Bence Lajos | Köd és szürkeség

Bence Lajos 2021. április 08., 09:51

Lélekmarcangoló idő, januárban végig. A legvége sem különb: ilyenkor szoktak az emberek fegyvert fogni, vagy nyúlnak kötél után. A kilátástalanság az égig ér. A madarak is elvonultak, a galambok és a varjak is, csak néhány ember lépeget az utcán, szinte futólépésben.

Skrabány Viktor alkotása

Lélekmarcangoló idő, januárban végig. A legvége sem különb: ilyenkor szoktak az emberek fegyvert fogni, vagy nyúlnak kötél után. A kilátástalanság az égig ér. A madarak is elvonultak, a galambok és a varjak is, csak néhány ember lépeget az utcán, szinte futólépésben. Volt szomszédom a síelők futólépteit-siklását utánozva lépeget, valószínűleg így edz, mert manapság minden a kondícióról szól, meg a testedzésről.

Régen mi is, már akinek volt sítalpa, így jártuk a határt, fácánok, foglyok nyomait kutatva. A beszaribbak a falu végén gyülekeztek, sóvárogtak az elvonuló, rapsic érdeklődésű határnézőbe igyekvők után. Ha visszajöttek, meg-megkérdezték: kipróbálnánk-e mi is? S mivel senki nem merte mondani, hogy dehogyis, nem, hát a síléc körülményes felcsatolását követően próbáltunk időt nyerni. – Hol is lehetnek fácánok? – az átlátszó kérdés után általában véget is ért a tanfolyam, próba: pofonnal kísért röhögés, majd megvető mozdulat.

A sorban állók szinte mindegyike számára a föntiek szerint végződött a sípróba, ezért nem is nagyon feszegettük a témát. Inkább maradtunk a nagyon kezdetleges szánkóinknál – sámli alakú, fémpánttal talpalt löködönc –, tréfálkoztunk is vele, remekül siklott a jégen s a fagyos hófelületen is. Fönn szikrázó nap, a nap közben olvadásnak induló hóból gyenge ereszvíz (östökcsöpögő), éjszaka kemény fagyok… Valahogy ilyen volt a Szent Pál-nap környéki időszak. A február már lazábbnak számított, szűnt a gyerekek rajongása is, inkább a tűzhely mellett játszadoztunk, facsigát csapdostunk, esetleg kártyáztunk. (Könyv csak ritkán került elő, ha a tankönyvön kívül akadt egyáltalán más a mestergerenda nélkül épült, stukatoros mennyezetű szobákban.)

Anyámék meg passzióból cekkert kötöttek, ami komoly bevételi forrásnak számított. S az átvételre, Lendvára vagy Csáktornyára való utazásra is módot adott, meg egy kis pénz is jutott a konyhára. Leginkább a tökmagköpesztés és a rengeteg történet maradt meg az emlékezetemben, meg a versenyszellem, hogy kinek lesz több a végén, kinek a kupaca lesz szélesebb, nagyobb. A tollfosztásokat csak hírből ismertük, a nagylányok itt kapták az első legényfogó tanácsokat, amelyek a fiatalembernek a „kengyelénél” való fogásának obszcén módozatát éppúgy magukban foglalták, mint a gyomron keresztül történő, finom ételekkel való „fogás” lehetőségét. Egyben azonban mindegyik ajánló egyetértett, hogy a kezdeményezést még véletlenül se bízzák a jobbára „mámászi” fiúkra, mert akkor az egészből nem lesz semmi.

A borzongató történetek a sötét utcán is folytatódtak, különleges kabátjukat kifordított figurákkal, kikről másnap is regéltek a pletykálók, akik arról is tudomást szereztek, hogy a sötétség leple alatt csók is elcsattant. S nem is csak a leány és fiú, hanem tévedésből az egyneműek, két bajuszos között.

Hát ebből is volt botrány bőven, ahogy a farsangi beöltözések leple alatt szövődő, kissé rosszul időzített szerelmek felébredéséből is, amelyek húsvétig szunnyadásra voltak ítélve. S csak pünkösd táján lángoltak fel újra. S akkor ismét lángolt a tűz, dúlt a szerelem…

 

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. január 16-i számában)