– Sepsiszentgyörgy polgármestere mondta a sajtótájékoztatón, hogy „Erdélyben mindenki Koppány akart lenni, Magyarországon pedig majdnem mindenki István”. Benned ez hogy működik, és akartál-e Koppány lenni?
– Koppánnyal mindig jobban szimpatizáltam. Ez kicsit olyan „Beatles vagy Rolling Stones, Lennon vagy McCartney?”-féle kérdés. Nem tudom, miért, de mindegyikre nagyon határozottan tudok válaszolni.
– Neked hol és mikor kezdődött az István, a király? Az ősbemutató után hét évvel születtél. Hány évesen hallottad először?
– Nem tudom pontosan megmondani. Ahogy nálunk mondják, „egyvégbe” hallgatta a családom, így gondolom, már a születésem óta hallgatom újra meg újra. Emlékszem olyan családi összejövetelekre, ahol bezsúfolódtunk a tévé elé, aztán videokazettáról néztük a felvételt, a sárga borítójú hanglemezre, és bár nem úgy tűnik, hogy idetartozna, de emlékszem egy János vitéz borítóra, amin, nagy megdöbbenésemre, a nővérem megmutatja István király, azaz Varga Miklós arcát. Nem értettem, hogy változhatott meg ennyire a jól ismert arc [Pelsőczy László arca]. Kívülről fújtuk a szövegkönyvet, és szinte mindig akadt egy találó idézet a hétköznapjainkra, így gyakran belebújtunk a szerepekbe.
– Sepsiszentgyörgy polgármestere mondta a sajtótájékoztatón, hogy „Erdélyben mindenki Koppány akart lenni, Magyarországon pedig majdnem mindenki István”. Benned ez hogy működik, és akartál-e Koppány lenni?
– Koppánnyal mindig jobban szimpatizáltam. Ez kicsit olyan „Beatles vagy Rolling Stones, Lennon vagy McCartney?”-féle kérdés. Nem tudom, miért, de mindegyikre nagyon határozottan tudok válaszolni.
– Gondolom, kihívás Vikidál Gyula után bevállalni ezt a szerepet…
– Persze hogy kihívás. Magamnak is nehezen tudom néha megbocsátani, hogy nem vagyok Vikidál, amikor Koppányként énekelek.
– Milyen személyes tartalmakat mozgat meg benned ez a szerep? Te milyen Koppány vagy?
– Nem sokan ismerik ezt a tulajdonságomat, de egy ketyegő bomba tudok lenni, ha úgy érzem, valami nem stimmel és igazságot kell tenni. Engem is nyugtalanít a dolgok alakulása. A nagyhatalmak befolyása. Azt mondják, hogy ha István király az államalapításkor nem változtatja a Nyugat csókosává a magyarokat, akkor eltiportak volna minket. Ezen kár vitázni, mert egy nagy paradoxon. Most inkább az a kérdés, hogy mi lesz, ha továbbra is keblünkre öleljük azt a kultúrát és amivé változik. Már az, hogy jogos ez a kérdés vagy nem, ugyanúgy feloszt minket Istvánokra és Koppányokra. Én a Koppányokhoz tartozom.
– Mit üzen 2021-ben ez a produkció Erdélynek és mit üzen az anyaországnak?
– Gondolom, mindenkinek egy kicsit mást. Az évet tekintve, a pandémiával a nyakunkban, hasonlóan bizonytalan időket élünk, mint egy évezreddel ezelőtt, szóval azt hiszem, könnyen felvesszük majd a hangulatot. Erdélynek talán azt üzenheti, hogy meg tudjuk csinálni, de nem úgy, hogy rányomjuk a székely bélyeget, s attól aztán minden jobb, hanem tényleg profin, művészien és inspiráló hatással. Ha így lesz, akkor utána büszkélkedhetünk a székelységével. Az anyaország jobbik része majd örül, hogy nincs határ sem időben, sem térben, a többi meg kígyót-békát... Ahogy lenni szokott. Mondjuk ebből a fajtából Erdélyben is egyre több van. Sokféleképpen dekódolható az üzenet, de egyetemesen: valami történik. Valami olyan, ami a megosztottságunk ellenére is olyan síkon köt össze bennünket, amin nehéz az embert „buzerálni”.
– Hogyan ajánlanád egy-két mondatban a produkciót az olvasóknak?
– A stáb részéről mindannyian sok energiát és munkát áldozunk a produkció tökéletesítésére. Múlt héten tartottunk egy intenzív háromnapos felkészülést. Meggyőző volt. Higgyétek el nekem: ilyen s ekkora még nem volt, kár lenne kihagyni!