A Tiszatáj folyóirat Műhelyinterjú című sorozatában irodalmi tehetséggondozó műhelyek vezetőivel készített interjúk olvashatók. Pánczél András ezúttal Weiner Sennyey Tibor költő-írót, a DRÓT főszerkesztőjét, a Rajk Szakkollégium művésztanárát kérdezte irodalmi tehetséggondozásról, az általa vezetett irodalmi műhely tapasztalatairól.
– Mióta foglalkozik irodalmár tehetséggondozással? Melyek voltak a fő állomások?
– Az első DRÓTot 2000. március 9-én jelentettük meg, amiben már akkor is fontos szempont volt, hogy teret adjunk a tehetséges alkotóknak. Mi magunk is olyan fiatalok voltunk akkoriban, akiknek lapos volt a puszta, hegyekbe és tengerekre vágytunk, magasságot és távlatokat kerestünk, a magyar irodalmi élet mély és sivár zárványaihoz képest. Húszévesen, húsz éve így éreztük, ha úgy tetszik, lázadtunk és ezért alapítottunk egy saját lapot, közösséget, amit négy évig tudtunk fenntartani. Aztán a szegedi egyetemen szerkesztettem barátaimmal a bölcsészkar havilapjait. Ott is, mint irodalmi-művészeti szerkesztő, majd pedig öt évig az Irodalmi Jelennél voltam szerkesztő. Nagyon sokat tanultam ez alatt az idő alatt, a nyomtatott és az online sajtóról, a fiatal tehetségek nehézségeiről és lehetőségéről is. 2014-ben újraindítottuk a DRÓTot, már nem lázadásból, hanem megfontoltan, igaz, még mindig a friss és új kísérletek felé fordulva. Arra gondoltam az elején, hogy a dialóguskényszer és a publikálási lehetőség segíthet kilátni a képzetek labirintusából, a tanulás segíthet saját hibáinkat és tévedéseinket meghaladni. Arra gondoltam, hogy alkothatunk egy olyan fórumot, amelyen fiatal tehetségek megjelenhetnek kellő súllyal anélkül, hogy bármilyen politikai oldalnak, kánonnak elköteleződnének, csak az alkotásaikkal, s ezek az alkotások eljuthatnak a közönséghez még az online világ zajában is. Ez részben sikerült. Mindeközben elkezdtem tanítani kreatív írást, az irodalom és a történelem kapcsolódásait, a gondolkozás szeretetét a Rajk Szakkollégiumban, ahol most a hatodik szemeszterben kortárs magyar irodalom a tematika.
– Kérem, mutassa be a DRÓT portált mint tehetséggondozó műhelyt!
– A DRÓT története immár húszéves saga, de a lényeg, hogy igyekszünk a saját buborékunkon kívülről is közölni szerzőket, lehetőséget adni olyanoknak, akik szeretnének az online térben egy független, minőségi, nagy eléréssel rendelkező portálon megjelenni. Ugyanakkor el kell hogy mondjam, a beérkező írások kb. 10%-át jelentetjük meg; vannak olyan rohamok, amikor annyi anyag érkezik, hogy a DRÓT alkotókör segít nekem szelektálni, ezért néha nagyon lassan válaszolok. Elnézést ezért mindenkitől. Az az igazság, hogy ez nem egy egyszerű történet, de nagyon hálás vagyok a barátaimnak, akik segítenek a DRÓTot életben tartani, fejleszteni, bővíteni, mert ez tényleg egy független és szabad civil projekt, úgy is mondhatnám, hogy szabad, emberi párbeszéd az élet fontos dolgairól, vagy másképpen fogalmazva a DRÓT „a szellem vezetéke”.
– A kreatívírás-kurzusok esetében milyen előnyöket tudott biztosított az intézményi háttér?
– A szakkollégium kezdettől nagyon támogató volt, bejöttek megnézni egy-egy órámat, illetve mindig van a diákokkal visszajelző kör, de sokat elmond, hogy az én óráimról nem nagyon szokott hiányozni senki. Szóval egy ilyen, mint én, mondjuk úgy, hogy „művésztanár” – mert ez a pontos kifejezés – vezette szemináriummal akkor tesznek a legjobbat, ha békén hagynak, szabad kezet adnak és a végén kifizetnek. Ez eddig mindig így történt. Ha máshol tanítanék, ott is csak ennyit kérnék. Nem csoda, hogy nem nagyon hívnak máshova.
– Oktatóként hány ember vett részt a teljes oktatási folyamatban? Milyen szerepet töltöttek be? Kiválasztásuk milyen szempontrendszer alapján történt?
– Az én óráim szabadon választhatók a szakkollégium hallgatóinak, bár már volt olyan félév, hogy egy-két nem szakkollégistának is megengedtük, hogy felvegye a kurzust. Az óráimat egyedül tartom, de a tanítványok aktív közreműködésével és bevonásával, akik szabadon jelentkezhetnek, de nem szeretem, ha velem együtt hétnél többen vagyunk. A tömegképzés zsákutca. A tudás kerüli a tömeget, de az egyén éhezi a tudást. A tanítás során a gondolkodás gyakorlása és szokássá tétele a cél.
A teljes interjú és a sorozat további darabjai a Tiszatáj folyóirat oldalán olvashatók.