Makkai Ádám | Teremtünk egyszer

Makkai Ádám 2021. május 06., 06:50

– mint hahó az erdőt – a gyógyító napfényben

kacagva járja át:

egy független, gazdag Transylvániát,

hol füvekben, fákban, s a mozdulatlan földön

– bűbájjal vert mesék királya – szunnyad az ősi ösztön,

hogy haza születhet ott, hol ősidőknek

eszményei a sírokból kinőnek

Pinczés József: Hollét (olaj, vászon, 30 × 50 cm, 2017)

Teremtünk egyszer a messzi hegyek közt,

hol negyed nappal korábban virrad a hajnal,

sok pénzzel, erővel és vasakarattal

(bár most a többrétű tarka nyomorban

kedves külföldi utazó, gondolom mit se látsz ott),

egy újszülött keleti, háromnyelvű Svájcot,

hol a rügyszagú szél a fáradt beteget

– mint hahó az erdőt – a gyógyító napfényben

kacagva járja át:

egy független, gazdag Transylvániát,

hol füvekben, fákban, s a mozdulatlan földön

– bűbájjal vert mesék királya – szunnyad az ősi ösztön,

hogy haza születhet ott, hol ősidőknek

eszményei a sírokból kinőnek

s befestik kékre a szász városokat

románnak hagyva a románokat

s magyaroknak a Szépmíves céhet,

hol a fiókba fulladt írásokat életre ítéli majd az élet,

országot, melyben a hármas lobogó alatt

– irigylik majd a poros pestiek –

az ész nagy, döntő diadalt arat

gyűlölet s átkos babonák felett...

 

Újakkal toldva a régi selejtjét,

így teszünk helyére minden szent követ:

s én lennék ebben a csodás kis országban

az Új-Világbeli Nagykövet.

 

Chicago, 1957.

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2019. márciusi számában