Legelőször kiszínezi
vöröshagymalével,
majd cifrára pingálja ki
tölgyfa levelével.
1.
Mikor kora tavasz táján
az idő megcsordul,
hímes tojás festéséhez
fog a szürke vadnyúl.
Tojást hozzá a fácántól
száz darabot szerzett,
míg elérte, bejárt érte
erdőt, ungot-berket.
Legelőször kiszínezi
vöröshagymalével,
majd cifrára pingálja ki
tölgyfa levelével.
Hogy ragyogjon, macskamézből
von köréje mázat,
így hímezi, így fényezi
sorban mind a százat.
Húsvét napján jókor reggel
fürgén útnak indul,
a tojással házról házra
jár a szürke vadnyúl.
Felkeresi mind a környék,
apraját és nagyját,
két káposzta torzsájáért
kínálva darabját.
2.
Ez a szürke vadnyúl
répát szedni indul
a mezőre.
A vadász meg ott terem,
és puskát ránt hirtelen,
hogy lelője.
De ivott egy féldecit,
így a puska félrevitt,
szerencsére.
Piff-puff! Piff-puff! Dirr-durr!
Elszalad a vadnyúl
ijedtében.
Aztán térül-fordul,
és megint megindul
a mezőre.
3.
– Merre járt a
szürke vadnyúl?
– Árkon is túl,
bokron is túl.
– Olyan messze
mit csinált ott?
– Tölgyfaerdőn
háncsot hántott,
télidőre
a vackához.
– Hát a télig
hová tette?
– Tuskó alá
elrejtette.
– Ha keresi,
hogy találja,
a sűrűben
hol lel rája?
– Tölgyek között
egymagába
áll mellette
egy akácfa,
tüske annak
minden ága,
ott lel rá a
tölgyfaháncsra.
Egyik adja,
másik kapja,
kézről kézre
jár a kanna.
Gyorsan, gyorsan,
mint a szélvész,
gyerünk vizet hordani!
Gyorsabban a
szélvésznél is,
gyerünk tüzet oltani!
Aztán gyerünk ki a kertbe,
locsolni a virágot!
És utána megöntözni
a hervadó világot!
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. április 11-i számában.)