A Szovjetunió nincs többé. A kommunizmus végelgyengülésben kimúlt. De ahogy William Faulkner figyelmeztetett, jó, ha tudjuk: „Nincs olyasmi, hogy volt. Minden van.”
Az I. világháború végén, 1917-ben váratlanul és totálisan összeomlott az Orosz Birodalom. Február zavargásai a cár lemondásához vezettek, Oroszország legitimációs vákuumba zuhant és kormányozhatatlanná vált, miközben seregei a frontokon harcoltak. A hatalmi űrt októberben a bolsevikok elszánt és hataloméhes csoportja töltötte ki. Puccsukat később nagy októberi szocialista forradalomnak nevezték el, és követendő példaként állították a világ elé.
1789-ben volt már egy hasonló horderejű vállalkozás, amit nagy francia forradalomként tart számon a történelem. Örökségét a bolsevikok vállalhatónak, de egyben továbbfejlesztendőnek gondolták. A nagy októberi szocialista forradalom azt ígérte, hogy a marxista tanítás nem elméleti, hanem cselekvési program. Célja a kommunizmus, az osztály nélküli, kizsákmányolástól mentes társadalom. Az a földi paradicsom, amely után az emberiség évezredek óta sóvárog.
A szocializmust építő Szovjet-Oroszország, majd később a Szovjetunió, hét évtizeden keresztül kísérletezett az új társadalom felépítésével. A megvalósult szovjet modell az első pillanattól az utolsóig totális diktatúra volt, legitimációját a terror biztosította.
Leninizmus
Martin Malia szerint „Lenin volt a 20. század legmeghatározóbb, legördögibb személyisége”. A modern totális diktatúra az ő alkotása. Mussolini és Hitler az ő példáját követték, őt utánozták.
De ők visszariadtak a magántulajdon felszámolásától, és így rendszereik nem válhattak olyan totálissá, mint a lenini, amely Európában hetven éven át működött, és a világ számos helyén még mindig tartja magát. Sztálin Lenin szellemi és politikai örököse volt. Semmi túlzás nem volt abban, hogy Sztálin Lenin legjobb tanítványának nevezte magát.
Hiszen pontosan azt folytatta, amit Lenin elkezdett. A leninizmus új politikát, új gazdaságot, új társadalmat és végső soron új, szocialista típusú embert ígért. Magához ragadta a kulturális, ideológiai, értelmezési és tájékoztatási monopóliumot. Új nyelvet és hatásos érvelést alkalmazott. A marxizmus–leninizmus fő üzenete, amit tudományos és elméleti formába öltöztettek, abból állt, hogy a gazdagok meglopják a szegényeket, ezért nekik joguk van elvenni a gazdagoktól, amijük van. Totálissá tett ideológiájuk csak egyetlen magyarázatot, egyetlen igazságot tűrt meg, és ennek az egyetlen igazságnak a nevében betiltotta az összes többi igazságot. És ennek az egyetlen igazságnak a nevében alkalmazott korlátlan terrort mindenkivel szemben, aki mást vagy másképp gondolt.
A bolsevikok megszüntették a piacot és nem tűrték a hasznot. Lágerekbe zártak mindenkit, aki nem akarta vagy nem tudta felvenni a megkövetelt munkatempót, valakinek az útjában állt vagy szembeszállt a rendszerrel. Sietni kellett. Főleg az elektromos erőművek és hálózatok fejlesztése nem tűrt halasztást, mert Lenin szerint a kommunizmus nem más, mint villamosított szovjethatalom. Akik a jövő felé vezető úton nem a kellő lelkesedéssel vagy nem a megfelelő tempóban haladtak, azokat az 1917 telén életre hívott CSEKA, illetve különböző utódszervezetei vették kezelésbe.
