nem csábítod el gyönyörű szirén te sem
aszalódik a test akár a szilva egyre egyre
lelke már alig fér el benne hamarabb jut
szegény az égbe mint a negyedik em
Búcsú a IV/1-től
juharfa néz be az ablakon nem engem
néz már nem itt lakom az asztalnál idegen
ül a feketerigó – hűtlen madár – neki
fütyül a negyedik emelet mint a hegy
magas elaludt – meghalt – bennem a sas
túl soknak bizonyult a hatvanhárom
lépcső zihált a tüdő hörgött a légcső és
egyáltalán és általában megmakacsolta
magát a lábam itt laktam több mint negyven
évig fölérhettem volna akár az égig
ma már a földszint is megteszi botorkálok
lenn a porban s kérdem magamtól ami
volt hol van egy öregember már nem
máshova a múltba vágyik és örül ha eljut
a bevetett ágyig jó így neki vízszintesen
nem csábítod el gyönyörű szirén te sem
aszalódik a test akár a szilva egyre egyre
lelke már alig fér el benne hamarabb jut
szegény az égbe mint a negyedik em
el
et
re
Míg bele nem halnak
hol van az Éden amit Isten ígért és
hol van az Isten aki ígérte elhull a virág
eliramlik a szarvas előled hol van a lomb
méltatlankodik a rigó reszket a kertben
a rózsa hiszen az ősz már itt araszolgat
a kertek alatt leveti szirmait mint lány a
ruháját s elveszett szüzességét – hajnali
harmat – könnyezi meg bezzeg ilyenkor hol van
a tavalyi hó dobban a szív az a dolga
otthon-e házad és a hazád ahol élni lehet
az nem lehet hogy nincs hova hazamenned
messze az ég elkápráztatnak csillagai távoli fénye
az időnek és melegedsz az éjszaka parazsánál
a szépség lassú tüze ez ébred a Bükk idekéklik
amint lehull pára-ruhája és rázendítenek éhes kismadarai
s mint akiket a hit megigézett miséznek míg bele nem halnak
(Karantének)
{K1}