Izer Janka kötetét olvasni olyan, mint egy vadhálóba gabalyodni. Nem számítasz rá, pedig ott van. Első kötet, alig látszik, mégsem hagy továbbmenni. A könyv magába szippant, akaratlanul is hatnak ránk a történetek. Egy kicsit sem szemérmes és kicsit sem hétköznapi olvasmány.
Izer Janka kötetét olvasni olyan, mint egy vadhálóba gabalyodni. Nem számítasz rá, pedig ott van. Első kötet, alig látszik, mégsem hagy továbbmenni. A könyv magába szippant, akaratlanul is hatnak ránk a történetek. Egy kicsit sem szemérmes és kicsit sem hétköznapi olvasmány.
A kötet borítója (mely Szentes Zágon munkája) szép felütés, emiatt is vettem kezembe a könyvet. A női alak – mely kalapot, tüskés maszkot viselve, nyakában prémmel visszanéz rám – megragad. Aztán elkövetem az egyetlen hibát, amit egy olvasó elkövethet, megnézem a fülszöveget. Ez a kényszeredett pár sor hervasztó. Viszont amikor megfordítottam a kötetet, a három szemelvény (És sárga páragőzt, Tihanyi ekhó, Új rablói vannak a nyárnak) egészen más képet festett, így mégis adtam esélyt a kötetnek. (Mire ezeket a sorokat írom, már ötödszörre olvasom.) A szerző saját generációjának ajánlja a művet, azonban ennyi olvasat után is bárkinek ajánlanám, aki szeretne őszinte könyvet olvasni.
Különálló novellák kötetének is tekinthető, megállják a helyüket önállóan, de novellafüzérként olvasni izgalmasabb, gazdagabb olvasatot hoz létre. Az írónő nem láncol le minket időponti meghatározásokkal, jóval érzékletesebb módon, elbeszélőjének döntései alapján haladunk előre és következtethetünk a mentális, érzelmi érettség szintjeire. Apránként vázolja fel nekünk filozófiáját, melyet igazán sosem ír le, sok esetben csak elhinti a gondolatmagvakat.
A tizenöt novellát sokféleképp lehet felosztani, bár a fülszövegben említett hagymát nem látom benne (sem a végzet asszonyát). Én négy egységre osztottam a kötetet. Az első a naivitás időszaka (Luca a vetett ágyon ült…, Nagymamám kertésze, Romlékony összetevők, Plafonok, Esemény utáni, És sárga páragőzt, Mi leszek, ha). Ez az építkezési folyamat, ahol főhősünk a legtöbb esetben csak sodródik az árral. Csalódik és lassan kezd kialakulni benne az elv: bármi történhet, csak ne bántsák. Kedvencem ebben a részben a rituális fürdés ismétlődő jelenetei, gyönyörűen érzékelhető ebben a sodródás okozta testi és lelki mocsok lemosása. Domináns képek, melyek a következő részben lassan feloldódnak. A megtisztuló fürdések közül egy érdekes kivétel van csupán, az És sárga páragőzt című novella, ami egy megtisztulás során egy jóval pozitívabb képet idéz fel az elbeszélőben a „levendula-kókusz-rózsa álmosító illatában”.
A Tihanyi ekhóban a lány átváltozását figyelhetjük meg. Ez az egy novellából álló rész olyan, mintha az elbeszélő rám kiáltana: Lépj kettőt hátra, ide nézz! Ezt akarom mutatni. Elmerülünk az illatok, a disznóvágás, a levendula és a szoba leírásában, megnyugtató képet fest elénk, ám ennek alapszíneit a félelem és a csalódottság adja.
A szerző a tájleírásokkal, a gyónásos jelleggel kellemesen altatja el a figyelmet a testiséghez kötődő problémákról, hogy a következő ciklusban (Dögök, Ezért nem alszom nálad, Új rablói vannak a nyárnak, Kelet, Nyugat és Dél, Lejárt termék) mint egy uralkodónő térjen vissza, aki irányítja a körülötte keringő férfiakat. Jól felépített játszmái kirántanak a tihanyi elmélkedő nyugalomból, és a ciklus közepén (Új rablói vannak a nyárnak) végleg kiszakít a komfortzónánkból. A fejlődés gyönyörűen lekövethető, a lány nővé érésével a testiség veszélyes eszközzé válik. Egy kés, amit elővesz a fiókból. De nem használja! Ettől a konyhaasztalhoz vágom a könyvet – megbotránkoztatóan szép.
A továbbolvasás során aztán beköszönt egy nyugodtabb leírás, a korábban tapasztalt provokatív és szexualitás-orientált hangvétel egy szolidabb, de annál őszintébben mesélő elbeszélőt sejtet, aki fárad. A tomboló pulzus is lassan lecsillapodik, ahogy az utolsó traktushoz érünk.
Ez a rész a magyarázat. Ez volt az ok és a cél – mutatja az elbeszélő –, ezért mentünk keresztül csalódáson, szerelmen, kihasználtságon, megelőző szakításon, idealizált időpazarláson. A Dédi és a Gyermekek elhozzák a megnyugvást. Budapest ostroma más attitűdben tűnik fel, mint egyéb irodalmi helyeken: átélhetőbb, személyesebb, emberibb a társadalmi ítélkezés alanyává váló Dédi által. Bár az ő áldozatából a ház lakói mind profitálnak, mégis ítélkeznek. Holott csak tudni vélik, mi történt. Ez a retrospektív novella gyönyörködtet, a Gyermekek pedig megadja ennyi zaklatottság, pánik, bántalom után a méltó lezárást.
Izer Janka műve bátor és őszinte, lassan bontakozik ki és épül fel a gondolatmenet, hogy miért volt helyes saját generációjának (is) ajánlani ezt a művet. Olyan témát boncolgat, amely talán sokaknak tabu, vagy csak három-négy sör után jönne elő a haverokkal. Megmutatja nekünk egy lány perspektíváját, aki nővé érik és elzárkózik az ítélkezéstől. A kötet a különböző szakaszokban másképp bánik a szexualitással. Elsőre misztikus és erotikus, aztán szükséglet, végül eszközzé módosul. Mindeközben nem közönséges vagy távolságtartó. Mikor a történet szerint Tihanyból elindulunk, mintha egy katapultba ültetne a szerző, és az addig elnyert betekintést elveszítjük. Ez annak az átváltozásnak az allegóriája is, ahol az elbeszélő a számító és a magát perifériára sodró magatartás közt vergődik.
Bizonytalanság, naivitás, becsapottság, sértettség jellemzi, majd (a Tihanyi ekhótól) az irányítási vágy, hogy mindezt felülmúlja. Végül pedig a lemondás, a bezárkózás – ez a konklúzió, amiről maga az elbeszélő is tudja, nem megoldás. De van belőle menekvés.
A nő, akivé a novellák szereplője válik, nem vágyik görcsösen társadalmi elfogadásra, morális megbocsátásra. Ítéletek és közönségesség nélkül tárja elénk ezt a fejlődéstörténetet, amiben önmagának ad feloldozást.
A tartalom és forma különleges összjátéka megszabja az olvasás ütemét is. A cselekmény bonyolódásával együtt gyorsul és lassul a szívverés. Akár a sinus ritmus.