Kötve hiszem, hogy néhány taktus hexametertől
Holnap másként kel fel a nap, de a gondolatok, ha
Égre feszülnek, felvirradhat tőle a menny, és
Hittel mondom, megváltozhat tőle a Föld is!
ÖTVEN UTÁN
Mennyi az annyi, ha félszáz[1], s homlokomon kicsi ráncok
Láncolatán méláz. Így nemesít e világ?
Úgy elszállt ez az ötven, s nem passzolnak a dolgok.
Mert minek is jöttem, várni csak azt a csodát!
Kell ez a ritmus, kell ez a dallam, már ha akad még
Méla poéta, babérkoszorús költő, ki leírja,
S szép szava bús igazán – botrány – odavágja a frankót!
Bár…
Kötve hiszem, hogy néhány taktus hexametertől
Holnap másként kel fel a nap, de a gondolatok, ha
Égre feszülnek, felvirradhat tőle a menny, és
Hittel mondom, megváltozhat tőle a Föld is!
VISSZA A FÖLDRE
Az éjszakába mártottam a tollam[2]
– Lehet, hogy álmodtam csupán –,
És könnyedén a csillagokra róttam:
Poéta, nagy vagány…
S csak írtam, írtam az éteri csöndbe’!
Megírtam a jót és a kínt,
Majd tűrtem, hogy a hajnal összegyűrje
A végtelen papírt.
Kigyúlt az ég, felizzott feslett gyolcsa,
A Föld beöltözött megint,
S csak markoltam a semmit átkarolva,
Az ócska galacsint.
VIGÍLIA
Pohárban gyertya alszik.[3] Kanóca éjsötét.
Viaszba halta fénye rövidke életét.
Teste magába görbült. Füst-seccója fakó,
Plafonra tetoválta az örökkévaló.
Az ablak bár kitárva, redőnye résnyire…
Ott áll apám, s csak bámul, megrendült a hite!
Bámul a torz viaszra, s ráébred hirtelen:
Kicsinyke és törékeny. Megcsonkult nincstelen!
Pohárban gyertya alszik, álmában lángja ég,
Belé, s apám szemébe olvad a messzeség!
ÍZEDET ÍZLEM
Ízedet ízlem édes szájjal,[4]
S nyelvem alatt rejtegetem.
Narkotikumba fojtom vágyam,
Narkotikumba! S jössz te velem!
Jössz, ahová az évek visznek
Sors-robogó gyorsvonaton,
Átzötyögünk az élet hídján,
Stix-ladikomban nincs nyugalom.
Lenn, odalenn a csend sem hallgat,
S mit tudom én, mit hoz a szél…
Hitvesem! Édes! Árral szemben
Nyújthat-e bármi enyhet a kéj?
[1] Töredék Szepesi Attila E. P.-nek, gombamód c. verséből.
[2] Wass Albert Levél (7.) c. versének első sora.
[3] Részlet Takács Zsuzsa Nyár c. verséből.
[4] Ady Endre egy sora Az ismeretlen Ada c. versből.