Edgar Allen Poe novelláinak és verseinek világa nemcsak a modern költészetet és prózairodalmat termékenyítette meg, hanem kiváló alapanyagul szolgált a különböző filmzsánereknek is, a mozgókép születése pillanatától. Poe novelláiból több tucat egész estés film készült és készül a mai napig, de filmetűdök, animációs filmek is, alakja pedig nemcsak egész estés nagyjátékfilmeket ihlet meg.
Az első film rögtön nem is egy, hanem három (kis)film – maga a projekt is különlegesen izgalmas, hiszen a hatvanas évek filmművészetének három meghatározó alakjának Poe-feldolgozásait gyűjti egybe.
1. Roger Vadim: Metzengerstein (1968)
Az eredeti Poe novellában a Metzengerstein família ifjú és kegyetlen grófja csak az érzékiségnek és mások kínzásának él, minden módszerrel tobzódik a hatalom örömeiben, míg a természetfeletti utána nem nyúl egy zabolátlan ló képében, és el nem pusztítja. Vadim a főszereplőt nőre cserélte, Federica grófnőre, akit akkor felesége, Jane Fonda játszott, és beiktatott a szürreális történetbe egy szerelmi szálat: a rivális arisztokrata család sarját, Wilhelm bárót, akit pedig Jane Fonda testvére, Peter Fonda játszott el. Vadim tehát már a szereposztással is tett egy gesztust az extrém Poe-világ felé, maga film pedig egy klasszikus, képi világát tekintve inkább realista, mint szürreális titoktörténet lett. A két főszereplő közti gyűlölök szeretek viszony odáig fajul, hogy a grófnő felgyújtja a báró kedvenc istállóját, ám a báró is meghal a tűzben – a tüzet egyedül egy ló éli túl, akivel Federicának különös kapcsolata alakul ki, felhagy az addigi „örömeivel” és egyedül a szilaj vágtatásban éli ki magát – egészen a film végéig, ami stílszerűen egy hatalmas tűzvész. Vadim egy kevéssé ismert Poe-történetet dolgozott át korrekt és ötletes módon, megtartva és a film nyelvére átültetve az eredeti novella természetfeletti vibrálását.
Roger Vadim: Metzengerstein (részlet)
2. Louis Malle: William Wilson (1968)
Szintén egy kevéssé ismert Poe-novellát, a William Wilsont dolgozta fel (és át) Louis Malle, a francia új hullám egyik alapembere. A címszerepet Alain Delon játssza, míg a női főszerepben Brigitte Bardot látható. A sztori szerint egy felzaklatott, fiatal férfi fut be egy templomban, és gyónni akar a papnak. A gyónáson keresztül flashbackekben feltárul a főhős – meglehetősen züllött – előélete, kínzásokkal, szerencsejátékkal és gonosz tettekkel, valamint egy rejtélyes alteregóval, akit szintén Williamnek hívnak, és a főhős életének fontos pontjain megjelenik és megakadályozza gonosz vágyainak kiélését. A film alapvetően a doppelganger (megkettőződés) effektussal, a skizofréniával és az ikerparadoxonnal játszik, ami miatt különösen időtálló az a színészi alakítások: Alain Delon és Brigitte Bardot nem véletlenül tartozik az európai (és az egyetemes) filmtörténet legnagyobb ikonjai közé.
3. Federico Fellini: Toby Dammit (1968)
A Különleges történetek harmadik darabja Federico Fellini filmje, ami a Belzebubé a fejem című Poe -novella ihletésére készült – és itt valóban nem egyszerű adaptációról van szó, hanem teljes átértelmezésről és modernizálásról. Fellini a novellából pusztán az alapötletet tartotta meg (amiben a főhős addig mondogatja a címbeli kifejezést, míg az ördög valóban el nem viszi a fejét), és az egész történetet a hatvanas évek valóságába helyezte. A film főszereplője egy alkoholista és drogfüggő színész (Terence Stamp), aki egy forgatás kedvéért Rómába utazik. Az utazás során folyamatosan kísérti őt egy tündéri kislány, aki végül a vesztét is okozza. A Toby Dammit az egyik legjobb Poe-film, ami valaha készült – saját jogán is, de nem utolsósorban azért is, mert nem pusztán ujjgyakorlat, hanem teljes értékű Fellini-film is. Az olasz és európai filmművészet egyik legnagyobb mestere az Országúton, a 8 és ½, Az édes élet és számtalan más emlékezetes film mellett a Toby Dammitban is a maximumot hozza: sajátos, hallucinatív de mégis játékos filmnyelve, zenehasználata és sztoribonyolítása bizonyítja itt is, hogy Fellini a filmet mint totális médiumot kezelte egész pályáján, legyen szó akár nagyjátékfilmről, akár rövidfilmről.
A Toby Dammit főcímzenéje (Nino Rota) és képek a filmből
4. Raul Garcia: A vörös halál álarca (2005)
Raul Garcia luxemburgi–spanyol animációs művész 2015-ben mutatta be Rendkívüli mesék című filmjét, amiben öt Poe-novellát dolgoz fel különböző animációs stílusokban: Az Usher-ház vége, Az áruló szív, Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban, A kút és az inga és A vörös halál álarca. Most a legutolsót ajánljuk, ami az öt történeten belül is különleges: egyetlen megszólalástól eltekintve a kisfilm pusztán zenével és festményszerűen megkomponált snittjeivel kelti életre Poe gótikus horrornovelláját, ami a pestisjárvány idején játszódik. A kisfilm képi stílusát Egon Schiele alkotásai ihlették, míg az egyetlen elhangzó mondatot a filmben Roger Corman hangján halljuk, aki a hatvanas-hetvenes évek legendás B film horrorrendezője volt, és maga is több Poe-novellát megfilmesített. A vVörös halál álarca egy járvány idején játszódik, amikor több arisztokrata egy várba menekül, hogy ott az érzéki örömöknek hódolva várja ki a vész elmúltát. Azonban a partin megjelenik egy álarcos idegen is, és onnantól felborul a buli. Raul Garcia filmje tökéletesen menti át a hideglelős, haláltáncszerű hangulatot, amit a Poe-novella is áraszt magából, feszes szerkezettel és remek ritmussal.
Raul Garcia: A vörös halál álarca (teljes film)
5. Roger Corman: Az Usher-ház vége (1960)
Roger Corman népszerűségét a hatvanas-hetvenes években elsősorban exploitation (a nézői ösztönigényeket kielégítő zsánerfilmek gyűjtőneve) és B (vagyis kis költségvetésű) horrorokkal alapozta meg. Poe műveiből összesen kilenc adaptációt készített, elég hullámzó színvonalon. Az adaptációk közül és Corman életművében kiemelkedő azonban az 1960-as Az Usher-ház vége című film. Az eredeti, egyes szám első személyben elmesélt gótikus horrornovellát Corman egy pszichologizáló árnyékemberi történetté dúsította, amiben azonban végig jelen van az atavisztikus gonosz ereje, a természetfeletti, és az elkerülhetetlen pusztulás és szétesés fátuma. A film gyönyörűen fényképezett és díszletezett, a kamerakezelés és a színészi játék (valamint a speciális effektek és az explicit erőszak ábrázolása) visszafogott, és ezáltal válik a történet még nyomasztóbbá.
Roger Corman: Az Usher ház vége (részlet)