Hogy mit ajánlok? Azt, hogy merj más lenni. Merj mást hallgatni, mint a többiek! Ha épp Beethoven egyik szimfóniájához van kedved, hallgasd azt! Ha hörgős metálra van szükséged, hallgass azt! Ha csöpögős, melankolikus zenét hallgatnál, hallgass azt!
– Mennyi időd van neked, hogy ilyeneket énekelsz? – kapom meg sűrűn egy-egy koncert után. Igen, 18 éves vagyok, és komolyzenét éneklek. És nem, nem erőszakolták rám.
Furcsa, nem igaz? Egy fiatal, aki nem tuc-tuc, bum-bum zenét hallgat. Létezik még ilyen? Létezik. Csak sajnos egyre kevesebben vagyunk. Nem konkrétan a komolyzene-kedvelőkre gondolok, hanem az igazi zene kedvelőire. Mert, ne haragudjon meg senki, de ezt a mai csim-bumot nem nevezném zenének. A zenét a hangszer vagy az ének teszi azzá. Meg a lélek, a szeretet.
A zene és az ember kapcsolata egészen a kezdetek kezdetére nyúlik vissza. Általa ki tudjuk fejezni magunkat, el tudunk zárkózni a világtól. Az idők során természetesen fejlődött, átalakult ez a művészet. Egyre több hangszert készítettünk, egyre kifejezőbb dallamokat írtunk, énekeltünk. Énekeltünk, zenéltünk, és boldogok voltunk. Hogy miért írtam ezt a mondatot múlt időben? Azért, mert a mai emberről ez már nem mondható el. Talán amiatt, mert nincs időnk. A zenének nevezett valami ugyan ma is jelen van az életünkben, de köze sincs ahhoz, amit száz vagy kétszáz éve hallgattak, játszottak az emberek. Idő hiányában egyre kevesebb az ének, a hangszer, a dallam, és egyre több a gépi zaj, a monotonitás. Pontosan, most a technót írtam le. Amely a korombeliek körében a legelterjedtebb zenei stílus. Hálás vagyok a szüleimnek, amiért úgy nőhettem fel, hogy együtt énekeltük a kocsiban a régi, nyolcvanas és kilencvenes évekbeli slágereket. Hogy klasszikus zenei koncertekre mehettem velük, ezáltal megszerettették velem az igazi zenét. Nekik köszönhetően nem engedek a nyomásnak, és nem hagyom, hogy elveszítsük az igazi zenét. Ezért éneklek komolyzenét. Hogy megmutassam az embereknek, mi az igazi érték, megpróbáljam visszahozni, visszaadni azt, amit elvettünk magunktól.
Természetesen nem azt akarom mondani, hogy csak a komolyzene a jó. Én is hallgatok metált, rockot, popot, bluest és mást. Puszta lustaságból azonban nem szabad elengedni a hangszereket és a változatos dallamokat. Nem bízhatjuk rá a komponálást egy gépre. Mert a gépnek nincs lelke. A zenét pedig a lélek teszi igazán jóvá.
Hogy mit ajánlok? Azt, hogy merj más lenni. Merj mást hallgatni, mint a többiek! Ha épp Beethoven egyik szimfóniájához van kedved, hallgasd azt! Ha hörgős metálra van szükséged, hallgass azt! Ha csöpögős, melankolikus zenét hallgatnál, hallgass azt!
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2019. május 18-i számában.)