Nyugtalan felrebbennek,
mint kik időtlen időkben járnak,
húznak új tájakra
– űzött vadmadár-sereg –,
torokhangjukon bús nótákat
dúdolva viszik múltjuk,
sorsukkal összekötve mindhalálig.
Cigányok
Szemük véreres hálójában
Ázsia sikátorai feszülnek,
de fekete kalapjukon
már Európa pora csillan.
Vonulnak szakadatlan,
nem köti őket sem ország,
sem nyelv, sem más apró
földi játék: Isten, Rend, Törvény.
Kívülállók. Csillagos homlokuk
felszántott mezőin
széplelkek hizlalják bánatuk.
Asszonyaik felnéznek rájuk,
s utánuk két lépéssel járnak,
cipelik kölykük
vállon átvetett kendőjükben,
akár ezer évvel innen.
Nyugtalan felrebbennek,
mint kik időtlen időkben járnak,
húznak új tájakra
– űzött vadmadár-sereg –,
torokhangjukon bús nótákat
dúdolva viszik múltjuk,
sorsukkal összekötve mindhalálig.
1975
Akár
hamu is lehetnék.
Szálazó eső, szivárvány
a semmi ködlő távolában,
rostán kihulló emlékezet,
két egyenes a végtelenben,
szavakról lekopott ékezet,
ránc a homloküreg falán,
földet fésülő szöges borona,
kerék alá szelíden simuló út,
százados fák tövén moha,
hűs vizet adó gémeskút,
ódon pincék zamatos bora,
éltető friss erdei forrás,
csordát őrző ridegpásztorok
cserdítő szíjas ostora,
bozótos őskertben kereszt,
sovány akácos, mely a vándorhomokban is gyökeret ereszt.
Imára hívó esti harangszó,
mikor a test omlón elpihen
– de csak fekszem ágyfehéren,
s számolom: percenként
hányat ver a szívem
2000
A tálentumos ember
Osztogat kinek-kinek, ami jár,
kérni se kell, csak jöjj, önként adja,
veheted kétmarékra, szabadon,
ne félj, csak jöjj, nem szól rád a Gazda.
Csak ad, osztogat békés mosollyal,
nem kérdez, csak néz, néz rád szelíden.
Megismered: kereszttel a vállán,
s néhány csepp vér szív tájon az ingen.
A tálentumos ember csak vár, vár,
és mondod magadban: ez is bolond,
osztogat, és nem kér vissza semmit,
úgy él, mint kit nem gyötör földi gond.
A tálentumos ember csak osztja
kincseit: szelíd mosolyt, a lélek
nyugalmát, és örömet, igazit,
s békét, békét, teljen a szív vélek.
A tálentumos hátán kereszt függ,
hordozza békével, és nem lázad,
még ha százszor is elesik, feláll,
arcán szelídség lakik s alázat.
Csak ad, osztogat békés mosollyal,
nem kérdez, csak néz, néz rád szelíden.
Megismered: kereszttel a vállán,
s néhány csepp vér szív tájon az ingen.
2008
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. márciusi számában)