Vöröskéry Dóra | A kihívó

Vöröskéry Dóra 2021. február 18., 06:38

Az önjelölt írók egytől egyig elhullottak, csontjaikat a finom mészbe őrölték, azzal meg a palota repedéseit kenegették. Zengett is a torony egész nap, sírta-rítta minden baját: Nihil novi sub coelo! Senki sem olvas kortárs irodalmat! Dilettáns idióták, nem értenek! Miért ilyen drága az alkohol és a cigi?

Sipos Sándor: Cím nélkül (2008)
A magyar széppróza napja 2021-es gálaműsorának szervezőbizottságától kaptam a felkérést, hogy a már hagyományos, évről évre megrendezett szenior-íróverseny mellett (ahol a szerzők a helyszínen választott témára/címre rögtönöznek novellát mindössze egy óra leforgása alatt – ezeket mi is közzétettük tavaly) az újonnan elinduló junior kategóriát töltsük meg remek írásokkal az Előretolt Helyőrség Íróakadémia pályakezdő hallgatóinak tollából.

Hét kiváló kollégám írta meg a „feladatot” („Jókai-paródia egyperces novellában, legfeljebb 1500 leütésnyi terjedelemben”), és az elkészült szövegek közül a zsűri kiválasztotta és díjazta az első hármat.

Mivel vezetőtanárként meggyőződésem, hogy az összes szöveg igen jól sikerült, mindegyiket közlöm a novellarovatban – hogy azok a bizonyos olvasói szívek, melyek búvópatakszerűen léteznek és bukkannak elő Jókai óta: gyönyörködtessenek.

Jó szórakozást kíván: Nagy Koppány Zsolt

 

Ahol a nyugati tenger és a keleti napfény sarkát összekötötték, ott állt Etimon király síró palotája. Legmagasabb tornya a felhőkbe veszett, ablakából az Olimposz szoborkertjét és a mennyország kapuját csodálhatták.

Furcsa szokás élt az országban: a költészet hódolóinak párbajra kellett hívnia a királyt, mely során az maradt életben, aki szebb mondatot ötölt ki. Az önjelölt írók egytől egyig elhullottak, csontjaikat a finom mészbe őrölték, azzal meg a palota repedéseit kenegették. Zengett is a torony egész nap, sírta-rítta minden baját: Nihil novi sub coelo! Senki sem olvas kortárs irodalmat! Dilettáns idióták, nem értenek! Miért ilyen drága az alkohol és a cigi?

A király a poétaporításon kívül egy szenvedélynek hódolt: nap nap után ablakában fésülgette szakállát, amely majdnem a torony aljáig ért. Senki sem tudta, de arcszőrzetében rejlett Etimon hatalmas szókincse, örökös győzelmének a kulcsa.

A palota csak magasodott és panaszkodott, mígnem megjelent egy sima arcú suhanc.

– Hashtag yolo! – kiáltotta fel. Etimon király megszédült, talán csak nem egy fehér kesztyűvel csapták éppen arcon? Egy ízes haiku vagy egy vígeposz első sorát fújta felé a szél?

– Ki vagy? – hajolt ki fenséges tornyának ablakán, mire az ifjú megragadta mindentudó szakállának csücskét, megrántotta, és tőből kitépte azt. Ezer szó ezer nyelven hagyta el a király ajkát, míg végül csak mekegni tudott. Koronája lehullott, egyenesen a suhanc fejére, palotája pedig összeomlott, mert nem bírt el ennyi bánatot.