Értem én, hogy ilyen időkben a rend és a törvényesség betartására mindenfajta devianciát ki kell iktatni, ám a közösség tudatalattijába való lemerülés már nagyon hiányzik. Kellene a farsang, amelyen a papot is kineveted, az esküvő, amelyről másnap délben szállítanak el egy talicskával, a rockkoncert, amelyen magadon kívül vagy, a futballmeccs, amelyen együtt énekelsz és kiabálsz ezrekkel és ezrekkel.
Rájöttem, egy ideje – a világjárvány kitörése óta mindenképp – a nyuszi és sapkája elve szerint működik a világ. Megszólalni régen nem érdemes, szöknek torkodnak a vérebek, ha nem azért, akkor ezért. Vagy fordítva: szöknek az emberek a véreb torkának. Egyre hisztérikusabbak vagyunk, már amikor sikerül kirángatni magunkat a roskadásból.
Este bent ülünk, mivel orvosi megfontolásból kijárási tilalmat rendeltek el. Éjszaka ugyanis hajlamosak vagyunk arra, hogy felrúgjuk a szabályokat, jön az érvelés. Márpedig ilyen időkben a szabályokat be kell tartani, ébernek kell lenni, elvtársak, az ellenség nem pihen.
Pedig olyan ez, mintha a szelet akarnád egy nagy szélfogó üvegbe befogni, s aztán a dugót is beletenni. Kár, hogy akik vezetnek, nem tudják azt, amit az irodalomtudósok igen: hogy általában a karnevál és speciálisan az irodalom, a művészet karneváli ágának értelme az, hogy levezesse az emberben és a társadalomban felgyűlő feszültségeket, behozza életünkbe az irracionalitást, amelyre azért van szükségünk, hogy élni tudjunk egy agyonszabályozott világban.
Mert nem tiszta ész, ráció kell nekünk, mint egyesek tartják, hanem egyensúly. És ezt csak a karnevál és művészete nyújthatja nekünk, amely nem űzi ki az árnyakat az élők közösségéből, hanem bejárást biztosít „az éjszakai és a föld alatti világ lakóihoz, beavatja az élőket e világ titkos sugallataiba és befolyásaiba, és a beavatottakat megtisztultakként újból a nappal világában zajló élet törvényeinek adja vissza” (Szilárd Léna).
Értem én, hogy ilyen időkben a rend és a törvényesség betartására mindenfajta devianciát ki kell iktatni, ám a közösség tudatalattijába való lemerülés már nagyon hiányzik. Kellene a farsang, amelyen a papot is kineveted, az esküvő, amelyről másnap délben szállítanak el egy talicskával, a rockkoncert, amelyen magadon kívül vagy, a futballmeccs, amelyen együtt énekelsz és kiabálsz ezrekkel és ezrekkel.
Nyolc óra munka és nyolc óra pihenés után nyolc óra szórakozás következik, hogy Nagy Ferót idézzem. Ha ez nincs meg, csonkul az élet, egyoldalúvá válik. S közben démonokká válnak a karnevál nevetséges kis ördögöcskéi…
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. februári számában)