Tudatos reakciónak
tűnik. Mérnöki precizitással eltervezett,
józan önmérsékletnek. Holott zsigeri.
A test menekülésszerű válasza a másik
testre. A bőrre, a hajra, a nyakra, a hátra,
a lecsüngő mellekre, a megereszkedett
hasra, minden résre, minden hajlatra,
ahová az elmúlás savanyú szaga beeszi
magát
Tudom, hogy ott van
Amikor belépek, még csak azt látom,
ami kint marad. Pedig csak az számít,
ami odabent vár. Ennek tudatában:
nem merek hozzáérni semmihez.
Mert ragad minden. A pókhálók.
A penész. A falakon az ürességet
leplező, egymásra festett rétegek.
Hol egyiket, hol a másikat nézem,
mintha alá mernék látni a felszínnek.
És a szöveg. Tudom, hogy ott van,
de amikor odanézek mindig kif@kul.
Fürdetés
A gondoskodás ismétlődő mozdulatai.
Az akaratlan akarás, hogy csökkenjen
a közelség, és távolabb, minél távolabb
kerüljek a látványtól. Lelkileg legalább.
Ha már fizikailag nem lehet. Figyelem,
figyelem! A rendszer illetéktelen érzelmi
áramlatokat észlel, kérem, vigyázzanak,
záródnak a zsilipek! Tudatos reakciónak
tűnik. Mérnöki precizitással eltervezett,
józan önmérsékletnek. Holott zsigeri.
A test menekülésszerű válasza a másik
testre. A bőrre, a hajra, a nyakra, a hátra,
a lecsüngő mellekre, a megereszkedett
hasra, minden résre, minden hajlatra
ahová az elmúlás savanyú szaga beeszi
magát: a hónaljra, a mell alatti pállott
területre, a has barázdáira, a farpofák
közötti vájatra és a lábak közötti fekete
lyukra, amelyen keresztül fél évszázada
akarva akaratlanul a világra jöttem.
(Karantének)
{K1}