Hruscsov, Brezsnyev, Andropov és Gorbacsov ugyanazzal a feladattal küszködött, mint Lenin és Sztálin: hogyan lehet a tartós kormányzást és a működőképes gazdaságot összeegyeztetni a bolsevizmussal? A feladat megoldhatatlannak bizonyult. A központilag irányított, terv- utasításos rendszer megölte az önálló kezdeményezést és visszafogta a teljesítményt. A szabadjára engedett gazdaság pedig a párt irányítási monopóliumát kérdőjelezte meg. Ilyenkor visszarendeződés történt. A hadikommunizmus katasztrófája után, a NEP alatt lélegzetvételhez jutott gazdaságot Sztálin 1929-ben a parasztság kolhozba kényszerítésével, a kulákok ellen folytatott háborúval, valamint az első ötéves terv négy év alatti megvalósításával zárta újra kalodába. Az orosz társadalom döntő többségét alkotó parasztságból, illetve a proletariátusból városi munkások váltak, belőlük emelkedtek ki az új értelmiség tagjai. A Hruscsov alatti ígéretes reformokat a brezsnyevi restaurációs intézkedések megállították, majd teljesen ellehetetlenítették. Mindez a szovjet társadalom teljes reményvesztéséhez és kiábrándultságához vezetett. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően jönnie kellett egy új embernek, akinek újra hinni lehetett, és aki megint a megfelelő irányba fordította a birodalom szekerét. Ez az ember Gorbacsov lett. De reformjai túlságosan nagy szabadságot hoztak, a több évtizedes kényes egyensúly megbomlott, és a rendszer szinte egyik napról a másikra összeomlott.
Rebranding
1956-ban Hruscsov titkos beszéde az SZKP XX. kongresszusán és a magyar forradalmat vérbe fojtó szovjet tankok megsemmisítették a nemzetközi kommunista mozgalmat, a marxizmus–leninizmus vonzereje megcsappant. Pedig Hruscsov sikeresnek ígérkező kampányba kezdett. Azzal vádolta meg Sztálint, hogy letért a Lenin által kijelölt útról, és a „személyi kultusz” zsákutcájába vezette a kommunizmus ügyét. Hruscsov mentőövet nyújtott a kommunista eszmének, amikor a sztálinizmust eretneknek nyilvánította és leválasztotta az „eszméről”, azt állítva, hogy van más út is, mint a terrorista sztálini modell. 1956 októberében Magyarország a gyakorlatban is ki akarta próbálni, hogy összeegyeztethető-e a szabadság az új szovjet irányvonallal. Hruscsov nem habozott bevetni a Vörös Hadsereget. A Budapest utcáira vezényelt tankok végképp kiábrándították a szocializmusból mindazokat, akiknek voltak még illúzióik velük kapcsolatban. Ezúttal a nyugati baloldal számos híve is hátat fordított Moszkvának.
Hruscsov hitt abban, hogy a szovjet rendszer megváltoztatható. Gazdasági és politikai reformokba kezdett, lazított az ideológiai vaspántokon. A munkaidőt lecsökkentette, proletárdiktatúra helyett a „nép államáról” beszélt, 1980-ra jövendölte a kommunizmus eljövetelét. A határ, ahogy ígérte, a csillagos ég volt. És a szovjetek ott is jól álltak. 1957 októberében a Szputnyik fellövésével, majd 1961 áprilisában az első ember, Gagarin űrutazásával sokkolták az Egyesült Államokat és a világ közvéleményét. Közben Sztálint kilakoltatták a Lenin-mauzóleumból. Úgy tűnt, a szovjetek nyerésre állnak, az Egyesült Államok minden téren lemaradt. Hruscsov vezetése alatt a Szovjetunió a világ második legnagyobb gazdasági hatalmává vált. De a szovjet ipar termékei másolatok voltak. Anyagigényesek, robusztusak, ugyanakkor elnyűhetetlenek, mint a Szaratov hűtőszekrény. De elavult technológiai színvonalat képviseltek, csak a fegyvergyártás területén voltak naprakészek.
