Helyőrség | Megjelent Halász Rita első regénye

Helyőrség 2021. február 13., 09:05

A KULTer.hu oldalon Plausz Anna készített interjút Halász Rita íróval, akinek első regénye tavaly jelent meg Mély levegő címmel a Jelenkor kiadó gondozásában. A járványhelyzetre való tekintettel videóinterjú készült, melynek írott és szerkesztett változata olvasható az oldalon. 

Az első kérdés a kötet megszületésének körülményeire vonatkozik, erről így beszél Halász Rita: A regényírás gondolata hét évvel ezelőtt kezdett komolyan foglalkoztatni. Korábban semmi mást nem írtam, csak naplót: tizennégytől húszéves koromig majdnem napi szinten vezettem. Ez a rutin, hogy minden nap odaülök az íróasztalomhoz az üres lap elé, jól jött a regényírásnál.

A szerző azt is elmeséli, hogy hét évvel ezelőtt írta le a regény első mondatát, ami így hangzott: „Mama, énekelj!” Aztán a fejemben nagyjából összeállt, hogy mit szeretnék írni, jegyzeteket készítettem, neveket kerestem a szereplőknek, majd pihentettem négy éven át – mondja Halász Rita. Ezalatt sokat kísérleteztem, rövidebb szövegeket, novellákat írtam, néhányat ezek közül be is tudtam építeni a Mély levegőbe. Volt egy pont, amikor azt éreztem, újra elővehetem a regényt. Sok mindent megváltoztattam, de az első mondat végül szinte ugyanaz maradt, még akkor is, ha mindkét szót kicseréltem. A mamából anya lett, az éneklésből mesélés.

Kiderül, hogy az író mit tart az elsőkötetes szerzők legnagyobb kihívásának, milyen szempontok szerint választott regisztert a könyvben megszólalókhoz és, hogy feladata-e egy írónak, hogy napjaink aktuális problémáira reflektáljon a szövege. Ez utóbbi felvetésre Halász Rita így válaszol: Nem éreztem feladatomnak, azaz nem azért írtam, mert úgy éreztem, hogy íróként erről írni kell. Ahogy mondtad, ezek aktuális kérdések, én pedig fogékony vagyok mindenre, ami körülöttem történik. Persze ebből kiindulva ezer más dologról is írhattam volna. Majd legközelebb más lesz a téma. Egy nőből indultam ki, aki az első jelenetben az autóban ül, és két kisgyerekével elköltözik a férjétől. Érdekelt, mi történt vele, hogy jutott idáig és mit kezd magával. 

Az interjú készítője a regény esetleges folytatására is rákérdez, egészen pontosan arra, hogy a főhős, Vera életébe „eljön-e a tavasz". Valóban van a fejemben folytatás, de addig még szeretnék megírni három regényt, tehát leghamarabb 15 év múlva esedékes, és az még messze van – mondja Halász Rita és hozzáteszi: a tavasz kérdésében viszont egyértelműen Endrével, Vera apjával vagyok egy véleményen, a tavasz mindig eljön.

A teljes interjú a KULTer oldalán olvasható.