. A család szétszakítottságát a személyes találkozások csak enyhíteni tudták, mivel nem mindig kaptak útlevelet az utazni szándékozók. Így a kapcsolattartás legkézenfekvőbb módját a levelezés jelentette. E magánlevelek nagyon értékes források a korról, ugyanakkor azért maradtak fenn, mert a titkosszolgálat megfigyelte a Virág családot. Egészen konkrétan úgy, hogy minden postai levelüket felbontották, és fénymásolatot készítettek belőle. Hátborzongató arra gondolni, hogy a családi titkok az állambiztonság kezébe jutottak, akár éveken át. És a titkosszolgálat, ha lehetett, zsarolási potenciálként használta fel a családi információkat. A Virág családnál szerencsére nem történt ilyen.
A levelek, bármennyire tragikus körülmények között is maradtak fenn, fontos források arról, milyen erős érzelmi kötelékek fűzték össze a szétszakított családokat. Mindennapi életükről is megtudhatunk részleteket. Az 1962. január 7-ei levélben Virág József örvendezett a karácsonyi ajándékoknak, amelyeket Virág Mihály és családja küldött nekik. Három ing, két kombiné, szalámi és két nagy tábla csokoládé érkezett Szabadkáról. Virág József felesége, Vilma meg is rendelte, legközelebb mit szeretne kapni: törülközőt és zsebkendőt. Ugyanis az egyik kombiné nem tetszett neki, azt túl merésznek találta, csak a sárga színűvel volt megelégedve. Józsefék egy bizonyos B. nevű emberrel szerettek volna karácsonyra ajándékot küldeni, az illető azonban eltűnt. Úgy utazott el, hogy már nem látogatta meg őket. Emiatt József aggódott is, nem bántotta-e meg valamivel, vagy B. depressziója, búskomorsága akadályozta meg a találkozást, ezen töprengett. József atyai tanácsokkal is ellátta öccsét, Mihályt: „csak képezd magad tovább, ne lankadj el, ne kényeztesd magad, te egészséges vagy, kemény munkával, szorgalommal fejleszd ki tehetséged, a vérbeli művész holtig tanul, fejlődik, mint az a bizonyos jó pap”. József beszámolt arról is, hogy a szilvesztert feleségével otthon töltötték, csak két órára mentek el: „Kicsik, nagyok fújták a sípokat, dudákat, különféle hangszereket is nyaggattak, még kolompoltak is.” Ilyen volt a szilveszteri hangulat Budapesten.
Színházi élményeiket is megbeszélték. József és Vilma megnézték a Faustot, amelyet lagymatag és erőtlen előadásnak tartottak. Egy másik, modern darabról, A nyugati világ bajnoka című komédiáról jobb véleményt alkottak. Jeleneteit élénknek és életszerűnek találták, de a mondanivalót nem: „az író propagálni akar valamit”, nem életszerű, nem reális történetbe bújtatva. A Biedermann című darabot szerette volna megtekinteni. Nézeteit úgy összegezte, hogy „oly korban élünk, amelyben nem történik semmi nagy, semmi rendkívüli”. Bár ekkor József nem sejtette, hogy mindezeket a sorokat nemcsak testvére, hanem a titkosszolgálat emberei is olvasni fogják. Ez sokkal inkább hátborzongató, mint rendkívüli e korban.
Virág Józsefék tartották a kapcsolatot Nyugat-Németországban élők rokonukkal, Bertával. A feleség, Vilma 1963. február 21-ei leveléből tudjuk, hogy Vilma nagyon megörült Berta küldeményének: „Amikor megláttam a zacskót, bizony, nem hazudok, úgy nekiestem, mint egy éhes gyerek a kicsomagoláshoz [sic!] Egyik ámulatból a másikba estem. Milyen nagyszerű nő vagy, okosan küldtél mindent, olyan messziről is tudod, mire van szükségem.” Vilma borús gondolatait is megosztotta Bertával: „Az élet kegyetlen az emberhez. Igazságot ne keressen, mert az nincs. Harcolni kell mindenért.” Vilma ismertette az ajándékokat: almazöld neszes - szer, tartalma: manikűrkészlet, kefe, fésű, körömlakk, rúzsok, krém. Harisnyatartót is kapott, de azzal kapcsolatban azt írta, azt nem tudja, hogyan és mire kell használni. Két gyönyörű barna harisnya, aranyhalacskadísz, kakasdísz, brandy, csokoládék. A Jagermeister italt nem ismerték, még sosem fogyasztottak olyat. Ők alapesetben pirospaprikát, kolbászt, lemezt küldtek, ezt egészítették ki az aktuális kéréseknek megfelelően. József Kathenak írt levelében, aki szintén Németországban élt, biztató, szeretettel teli sorokat írt: „Nem azért szeretlek benneteket, hogy küldjetek, hanem azért, mert csupán a szeretet vonz hozzátok. (…) ne szívd mellre a dolgokat, szép és csinos asszony vagy ma is.” A nő gyermekének tanulási problémáira is tudott megoldást: „Nem kell kétségbeesni, hogy az Ernesti pillanatnyilag nem tanul jól. Majd megváltozik. Most tombolja ki magát, ez egy átmeneti állapot, próbálj vele mint felnőtt beszélni, mint jóbarátoddal. Győzd meg, hogy nehéz az élet és ha ő sem tanul, abból csak neki lesz kára. Persze nyugodtan, és nem ingerlékeny hangon kell ezt közölni vele. Sok más eszközzel lehet őt meggyőzni valamelyest. Majd gondolkodni fog. Vagy próbálj beszélni egyik pedagógussal, hogy barátkozzék olyan fiúval, aki jótanuló és szófogadó, ez is hozzájárul a javuláshoz. Persze ehhez türelem kell és akarat a te részedről is. Tudod, milyen a gyerekész, kihasználja a szülők gyengeségét, és azt felhasználja nem rosszaságból, hanem huncutságból. Hiszen mi is voltunk gyerekek.”
Az állambiztonság a családi levelezést 1961–63 között figyelte meg. Mivel Virág Mihályt nem sikerült beszervezniük ügynöknek, így a levelek ellenőrzése is abbamaradt. A fennmaradt levelek alapján megismert emberek ugyanúgy szerettek és küzdöttek, mint mi, egy embertelen korban.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. január 16-i számában)