A gazdasági reformok, a decentralizálás és az ideológiai „olvadás” a rendszer stabilitását veszélyeztették. Hruscsov helyett Leonyid Iljics Brezsnyev és a visszarendeződés jött. Újra teljes centralizáció és az ezzel járó stagnálás következett. Hruscsovból csak az eszme rebrandingje, a Lenin-kultusz és az új csomagolás maradhatott. Erre azt írták: a kommunizmus jó és nemes cél, amit rosszul, eltorzítva valósítottak meg. Az a látszat keletkezett, mintha a szocializmus reformálható lenne. Mintha a tulajdon- és szabadsághiányos állapot fenntartásával egyidejűleg demokratizálható lehetne. Ennek a tévhitnek dőltek be Dubčekék 1968-ban, majd végül Gorbacsov.
Lejárt szavatosság
A brezsnyevi Szovjetunió egy stagnáló és hanyatló szuperhatalom volt, még tekintélyt parancsoló, sőt félelmetes is tudott lenni, de gyengeségei egyre jobban kiütköztek. 1968-ban az „emberarcú szocializmussal” kísérletező prágai tavasz eltiprásával ideológiailag is végképp defenzívába szorult. Kiderült, hogy a szocializmust nem lehet sem emberarcúvá fazonírozni, sem megreformálni. A Prága utcáira bevonuló szovjet tankok ugyanis ezúttal a Nyugat lieblingjének számító Csehszlovákia szabadság és függetlenség után áhítozó polgárait zárták újra kalodába.
Az Egyesült Államok átvette a tematizálást. A helsinki záróokmány aláírásával az emberi jogokat állította a középpontba, és ezzel fogást talált a kommunizmuson. A szovjet rendszer a kifáradás jeleit mutatta. Országai olyan gerontokráciákká váltak, amelyek a stagnálásban és a túlélésben voltak érdekeltek. A brezsnyevi majdnem két évtized alatt a donyeci medence végérvényesen alulmaradt a Szilícium-völggyel szemben, mert az új rangadót az informatika és a Pravda, a csillagháború és a tankok között hirdették meg.
1985 tavaszán Mihail Gorbacsov, az SZKP utolsó, fiatal főtitkára meghirdette, hogy a szocializmusnak „új forradalomra” van szüksége. A peresztrojka és a glasznoszty hamar divatba jött. Gorbacsov nem számolt azzal, hogy a nyilvánosság, vagyis az ideológiai monopólium feladása és az általános terrorról való lemondás a rendszer alapjait ássa alá. Igazi meglepetésként érte, hogy a nemzeti kérdés szakítópróba elé állította rendszerét.
Gorbacsov négy és fél éven keresztül folytatott reformjai gyorsan és biztosan lebontották a szovjet birodalom amúgy is rogyadozó építményét. Sajátságos módon az SZKP utolsó főtitkára meg volt győződve arról, hogy létezik olyasmi, hogy „lenini modell”, és ahhoz akart „visszatérni”. Nem értette meg, hogy a lenini programot Sztálin nem elárulta, hanem megvalósította. Amikor Gorbacsov kitárta a szovjet emberek előtt a világot, egyszerre mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az Egyesült Államok, illetve Nyugat-Európa polgárai sokkal magasabb színvonalon, szabadabban és jobban élnek. A szovjet rendszerbe kényszerített emberek is jobban akartak élni, és nem voltak hajlandók tovább asszisztálni a világjobbító kísérletekhez. És már félniük sem volt mitől.
A kommunista utópiát 1991-ben maga alá temette az összeomló szovjet birodalom. A Szovjetunió ugyanolyan váratlanul, minden különösebb előjel nélkül semmisült meg, mint kilencven évvel korábban a cári Oroszország. A marxi tanítással szemben, amely jelentéktelennek tekinti az egyén szerepét, és a tömegekre helyezi a hangsúlyt, Oroszország újkori történelmének mindkét fordulópontját két személy határozta meg: Lenin és Gorbacsov. A tömegek 1917-ben és 1991ben is közönyösek és érdektelenek maradtak.
A Szovjetunió nincs többé. A kommunizmus végelgyengülésben kimúlt. De ahogy William Faulkner figyelmeztetett, jó, ha tudjuk: „Nincs olyasmi, hogy volt. Minden van.”
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. február 24-i számában)