Magunkra kell vennünk a világ teljes súlyát,
és könnyűvé tenni, elviselhetővé.
Vállunkra dobni, mint
egy hátizsákot, és útnak indulni.
Improvizáció
Magunkra kell vennünk a világ teljes súlyát,
és könnyűvé tenni, elviselhetővé.
Vállunkra dobni, mint
egy hátizsákot, és útnak indulni.
A legjobb este, tavasszal, mikor
nyugodtan lélegeznek a fák, s az éj békésnek
ígérkezik, a kertben pattognak a szil ágai.
A teljes súlyt? A vért és a rútságot? Ez lehetetlen.
Mindig megmarad a bánat lepedéke a szánkban,
és a ragályos kétségbeesése annak az öregasszonynak,
akit tegnap láttál a villamoson.
Miért kell hazudnunk? Hiszen az elragadtatás
csakis a képzeletünkben létezik, és hamar elillan.
Improvizáció – mindig csak az improvizáció,
semmi egyebet nem ismerünk, legyen az kicsi vagy nagy,
a zenében, mikor a dzsessztrombita boldogan sír,
vagy mikor a fehér papírlapot nézed,
és még akkor is, ha a szomorúság elől
menekülsz, és felütöd a kedvenc verseskönyved;
rendszerint abban a pillanatban csörren a telefon,
és valaki megkérdi – érdeklik-e önt
cégünk legújabb modelljei? Nem, köszönöm szépen.
A fakóság marad és az egyhangúság; a gyász,
melyet nem gyógyít a legkiválóbb elégia.
De lehet, a dolgok rejtve vannak előttünk,
és bennük a mélabúhoz lelkesedés társul,
mindig, mindennap, mint például a fény
születése a tengerparton, vagy nem is, várj csak,
mint a boldog nevetése annak a két kis ministránsnak,
fehér karingben, a Szent János és a Szent Márk sarkán,
emlékszel?
(Zsille Gábor fordítása)
Átlagos élet
A mi életünk átlagos,
olvastam egy gyűrött újságlapon,
melyet valaki a padon hagyott.
A mi életünk átlagos,
olvastam a filozófusoknál.
Átlagos élet, napok és gondok,
olykor egy hangverseny, társalgás,
bolyongás városunk peremén,
jó hír és rossz hír –
hanem a tárgyak és a gondolatok
mintha befejezetlenek lennének,
csupán felvázoltak.
A házak és a fák
valami mást áhítottak,
és nyáron a zöld mezők
úgy hevertek a vulkanikus bolygón,
mint az óceánon egy palást.
A sötét mozik a fényt áhítják.
Az erdők lehelete lázas,
a felhők csendesen dalolnak,
egy sárgarigó esőért könyörög.
Az átlagos élet sóvárog.
(Zsille Gábor fordítása)
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. március 24-i számában)